Hurrá, magához tért a blogger!
Az éjjel ugyanis 11 órától hajnali fél kettőig próbáltam feltölteni a mai napról szóló megemlékezeseket, nem sikerült. Az én koromban a reménytelen küzdelem már elég roszat tesz a szépségnek, úgyhogy feladtam a harcot, gondolván, majd reggel. Hát, mit mondjak, reggel se sikerült.
Azért remélem nem hagytok el, és vissza-visszanéztek hozzám.

Most időmilliomosnak érzem magam, ritkán van ilyen hogy nekem három teljes napig sehova sem kell menni dolgozni. Annyi mindent kéne csinálnom hogy nem tudok dönteni, így aztán csak pihengetés van, séta, szunyókálás, főzőcskézés, szépítkezés. Kell néha ilyen roppant intenzív semmittevés is :-)))
Hatalmasat sétáltunk, a Dunának tegnap óta van egészen tavaszias vízillata, nagyon élveztük. Minden zöldell, a vadkacsák már párokba rendeződtek, hamarosan kezdődik a fészekrakás.
Ma egy egészen különleges vizimadarat láttam, amilyet még sose: egy vadkacsa formájú és méretű, de szép fekete-fehér tollú madár, ami lebukik a víz alá. A vadkacsák csak fejjel lefordulnak, a püspökfalatjuk mindíg kilóg a vízből és az ég felé mutat, de ez a fekete-fehér szépség búvárként eltűnik a víz alatt, kb 20-25 másodpercre. Sajnos nem találtam róla képet, így csak egy szép vadkacsa-portrét teszek ide nektek: