JuhHhhhééÉÉÉéééééééééééé!
Szabadságon vagyok!!!
Két teljes hétig!
A főállásból. A másodból csak egy hét.
De nem baj, mert az első hetet könyvelésekre, adminisztrációra, igazolványcserékre meg másodállásra szánom, a második hetet meg a teljes pihenésre.
Illetve hát tanulásra.
DE!
Minden délután aludni fogok!
Minden reggel a rómain fogok reggelizni! (meg ami azzal jár, 3 óra séta, sport gyanánt) Vagy nem reggelizni, de minimum odáig elsétálni.
Minden reggel jógázni fogok, kényelmesen, órákig.
Egyáltalán nem fogok kávét inni! (Najó, legfeljebb a rómain kapuccsinót. De az más.)
Moziba is fogok menni esténként, meg színházba.

Még egy dolog nem biztos: tartsak-e egy léböjt kúrát.
Merthogy most nem kell időre mennem, nem kell erőlködnöm, koncentrálnom, tehát beleférne egy 10-12 napos léböjtkúra. Jót tenne a bőrömnek is, meg esténként már hasogatnak az izületeim a fáradtságtól.
Viszont most rengeteg időm lenne kicsit főzőcskézni, ami tényleg nagyon hiányzott az elmúlt hónapokban.
Hát, ezt még meggondolom.
Imádom, hogy most két hétig csak ilyen jelentékeny problémáim lesznek :-))))

Ma még biztos vacsorázom, most érik a csirkemell a joghurtos pácban.
Úgy készült, hogy két evőkanál joghurtba kevertem egy evőkanál olívaolajat, csipet curryt, még kisebb csipet őrölt szerecsendiót és fehér borsot, késhegynyi fokhagymakrémet és kristálycukrot. Ebbe a pácba forgattam bele a szép nagy szelet csirkemellet, amit előtte egy picit megpaskoltam a klopfolóval. Tényleg picit, nem kell vékonyra verni, csak meglapogatni. A csibemelly pár órát ázik ebben a fűszeres joghurtban, aztán evés előtt egy kiolajozott serpenyőben hirtelen kisütöm.
Köretnek félcenti vastag szeletekre vágok egy bébicukkinit és forró öntöttvas serpenyőben szép barna csíkokat sütök bele (ezt száraz palacsintasütőben is meg lehet csinálni, de ha valaki nem tudja elképzelni a szárazon sütött zöldséget, az párolja vajon vagy olajon. Úgy is finom). Csak a tányéron sózom meg, és dobok rá egy szeletke vajat.
Nna. Máma ez lesz a vacsora.
A többit az éjjel megálmodom.

Más
Kicsit kikaptam a a nemzetvezetőnő anyukájának nyilatkozatával kapcsolatban írottak miatt.
Persze jogosan, akkor azon frissiben dőlt ki belőlem az a jegyzet, nem tudtam pontosan megfogalmazni az érzéseim.
A helyzet az, hogy ha én újságíró lennék, nem készítenék riportot az ilyen emberek szüleivel, testvéreivel, szeretteivel. A félresiklott szocializációk okainak felderítése maradjon meg a pszichológusoknak, esetleg, ha valakiből történelmi személyiség válik (Bácsfiból remélem nem fog, a semmiből jött és oda is fog visszatérni), akkor a történészekre.
Ha szerkesztő lennék, nem közölnék le egy ilyen riportot, ha mégis van olyan újságíró aki megcsinálta.
Ha meg nekem valamelyik szerettem lenne olyan mint ez a lány, akkor, ha mégis van olyan újságíró aki megkeres, nagyon határozottan elzárkóznék a nyilatkozattól. Ez az asszony nem, nagy-nagy élvezettel sorolta a hülyeségeit, olyan vehemenciával, hogy még a rámenős riportert is túlbeszélte. Legalább annyira élvezte, mint a valóságsók "hőseinek" barátnői, ex-pasijai, főnökei, szomszédai, volt iskolatársai, óvodáskori pajtásai. Emberibb lett volna, ha hallgat.

És végül, ha én igazán jóérzésű hallgató lennék, ilyenkor kikapcsolnám a rádiót.
De hát úgy látszik, hogy nem vagyok az. Szeretek az ilyesmin megdöbbeni és ennek a döbbenetemnek hangot adni.
Bolond egy világ ez.