Brutális orális

avagy hatalmasat szoptam ma.
jajj.

:-) Szépjónapot!
Szóval tegnap ott hagytam abba, hogy egy cégtől KÉT interjúra is hívtak, az egyik egy tesztmérnőki, a másik amiről szó volt, egy rendszertervezői. Nyilván nem mondok azzal újat, hogy ez utóbbit jobban szeretném, gyűrtem hát az UML-t egész éjjel. Azért végül lett vasalt nadrág is, meg lett úsztatva a kutya is, el sem késtem, még némi önbizalmat is sikerült összegyűjtenem reggelre.
Nno.
Két interjúztatót ígértek, meg is volt mind a kettő. Helyes fiatalemberek, és bár együtt nem voltak annyi idősek mint én, az egyik eszméletlen jól beszélt angolul, a másik meg úgy nézett a szemembe, hogy tán még azt is látta, hogy milyen színű bugyi van rajtam.
És megbeszéltük az életem, a tanulmányaim, a kedvenc tárgyaim, az ambicióim, és mikor már lógott a nyelvem, rátértünk arra, hogyan fognék hozzá egy szoftver teszteléséhez. Egy órán keresztül nyüstöltek, én meg közben egyébre sem tudtam gondolni, minthogy nem tördelem az ujjaim és nem is dobolok az asztalon, és nem baszkurálom a szemüvegtokom, sőt, nem is kapaszkodok bele, nem a szék szélén ülök, hanem benne és nem görnyedek össze, hanem hátradőlök, és nem markolászom a karfát, és egész biztos, hogy nincs muslica a fogaim között, mert amikor a bevásárló központ mosdójában átöltöztem és felkentem a szájfényt, akkor kétszer is ellenőríztem.... Iszonyatosan megfincogtatott a két pasi, és ami a legszebb, hogy a végére derült ki, hogy mind a kettő tesztcsoport-vezető, szó sincs rendszertervezésről, nekik 80 tesztmérnök kell. Én meg kapaszkodtam a diplomamunkám dupla oldalaiba és megálltam, hogy ne sírjam el magam. Sőt, tán még mosolyogtam is, bár a röntgenszemű pasas biztos látta rajtam, hogy csak azt szótagolom némán, hogy csí-í-í-íz....
Hát nem úgy érzem, mintha én lennék majd a 80 mérnök egyike. Nagyon gáz volt az interjú, vagy tudtam válaszolni csak nem jutott eszembe a szó és körbemagyaráztam, vagy mindenféle szó az eszembe jutott, de semmi közük sem volt a kérdéshez.
Egyébként egész jól tartottam magam, csak akkor omlottam össze, amikor a plázában lerogytam egy kapuccsínó mellé. Egyszercsak azt láttam, hogy valami belecsöppent a fahéjjal megszórt tejhabba. Felfelé fordítottam az arcom, hogy mégse sózzam már el a majd' 400 ft-os italt. Alighanem ez a nem túl jó kapuccsínó volt a halotti tora a rendszertervezéssel kapcsolatos álmaimnak.
Végülis, úgyse nagyon szeretnék én naponta feltekerni a Hegyalja úton. És a kávé sem jó ott, legalábbis annyira nem, mint amennyire drága.