Nnna, amilyen lökött vagyok, verhetem a fejem a falba.
Itthagytak egy csomó aktát, én meg a szép nyugiban (ketten vagyunk az irodában, néma telefonokkal) hozzáfogtam dolgozni, ahelyett hogy vagy tanultam volna hétfőre, vagy molyoltam volna a diplomamunkámon, vagy szálaztam volna azt a nyomorult adatbázist. Ezek mind olyan melók, amikben el kell merülni, amihez csend kell, amit nem lehet kétpercenként abbahagyni.
Nem, én, a barom, lelkiismeretesen csinálom a favágómunkát, amihez nem kell ész, nem kell nyugalom, nem kell koncentrálni.

Meg is érdemlem!

(Na nem azt a térdeplőszéket amit ma délután -ha innen kiszabadulok- végre megveszek magamnak.)