Annyira visszataszítóan, gusztustalanul
nagy seggem mégsem lehet. Illetve nagynak biztos nagy, csak nem gusztustalan.
Hogy miből gondolom?
Amint felállok az elliptikus trénerre(*), két percen belül biztos van egy pasi, aki felül a hátam mögötti bringára. Nem a mellette lévő másik öt üresre, nem, pont mögém. A fekvőbringa alacsony, az elliptikus tréner magas, kvázi fél méterre az arcától pucsítok, szuszogok és izzadok erősen. Nem szoktam kímélni magam, 135-150-es pulzussal nyomom, érzem, ahogy az izzadság a gerincem mentén csorog be a kőműves dekoltázsba. Meg a könyökömön csöpög le, meg az államon csurog le, meg egyáltalán, nem a leggusztább formámat mutatom. Ezek meg ott tekernek a 44-es (na jó, már majdnem 42-es)seggem mögött a tök üres teremben.
Lehet, szeretnek borzongani?
Érdekes egyébként, hogy a rengeteg fogyás ellenére a fenekemből szinte egyáltalán nem ment le. A bricseszből igen, derékból rengeteg, a hátamról és a hónom alól eltűntek a hájpárnák. De a fenekem az maradt, csak még kerekebb lett. Illetve egy nadrágméret lement, csak a többi, nagyobb arányú fogyás miatt még nagyobbnak látszik mint eddig. Azért nem bánnám, ha még vagy két méret onnan is eltűnne.
(*) Nem is igazi elliptikus tréner, hanem valami vario-féleség. Olyan, mint egy gumiszalagra függesztett elliptikus tréner. Azért szeretem, mert sokkal puhábban lehet fele lépni, kíméli a térdem. Lehe vele futni és taposni is. 2-3 percenként szoktam váltani, futás, aztán előre dőlve taposás. Megint futás, kicsit megnyugszik a pulzus, aztán megint fel 145-150-ig.

Címkék: test
2 Comments:
At 3:47 du., Névtelen said…
Szia! Én is el szeretnék kezdeni valamilyen edzőtermi edzést, de lehetőleg hozzáértő edzővel azaz testre szabott tervvel. Megkérdezhetem, hogy neked van-e ilyen edződ vagy anno kaptál-e egy tervet, amit követsz? Illetve lehet tudni, hogy hova jársz?
Előre is köszönöm
Üdv
Gabi
At 6:36 du., Brünnhilde sziklája said…
szia, én ide járok:
http://ujpest.oxygenwellness.hu/
Jó kis családias edzőterem, mindenféle korosztály jár oda. A zene persze csapnivaló, de az mindenhol az.
van edzőm, hetente egyszer vagyok vele, most kezdek leválni. Úgy értem, már megtanított annyit, hogy tudok egyedül, edzésterv alapján dolgozni. Azt mindig ő állítja össze, de szerintem már magamnak is tudnám. Amig nem érzed a tested különböző részeit, hogy mikor melyik izom dolgozik, mennyit bir, hol van a hátad, hol a derekad, hogy tartsd a vállad, hogyan nyújtsd le a kifárasztott izmot, ilyesmi, addig mindenképpen jó, ha van melletted egy szakképzett edző. Sok izületi és egyéb problémát tudsz megelőzni, és persze az sem rossz, ha van, aki biztasson, meg átsegítsen a mélypontokon. Meg kihozza belőled a maximumot. Nekem speciel eleinte titokban rárakott pár kilót, kicserélte a súlyt egy nagyobbra, aztán utána mutatta, hogy na ugye, hogy meg sem kottyant. Rengeted személyi edzőjük van, fiúk, lányok vegyesen, csendesebbek, cserfesebbek, ha éppen jobban érzed magad ettől. Ha drágának találod (tényleg nem olcsó) akkor még mindig nyugodtan választhatsz egy csoportos órát, rengeteg féle condicionáló meg alakformáló órájuk van.
ha irsz egy mailt, szivesen bemutatlak a srácnak, aki velem foglalkozik.
Megjegyzés küldése
<< Home