:-))
Jóestét!
Hiszitek vagy nem, ma nem történt velem semmi. Hacsak azt nem vesszük, hogy az a rododendron amit negyedik éve pátyolgatok és eddig még soha nem virágzott most felfeslett és megmutatta a gyönyörű, mélybordó szirmait. Tavaly már úgy elment tőle a kedvem hogy nem vittem be a lakásba hanem kint hagytam a rozmaring alatt. És mi történt? A mostoha bánásmódtól megijedt, bimbókat növesztett és pár napon belül dugig lesz virággal :-)))
A másik meglepetés, sőt, reklám, hogy csak ma szegtem meg azt a kis félkilós, "Erdélyi kovászolt kenyér" nevű pékárut amit még húsvét előtti pénteken, tehát 5 napja vettem. Én a kenyeret ruhába takarva, egy fedeles vesszőkosárban tartom. Hiszitek vagy nem, ez a kenyérke még mindíg élvezhető, nem száraz, nem morzsálódik, nem savanyú. Kis kerek cipócska, fehér alapon barna mintás papírcsíkkal van körbekerítve. Ha valahol meglátjátok vegyetek belőle, érdemes, nagyon jóízű.
A közélet persze "zajlik". Sőt, kavarog, az ember csak kapkodja a fejét.
Meghiúsítottak egy terrorakciót Budapesten, megfenyegették a magyar iszlám közöség vezetőjét miután a letartóztatás hírére azt nyilatkozta, hogy pár száz szélsőséges muszlim él Magyarországon és terrorveszélytől tartanak a magyar muzulmánok, de a belügyminisztérium szerint nem nőtt a terrorveszély Magyarországon.
(Szerintem meg a belügynek igaza van, ha nem akar pánikot kelteni akkor az a legokosabb ha elkeni a problémát, mert erről mindenki azt hiszi hogy nem akar pánikot kelteni, tehát olyan nyilatkozatot ad ki amivel olyan látszatot kelt mintha lenne ok pánikra. Mert ha bennünket nagyon nyugtatgatnak, akkor ott baj van. Ha csak ímmel-ámmal nyugtatgatnak, akkor nincs semmi gond.)
Viccet félretéve, bajban vagyunk. Nem csak mi, itt a WTC és a madridi pályaudvar utáni Magyaroszágon, hanem az egész Föld. Olyan hirtelen (egyetlen röpke évszázad alatt) és olyan durván, megtervezetlenül keveredett a két (a keleti és a nyugati) kultúra egymással, hogy egy gyúelegy jött létre. Szinte semmit sem tudunk egymásról, ők nem akarják azt a féle fogyasztást és demokráciát amivel mi meg szeretnénk váltani őket, mi nem értjük a fanatikus elzárkózásukat az általunk oly nagyra tartott iparosítástól és globalizációtól. Nekünk legfőbb érték az emberi élet, nekik az üdvösség, aminek az elnyeréséért odaadják az életüket. Még folytathatnám a sort.
Nincsenek tolmácsaink akik a két kultúra között közvetíthetnének, és ami még ennél is nagyobb baj, időnk sincs arra hogy ilyen embereket kineveljen a két kultúrkör és az ő vezetésükkel szépen, lassan közeledjünk egymáshoz. Kontrollálatlanul keveredik a két, jelenlegi formájában egymással nem kompatibilis életszemlélet és ideológia. Nekünk lassítani kéne a kultúrális és gazdasági globalizációt, visszavonni a katonákat, nekik meg gyorsítani a.... na mit? Az alkalmazkodóképességük fejlődését? A fogyasztásukat? A természeti kincseik kiárúsítását? A nyugati értékrendet megtestesítő emberi jogok garantálását? MIT????
Egyáltalán, mit lehetne tennünk azért hogy a szélsőségeseknek megérje mérsékeltté válni és abbahagyják a bombagyártást?
Tessék mondani, megéri a világ GDP-jének 1%-kal gyorsabb fejlődése azt, hogy ne merjünk lemenni a metróba?

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home