Szóval, azt írja a Figyelő, hogy az "Államigazgatás - veszélyes munkahely".

Nem azért mondom, de a cikk szemszögéből vizsgálva minden munkahely veszélyes, mindenhol előfordulhat hogy az ember elgyávul, a saját hatáskör hiányától és a folytonos kézi irányítástól szenvedve elfelejti a tudását és nem mer dönteni, még a legegyszerűbbnek tűnő kérdésekben sem.

Az én tapasztalataim szerint a munkahelyen való megmaradást csak kb. 50 %-ban befolyásolja a munkavégzésünk minősége, a maradék kb. 50 %-ban a munkahelyi környezethez, ezen belül is legfőképpen a főnökhöz való alkalmazkodáson múlik hogy megtartanak-e bennünket, illetve, hogy mi meg akarjuk-e tartani a munkahelyünket.  Nem akarlak Titeket hosszas eszmefuttatásokkal untatni, ezért példákon keresztül mutatnám be, hogy mire gondolok:


Főnök 1
Elvált, összes szeretetenergiáit a kutyáira és a cégére fordítja. Mivel nagyon tehetséges üzletember és van érzéke a munkatársai kiválasztásához, a cég működtetése nem igényel különösebb erőfeszítéseket. A fő mutatókra figyel, stratégiát vázol fel, majd tehetséges és törekvő emberekre bízza a végrehajtást.  Maradnak tehát a kutyák. Hat óriási szőrmók, kettő a lakásában, kettő egy bérelt tanyán, kettő a saját tulajdonú irodaházban elkvártélyozva. 800 négyzetméter import padlószőnyegen laknak a 60 kilós malamutok, éjjel a portásnak ki kell iktatni a sok százezer forintért telepített riasztórendszert, mert a mozgásérzékelők beriasztanak a blökik helykeresésére. Vacsorára, mielőtt a Főnök1 indul haza, kézből kapnak fél kiló trappistát vagy egy kis rúd téliszalámit, néha selyemsonkát.
Esetleg az ebédmaradékból egy keveset. Ennek megfelelően a munkatársak az ételmaradékot nem merik kiönteni, mert a Főnök1nek hetek múlva is eszébe jut, hogy a multkor maradt egy kis zöldborsóleves, az pont jó lenne most felhígítani a száraztápot. A 'múltkor' ugyan két hete volt, a leves megbüdösödött és a takarító kidobta. A főnök sértetten 'megkéri' hogy máskor ne tegyen ilyet. Ennek megfelelően a példásan tisztántartott épületben, ahol hetente lemossák az ajtókat, havonta az ablakokat és kéthetente tisztítják a szőnyegeket, állandóan romlott ételszag terjeng és kétcentis döglegyek röpködnek.

Ez az ember nem bunkó, ízlése is van, imádja az impresszionista festőket, szociálisan is érzékeny, TGM-et olvas, kölcsönt ad lakásvásárlásra, rugalmas munkaidőben lehet nála dolgozni és még magánéleti problémákkal is lehet hozzá fordulni, európai színvonalon fizet, tényleg ideális munkaadó.

Már ha az ember nem allergiás a kutyaszőrre és nem sértődik meg, ha két kanál maradék krumplipüré eltulajdonításával meggyanúsítják.


