:-))) Szépjóestét!

Gyönyörű Istenek alkonyát közvetítenek a Bartókon. Csodaszép. Ráadásul ebben is van két magyar, Bayreuthban vezényli Fischer Ádám és Németj Judit énekli az egyik Nornát :-)))
Az egyik narrációnál szaladt csak fel a szemöldököm. Azt mondta a narrátor, hogy Gutrune teljesen ártatlan szereplő.
Na, hát erről tudnék mesélni: arról ugyan fogalma sem volt a lotyónak, hogy az istenek és félistenek játszmájába csöppent bele, de mivel ráviszketett a micsodája a ropogós húsú ésjóképű Siegfriedre -akinek ugye köztudottan Brünnhilde a felesége, mégha balkézről is-, belenyugodott abba, hogy ha másképpen nem tudja megszerezni magának a hapsit, hát akkor itassanak vele feledést hozó italt. És miután a méreg hatására Siegfried mindent, fogadalmat, szerelmet, hűséget, szóval tényleg mindent feledett, hát naná, hogy viszonozta az egyébként tényleg csinos Gutrune rajongását.

Na, ezt utálom az operarendezőkben: hajlamosak arra, hogy mindent vagy a jó és a rossz harcaként, vagy az elkerülhetetlen végzetként ábrázoljanak.
Holott dehogyis!

Éppen abban rejlik Wagner dramaturgiai nagysága (merthogy a Ringnek nem csak a zenéjét, de a librettóját is ő írta), hogy bele merte írni: a dolgok nem végzetszerűen következnek be, hanem kisebb-nagyobb, apró, vagy csak annak tűnő emberi piszkosságok, hanyagságok, gennyességek egymásrarakódásának következményeként üt be a krach.

Maradjunk a Ring tetralógiánál: eleve úgy kezdődik, hogy a főistennek, Wotannak -aki pont a szerződésekért, az adott szó szentségéért felel- nincs kedve kifizetni a megrendelt munkát (az óriásokkal felépíttette palotáját, Walhallát). Hát mit csinál? Felajánlja az óriásoknak unokahúgát, a szép Freiát abban bízva, hogy a ravasz tanácsosa, Loge majdcsak kitalál valamit és a pénz is megmarad, a lányt se kell odaadni, a palota is felépül.
Innen indul az egész, erre rakódik rá az összes többi emberi-isteni gennyesség.
Vegyük csak Wotan feleségét, a valkűrök mostohaanyját, Frickát: egy hiú, féltékeny némber, akit a külsőségeken kívül semmi sem érdekel. Szerinte a feleség dolga a tűrés, ha megszökik a durva, erőszakos férjétől, akkor bűnhődnie kell. Na nem a nőnek, neki vissza kéne menni a férjéhez agyonveretni magát, hanem a "csábítójának", Siegmundnak kell meghalni. De ha aranyra, szép ruhára kerül a szó, akkor Fricka nagysám minjárt feledi a tisztességet, csak arra tud gondolni, hogy mivel szépítse magát.
De a többi sem sokkal különb.
A kacér sellők szárazkurvát játszanak Alberichhel, aztán csodálkoznak, ha a boldogtalan kivetkőzik magából. Gutrunéról már beszéltem, de a bátyja, Gunther sem sokkal különb, az is elfogadja, hogy Siegfried szerezze meg neki Brünnhildét, akinek egyébként a bokájáig sem ér fel, nemhogy feleségül vehesse.

Tán pont a főgonosz Alberich az egyetlen, akinek a mentségére fel lehet hozni valamit: csúfnak született -amiről nem tehet- és taszító külseje miatt egész életében alázták, mindenki megveti, kineveti, rúg egyet rajta. Hát kínjában elátkozza a szerelmet és elrabolja az aranyat, hogy ha már boldog nem lehet, legalább gazdag és hatalmas legyen.

Szóval, így épülnek egymásra a szószegések, az önzések, a szemétségek, ezekből fejlődik ki a végső tragédia, amiben -legyünk őszinték- Brünnhilde sem teljesen ártatlan. Valóban vérig alázták, meggyalázták, Siegfried simán lepasszolta egy másik nő kedvéért. De erre nem azt csinálja, amire pedig alkalmas lenne -ti. hogy simán kikaparja a hűtlen szerető szemét, visszaveszi tőle amit méltatlanul kapott és egy jól irányzott seggberúgással visszairányatja oda, ahonnan jött: a kovácsműhelybe- hanem elárulja Siegfried gyenge pontját Alberich fiának, Hagennek, aki aztán meg is öli az egyébként kissé suttyó és rendkivül öntelt hőst.

Na, hát ezeket a dolgokat -a szemkikaparás és a seggberúgás kivételével- Wagner mind-mind beleírta a Ringbe, a rendezők -meg sajnos a nézők is- mégis a végzetszerűt, az elkerülhetetlent szeretik belelátni a zenedrámába.
Holott egy fenét: a cselekmény 4 teljes estén -15 felvonáson- keresztül mutatja, hogy milyen gyengék, milyen gyarlók, milyen aljasak vagyunk mi, emberek.

Na, lennék én csak rendező vagy dramaturg, kifordítanám a sarkaiból az Operaházat!