Máma olyan mondatot hallottam, amit még életemben soha: 'Milyenre daráljam a kávét?'
Eleinte, még a szocializmus idejében az ilyesmi kispolgári allűrnek számíthatott, nem is olyan környezetben nőttem fel, ahol ilyen úrias dolgokra adtak volna. Sőt, nem is lehetett adni az ilyesmire, csak szabványos, tömegfogyasztásra szánt dolgokat lehetett kapni. Később meg, úgy szakadt ránk a fogyasztói társadalom, hogy csak a mennyiség számított. Most kezdhetünk már minőségi változásokat is megengedni magunknak. Vagy most kezd igényünk lenni rá. Már rá se bírok nézni a sárga egyenkrémmel töltött, masszív kockába dermedt krémesekre. Inkább eszem egy évben csak kétszer ilyesmit, fizetek érte 100 helyett 600 ft-ot, de a krém legyen könnyű, laza, olvadós.

De visszatérve a frissen darált kávéra:
péntekenként hazafelé jövet be szoktam ugrani a Lehelre. Én kedvelem azt a helyet. Ott, a külváros és a belváros találkozási vonalán egy nagyon jól használható -a kivitelezési hibák ellenére is- praktikus tér jött létre, megfizethető árakkal, kulturált vásárlási körülményekkel, a többi piacokhoz képest hosszabb nyitvatartással.
Ma valamiért felmentem az emeletre is, biztos azért, mert a nyitás óta nem jártam ott. Na, ott botlottam bele egy kis Kávészaküzlet nevű boltba. Gusztusos, vászonnal bélelt fahordócskákból árulják a világ különböző tájairól származó mindenféle szemes kávékat. Helyben darálják, a vevő kívánsága szerinti finomságúra és szépséges, nagymama-stílusú mintás papírzacskókba csomagolják. Ha nem tudja valaki megmondani milyet akar, akkor kifaggatják arról, hogy milyen kávéfőzője van.
Hát kérem, ez az a csipetnyi plusz, nevezhetjük akár szaktudásnak, akár parasztvakításnak, amitől én mindig meghatódok. Lehet hogy csak sallang, csak szertartás, de én igenis szeretem tudni, hogy melyik teát kell áztatni, melyiket forrázni, melyiknek kell leönteni az első forrázóvizét, melyik kávéfőzőből melyik pörkölésű kávé a legfinomabb.
Ittam is egy kapucsinót, ilyen keményre gőzölt tejhabbal kevés helyen lehet találkozni. Lehet választani hogy fahéjjal vagy kakóval akarom megszórni, fehér cukor, barna cukor, kinek-kinek ízlése vagy kíváncsisága szerint.
Isteni répatortát is ettem, leginkább a mi püspökkenyerünkhöz hasonlít, ízletes, házias sütemény.
Egy baja van a helynek: nincs kitiltva a dohányzás. De ezt is meg lehet oldani, ki kell ülni a piactér fölé belógó teraszra.

Van a Lehel piacon más jópofa dolog is: a rendhagyó épület megihlette a piacosok fantáziáját, az egyik savanyúságos például olajban pácolt, fetasajttal töltött cseresznyepaprikát árul. Egy másik sós, pirított kukoricát, jobb mint a sósmogyoró.
De láttam fehér pöttyös, piros mázas tejeskannát is. :-)) Nem csak dísznek, lehet kapni kimért tejet, olyat, ami sose látott zacskót!
Csak azt sajnálom, hogy a lángosos valami irgalmatlan randa sárga festéket tesz a lángosba, és azt mondja rá, hogy a tojássárgájától olyan kikerics színű a portékája. Úgyhogy lángos helyett inkább fel kell menni az emeletre, és kávézni egyet.