:-)))

A piacról jövet a kosárnyi cseresznyét, salátát meg uborkát be kellett menekítenem az eső elől egy cukrászdába. Jajjistenem, hát hol a fenébe terem ennyi lehetetlen ízlésű kereskedő?
Képzeljetek el egy égszínkékre festett helyiséget, barokkos gipszstukkókkal rámázott tükrökkel, pont mintha a keszthelyi kastély tükörterme lenne, kicsiben. Csak itt a gipszcirádák nem fehérek, hanem aranyozva vannak. Az álmennyezetbe rejtett világítás van beépítve, kék (KÉK!!!!) lámpákkal. Fölötte tükrök, hogy megsokszorozzák a fényt(??). Művirágból font girlandok emelik ki az aranyozott tüökörrámák íveit. Kovácsoltvas-utánzatú műanyagszékek és üvegtetejű asztalok vannak letéve olyan sűrűn, hogy a szétálló széklábak összeakadnak, ha valaki hátra akarja tolni a székét. De nem lehet hátratolni, az asztalt körbeölelve tudsz csak felállni.
Közben bömböl a danúúúbiusz-ráádióóó.

Turkálgattam az eszterházy-tortám, de az is olyan gejl volt, hogy felét otthagytam. A kapucsínóhoz a hűtőből vették ki a flakonos tejszinhab-pótlót és a pulton keresztül kiabáltak oda hogy hány cukrot tegyenek bele.

Ha nekem cukrászdám lenne, azt szeretném, ha az emberek szívesen ücsörögnének ott.
De itt? Még a zuhogó esőben is félig üres volt. Gondolom, a fagyispultból élnek, esetleg a tortarendelésből.
De akkor mi a francért tesznek le székeket?

Na, most sipirc a buszhoz, majd még jövök.
Addig lehet találgatni, hogy a nap végére hányszor fogok megázni?