:-)) Szépjóestét!
Most egy darabig nem nagyon lesz blog (ha meg mégis, akkor nyugodtan tessenek jól valagba rúgni!!).
Jövő szombaton van egy nagyon komoly meg egy félkezes vizsgám. A komoly egy programnyelv :-(((, a félkezes pedig maga az ekszcell :-)))
Ráadásul most kaptam kölcsön a Száll a kakukk fészkére-t és nagyon tetszik. Annyira, hogy szinte képtelen vagyok letenni. Valósággal beszippantott ennek az indiánnak az élete, falom a könyvet. Reggel majdnem fent maradtam a metrón. Nem csak megírva van nagyon jól, de a fordítás is remek. Ez nekem újabban elég nagy bajom, de ezzel a regénnyel semmi gond, imádom a nyelvezetét, színes, szagos, szélesvásznú. Nagyon szeretem, amikor a szereplőket a nyelvükkel is jellemzik, életnagyságban el tudom képzelni azt a kezelés alatt álló úszómestert, aki ilyeneket mond: "...hajtogatnák törülközöket.... Valamit én is csinálhatnák." Az ilyen jól megírt könyvek filmváltozatát általában nem is szeretem megnézni, mindig fakóbb és semmitmondóbb mint amit én elképzelek. Azt hiszem, ez a filmváltozat kivétel. (Tényleg komoly lemaradásaim vannak moziügyileg, a Szálla a kakukk sincs meg.)

Visszatérve, hogy egyre több olyan könyvet olvasok, aminek a fordításától falra mászok. Tényleg így van. Vagy 10 éve vettem először észre, történetesen éppen a Gyökereknél. "Kunta Kinte feltápászkodott a lovára..." GgrRrrrr, rémes, szinte fáj tőle a fülem. Pedig nem is hallom, csak olvasom. Ha valamelyik iskolázatlan ember szájába adná az író se lenne jó, de ez egy cselekmény leírása, hát így egyenesen borzasztó. Szerkesztetlen. Slendrián. Nemtörődöm.

Legutóbbi csalódásom egy Nobel díjra jelölt albán író, Ismail Kadare Az álmok palotája című regénye. A regény bár kicsit Orwell ízű, de nagyon jó, ráadásul úgy bánik az idővel, ahogy én szeretem: bizonytalanul hagy abban, hogy mikor játszódik; hol napjainkban érzem magam, hol a közlépkorban. Pontosabban érezném, de valahogy hamisan szól. Mint egy gyönyörű ária, amit képzetlen énekes ad elő. Egy mondat ébresztett rá, hogy miért érzem rossznak a szöveget. Egy füstös kocsmában, ahol kocsisok múlatják az időt hangzik el a következő: "Ti csak a fővárosi kurtizánok és művészek álmait találjátok elég jónak, azokat szeretitek, pedig tudhatnátok, hogy éppen a mi álmaink az igazán fontos álmok, mert ezeket a birodalom lakosságának többségét kitevő egyszerű alattvalók szolgáltatják be, nem pedig afféle kéjhölgyek meg kikent-kifent ficsúrok!"
Hát kérem! Egy részeg kocsistól elég szép választékosság egy kocsmajulcsát, egy lotyót, egy ribancot kurtizánnak meg kéjhölgynek nevezni! Csak hát amilyen nagyon irodalmi lett a regény nyelve, annyira életszerűtlen és hamis. Ha én részegen handabandázó kocsis lennék, a kikent-kifent helyett is inkább mondanék púderes pofájút.
A bőségesen összetett mondat többi részét nem is elemzem, már a fordító szókincse is bőven elég ahhoz, hogy agyoncsapja a regényt.

Szóval, megyek, mert vár Mr. Serteperte és Mr. McMurphy.