cukrászsirató

Van az újpesti piacon egy látványpékség, ahol a mindenféle rettenetes fornettik mellett meglepően finom, "kőttes" tésztából készült gesztenyés kiflit lehetett kapni. Nagy felfedezés volt, amikor pár éve először megkóstoltam. A vastagon margarinos, szalonnásan sületlen kroasszonok meg kakaós csigák közül magasan kiemelkedett. Abban a néhány boldog hónapban, amikor félig munkanélküliként nem volt főállásom, csak az esti félmunkaidős takarítás, minden áldott nap ezt reggeliztem. Reggel kutyasétáltatás után kikocogtam a piacra, magamhoz vettem a kedvenc gesztenyés kiflimet, utána egy tejszinhabos kávét, és nagyon meg voltam elégedve a világgal. Mondjuk, híztam is vagy 10 kilót. Olyan is előfordult, hogy kirándulás előtt már piacnyitásnál ott toporogtam, és vettem 3-4-6-10 darabot attól függően, hányan mentünk. Ilyenkor nem kávéval, hanem valaki laposüvegéből valami jóféle papramorgóval áztattuk.
Hát kérem, ez a jól bevált, nagyon finom gesztenyés kifli nincs többé.
Tönkrement a cukrász, bezárta a bótot, azt mondták a pékségben.
Nem szállít többet, és még nem találtak helyette mást.
Rossz szájízzel mondom, hogy nem is fognak. Nem csinálnak már manapság a cukrászatok kőttes tésztát, legfelejebb karácsonykor, bejglinek. Egyébként veszik a nagyüzemi margarinos levelestésztákat, azért is nincs már finom, egyedi pékáru, minden mindehol egyforma.
Hát én most nem tudok mit mondani. Végülis, nem a világ vége, ha egy cukrászmester vagy egy pék lehúzza a rolót, lesz helyette három másik.
Csak hát mind a három tökegyforma szart fog csinálni.
Ez a gesztenyés kifli meg legalább jó volt.
nyugodjon békében.