Helyzet van,

méghozzá olyan, hogy muszáj írnom.

:-)) Szépjóesétét!
Az történt, hogy máma Bándi Jánostól egy ritka szép Tannhausert hallottam. Nem emlékszem, hogy róla valaha jót írtam volna ebben a blogban, de ma este valami hihetetlen nagyot énekelt. Az első három hang után azt gondoltam, hogy na, a tenor berekedt, le lehet engedni a függönyt és elmehetünk szépen haza. Nem tudom, mi volt azzal az első három hanggal, tényleg nagyon tétován és eltévedve jöttek ki, de attól kezdve minden tökéletes volt, hangilag is, szerepformálásban is. Én Bánditől ilyen finoman árnyalt éneklést még nem hallottam, a III. felvonásban kis híján meg is ríkatott. Gyönyörű volt, tényleg!
Bándi művész urat tisztelettel üdvözlöm a kedves Wagner tenorjaim között. Nem olyan nagy a tolongás, jut neki hely bőven, csak győzze beénekelni.
Nagyon szépen énekelt máma, tényleg, hála és köszönet ezért a gyönyörű Tannhauserért.

Wolfram szerepében Kálmándi Mihály új beállóként bűvölt el, maradhat, őt is megtarthatják, tetszik.

A többi négy dalnoknak viszont kijár egy-egy orbitális tockos. Az, hogy a saját nyúlfarknyi áriájukat erőltetve, gyakran hamisan és nyökögve éneklik, nos, az egy dolog, már megszoktam. De máma ezek négyen még a kórusokat is szétbarmolták, hát az már azért tényleg több a soknál. Hozzák szegény megdicsőült Erzsébetet, szól az a gyönyörű kórus, ezek közül meg kettőnek a hangja szinte kiüvölt, Teljesen szétzilálták a fennséges harmóniákat. Amelyik nem ordított, az meg hamisan szólt, hát nem is tudom, inkább írják ki őket a darabból, minthogy így elcsesszék a legihletettebb pillanatokat.

A ma esti karmester, Győriványi Ráth György is tetszett, finom, árnyalt Tannhausert vezényelt és hálistennek nem engedte hogy hatásvadásszá váljon a zene. Tetszett ő is, nagyon tetszett.

Szép este volt, kár, hogy se a keddire se a péntekire nem tudok menni, csak a 26-i estém lesz szabad. Két Tannhauser kicsit kevés lesz erre az évre, dunsztom sincs, hogy bírom ki a következő szezonig.