Főnök 2
Fiatal ember, aki kamaszként utált tanulni, kezdett kisiklani az élete, 25 évesen taxizott az éjszakában, amíg el nem vették a jogosítványát. Utolsó lehetőségként a papája vállalkozásában kapott munkát, meghálálta a bizalmat. Pár év alatt beletanult az ügyvezető igazgatóskodásba, felfrissítette a papa konzervatív módszereitől nehézkessé vált vállalkozást. Mivel a sajátja, hát belead apait-anyait. Napi 16 órát dolgozik, ugyanezt várja el a munkatársaitól is. Hiszen mindenkinek hálásnak kéne lenni a lehetőségért, hogy egy jól menő vállalkozásban dolgozhat. Ha eszébe jut, hogy egy alkatrész hiányzik a raktárból, éjjel egy órakor felhívja a titkárnőjét, hogy üljön taxiba, menjen be az irodába és hívja fel a londoni raktárat. A titkárnő nem tudja meggyőzni arról hogy éjjel egy órakor Londonban nem szoktak nyitva lenni sem az irodák, sem a raktárak, taxiba kell ülnie és bemenni telefonálni. Éjjel kettőig próbálkoznak mobilon hívni a képviselőt (naná, hogy egy középkorú, sötétkék öltönyös londoni üzletember éjjelre kikapcsolja a telefonját!). Másnap reggel aztán faxon megrendelik a tengelyt, harmadnapra légifuvarként meg is érkezik.


Főnök 3
Középkorú, rettenetesen elhízott férfi, aki az elsők között alapított gmk-t. Annak a kornak megfelelően irányítja a céget, mindenen rajta tartja a szemét, senkiben sem bízik, mindenről tudni akar. Állandóan a rendelések, a számlák között turkál, mindent ellenőríz nehogy meglopják. Ha talál olyan tételt amiről nem tud, rákérdez, elég keményen. Az alkalmazott magyarázkodását, miszerint a vevő bejött, a katalógusból kiválasztotta az árut, ő megrendelte, az a rendes heti szállítmánnyal megérkezett, majd a telefonos értesítésre a vevő jött, fizetett és vitte az árut, nem fogadja el. Az ő, a Főnök3 tudta nélkül a cégnél nem történhet semmi, hisz ott minden az övé, mindent a saját homloka verejtékével hozott össze.
Olyannyira, hogy a készpénzes kasszából bármikor kivesz annyit, amennyire szüksége van. Aztán, amikor a délutáni kasszazárásnál az alkalmazott sírógörcsöt kap a százezer forintos hiány miatt, a Főnök3 rettenetesen felháborodik, hogy ugyan miért kéne neki egy tyúkszaros kis pénztárost értesíteni arról, hogy a saját pénzét magához vette.


Hát, így első nekifutásra ennyit arról, hogy milyen körülmények kellenek ahhoz, hogy egy alkalmazott kiégjen, rettegjen, igyekezzen minél kevesebb felelősséget magára vállalni.

És még nem ejtettem szót a munkatársról, aki az első munkanapomon elsírja hogy őt a felesége csalja, de a harmadikon nagy dacosan hozzáteszi, hogy ő meg viszontcsalja.
Vagy az ártatlan tekintető munkatársnő, aki még két év után sem tud egy festékpatront kicserélni a fénymásolóban, viszont rettenetesen gyorsan tud pöntyögni a számológépen (nem számítógépen!), ha a főnök megjelenik az ajtóban.
Vagy az olyan buzgómócsingokról sem szóltam mint amilyen én vagyok, aki rettenetesen meg akar felelni, mindent meg akar tanulni, hagyja hogy három bőrt húzzanak le róla, aztán ahelyett hogy időben szólna, megvárja amíg idegösszeroppanást kap a túlterheléstől és akkor borít, felmond, új munkahelyet keres és századszor is elölről kezdi a reménykedést, hogy egyszer, talán, végre lesz egy olyan munkahelye ahol megbízzák egy munkával, és hagyják hogy azt legjobb képessége szerint megcsinálja.

Folyt. Köv., mert most veszem észre, hogy mindenről írtam, csak éppen az államigazgatásról mint nagyon vertikális, nagyon hierarchikus rendszerről nem, ahol még a sima ügyintéző is minimum tanácsos, de inkább főtanácsos és mindenkinek van legalább kettő, de inkább három főnöke akinek jelentéssel tartozik.

Félreértések elkerülése végett: volt már jó főnököm! Sőt, talán most is az van. De ők majd egy másik alkalommal kerülnek terítékre.