Brünnhilde szikláján

Valló világ

2005/01/09

:-)) Szépjóestét!
Délután aludtam két órát, olyan szép lettem tőle, hogy a Napra lehet nézni, de rám nem! :-)) Csak azért szeretnék valami mediterrán országban élni, mert ott van szieszta. Egy kis délutáni szunyókálás után még a munka se fájt annyira.

Futnék mégy egy kört a multkor bedobott téma körül; értelmiségi vagyok-e vagy sem?
Nos: sem.

Szerintem ugyanis az értelmiségi hat a környezetére. Nem csak úgy, véletlenszerűen, hébe-hóba egy kicsit, hanem szándékosan, tudatosan próbál valamit előrelendíteni a világon. Tökmindegy, hogy milyen területen: értelmiségi az a mérnök aki tervez, az a tanár aki tanít is és nevel is. Vagy az az újságíró, aki utánajár a dolgoknak és tájékoztat, vagy éppen egymás mellé állít nyilatkozatokat és hagyja, hogy az olvasó levonja a saját következtetéseit. Ebben a felfogásban értelmiséginek számít az a pék is aki kitalál egy újfajta süteményt amit szeretnek az emberek. De értelmiségi az a varrónő is, aki a kövér kuncsaftot tapintatosan lebeszéli a ciklámenszínű shantung-kosztümről és csinál neki helyette valami csinosat, amiben tényleg szebbnek látszik. Az ilyen varrónő a világ esztétikáján javít, ami valljuk be, nem csekélység.

Nem értelmiségi viszont az a színész, aki a direkt az ő fizimiskájához írt szerepet eljátssza, a harmincadik filmben is ugyanúgy elfintorogja a tőle megszokott pofákat. Még akkor sem értelmiségi, ha folyton klaszikusokat idéz. Az a tanár sem értelmiségi, aki a tanulóit észre sem véve leadja aznapi penzumot, megíratja a teszteket és eszébe sem jut eltűnődni azon, hogy azok mitől olyan egyformán hibásak. Sőt, még az az újságíró sem értelmiségi aki napról napra rutinosan veti papírra ugyanazokat a tirádákat anélkül, hogy elgondolkodna azon, hogy a szavai milyen hatással vannak a társadalom egészére. Nem arra a kisebb-nagyobb csoportra, akik a saját nézeteik megerősítését kapják az újságírótól, hanem a társadalmat átszövő finom viszonyrendszerekre gyakorolt hatásra gondolok. Felelőtlen ember eleve nem lehet értelmiségi. Mondhatnám úgy is, hogy könnyebb egy tevének a tű fokán átjutni, mint egy rögeszmés és felelőtlen embernek a valódi értelmiségiek közé bekerülni.

Sőt -és itt jövök én- az a szellemi segédmunkás sem értelmiségi, aki nem akar hatni a környezetére csak a nyugdijig hátralévő pár évtizedet ki akarja húzni valahol. Még akkor sem értelmiségi, ha színházba jár és sokat olvas. Sőt, még akkor sem, ha megérti a látottakat és olvasottakat.

Mondom, hogy az értelmiségi hatni akar a környezetére. Még akkor is hatni akar, ha közben folyton kudarcot vall; nem a siker miatt csinálja ugyanis, hanem mert nem tud mást tenni. Merthogy értelmiségi a boldogtalan.

Ebből a nézőpontból én például már voltam értelmiségi; tizenpár évvel ezelőtt még akartam változtatni a világnak egy icipici szeletkéjén. Az egészet megváltani nem, azt azért beláttam hogy túl nagy falat lenne, de egyrészt a saját munkámban komolyan alkottam, másrészt volt egy közösség, amit én működtettem. Csúnya szó, manapság menedzselésnek hívnák, de az sem szebb. A társaság lelke kifejezés meg túl nagyképű lenne. Az a lényeg, hogy volt pár tucat ember, aki élményekhez jutott és ezáltal jobb minőségű életet élt az én munkám eredményeként.
Mindez múlt időben értendő.

Még nem tudtam visszakeresni azt a pontot, ahol mindez sorvadni kezdett bennem, jelenleg csak a végeredmény látszik: rettenetesen nem akarok semmi újat kitalálni, nagyon nem akarok senkit sem megváltoztatni. Arra sem vágyok, hogy hatással legyek bárkire is. Csendben, észrevétlenül megszűntem értelmiségi lenni.

Hogy ez miért alakult így és hogy a folyamatban rajtam kívül hibás-e valaki más is, most nem tudom eldönteni. A lényeg a végeredmény: szellemi segédmunkás vagyok akit -rosszabb esetben, de idáig tán még nem züllöttem- paraszthajszál választ el a kultúrsznobizmustól és fényévnyi mély szakadék az értelmiségi léttől.
Nno, hát ezért nem vagyok én értelmiségi még akkor sem, ha esetleg annak látszom. És hát nem is szeretnék már az lenni; ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
Az egészben az a legrosszabb, hogy vagyunk így párszázezren ebben az országan.