Brünnhilde szikláján

Valló világ

2004/04/29

:-))) Szépjóestét!

Az a mosoly-jel ott fent csak önmagam győzködését szolgálja, be kell vallanom hogy igen kis sikerrel. A mai nap egy teljesen kárbaveszett, elpocsékolt nap volt. Nem tudtam dolgozni, amihez hozzáfogtam azt mindent abba kellett hagyni és újrkezdeni. Ezerfelé futottak a gondolataim. Ez nem az én hetem, ráadásul holnap vendégem van, rohambevásárlás, rohamfőzés, rohamtakarítás, rohamszépítkezés. Megette a fene az egészet.
Ráadásul az ünnepi hétvégét teljes egészében végig fogom dolgozni. Szombaton is, vasárnap is. Remélem valamennyire magamra találok addigra, nem engedhetem meg magamnak hogy ezt a hétvégét is elpocsékoljam.

Amúgy ma rájöttem, hogy a férfiak sokkal-sokkal pletykásabbak mint a nők. Az új, 4 hónapos munkahelyemen a tizenvalahány kolléganő közül még egy sem beszélt nekem a másik magánéletéről. Az egy szem férfikolléga bezzeg egész délután el tudja szórakoztatni az érdeklődőket a főnök, a jelen nem lévő, vagy a szobából öt perce kilépő kolléganő magánéletéről.
Mindezt teszi önszorgalomból, kérdezés nélkül. Sőt, az sem zavarja, ha a másik (történetesen én) testbeszéddel a tudomására hozza hogy nem érdekli a téma, más dolga van, síetne, unja, kínos számára, stb.
Ahhoz képest, hogy az első 10 évben csak nőkkel dolgoztam, eddig még egész jól kijöttem a férfikollégákkal. Ez a pasi attól félek kivétel lesz. Kilel a hideg a gondolatra, hogy kihúzom a lábam az irodából és máris csámcsogni kezd rajtam, bBbbrrRRrrrrr

A cikkről csak holnap írok, már ha lesz időm írni egyáltalán.