:-))
Nna, minden elcsendesedett. Igazság szerint már egy órája elmehettem volna, de mivel reggel pont azért vásároltam be hogy a munkából egyenesen mehessek a buszhoz, hát mostmár maradok, nem furikáztatom azt a hatalmas marhanyelvet meg pár kiló gyümölcsöt keresztül-kasul a városon.

Azért így a végére engem is csak megcsapott valami az évbúcsóztató hangulatából. Most pár napig nem leszek netközelben, újesztendei jókívánságul olvassátok szeretettel Nagy László versét:

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

Boldog 2005. esztendőt kívánok!

:-)) Szépjónapot!
Mivel megengedték, hogy ma később jöjjek be, reggel olyat csináltam, amilyet még nyáron se nagoyn szoktam: a szép napsütésben bementem egy cukrászdába, vettem két gombóc fagylaltot (málnát és joghurtos ribizlit), beálltam egy zárva lévő üzlet kapubeugrójába ahová ezer ágra besütött a Nap és elnyaltam a fagyimat. Élveztem a napocskát, szinte cirógatta az arcomat. A fagyi is finom volt, az a tíz perc olyan volt, mint egy téli nyaralás. Egész feltöltődtem. Most bent vagyok, de még azt sem bánom. Nagyon ki vagyok éhezve a napfényre.
Ojjé, jön a főnököm, munka van.

Létezik a fáradtságnak olyan foka, amikor az embernek még nyögni sincs ereje.
Ma még tartott a turbóhatás, vitt a lendület, kicsit előredolgoztam vasárnapra, hogy legalább akkor legyen egy pirinyó kis könnyebbségem. Ki is merültem, de tényleg, minden porcikám sajog, az agyam meg olyan, mint egy odakozmált babcsuszpájz.
Majd reggel blogolok.

:-)) Szépjóestét!

Nem bírom már a közlekedési tömegnyomort (tömegközlekedési nyomort, vagy csak simán a nyomorult tömegközlekedést?) úgyhogy hazajöttem a metróval és bringán megyek másodhelytállni. Akkor legalább hazafelé jövet, a bringán tudok egy kicsit pihenni.

Ez a kép valószínűleg szétnyomja a blogot, de nem bánom, teljesen elbűvölt Laan. alkotása. Mióta megláttam azon tűnődöm, hogy milyen címet adnék neki, de arra jutottam, hogy inkább egy mesét írnék hozzá:


Indulnom kell melózni. Már csak a mai estét és a holnapi délelőttöt kell kibírnom.
Már csak ma este és holnap délelőtt..
Mondom: már csak ma este és holnap délelőtt kell kibírnom!!!
Naazé'!

Az UNICEF és magyar jószolgálati nagyköveteinek felhívását ajánlom figyelmükbe. Kérem, a lehetőségeik szerint segítsenek.

"Több tízezer halott, ivóvízhiány, járványok.
Az áldozatok több mint egyharmada gyerek.

Segítsetek!

Az UNICEF-en keresztül egy mozijegy árából 3 hónapra elegendő gyógyszert, kötszert, fertőtlenítőszert biztosíthatunk egy családnak. Két mozijegy árából pedig elláthatjuk őket tisztálkodási eszközökkel, vödörrel, szappannal, mosószerrel, vízfertőtlenítő tablettákkal.

Segítsetek!

Halász Judit és Presser Gábor
az UNICEF jószolgálati nagykövetei
Pénzadományait az UNICEF 11705008-20123725 számú adományszámlájára juttathatja el (közleményként tüntesse fel: Szökőár) vagy befizetéséhez kérjen csekket a 201-4923 telefonszámon.

További felvilágosítás:
UNICEF Magyar Bizottság
Kecskeméti Edit
201-4923
unicef@unicef.hu

:-) Szépjóestét!

A napom, hát azt jobb elfelejteni. Pár perccel korábban elengedtek ugyan, de kisföldalatti, 69-es villanyos, 45 perc alatt megcsinálni azt, amit máskor 4 óra alatt szoktam. Na jó, nem mindent, de valahogy úgy, hogy azért ne legyen nagyon feltűnő az elnagyolás. A portás csak nézett, megkérdezte, hogy tán rakétát dugtak a hátsómba, hogy így fel vagyok turbózva? Csorgott a hátamon a víz. Megint 25-ös busz, aztán 96-os, közben éreztem, ahogy rádermed a bőrömre az izzadság. Ha most nem fázok meg, akkor soha.

Sikerült odaérnem a Diótörőre. Kedves, szórakoztató este volt, de az előadás inkább revü mint balett. Ez nem baj, ilyen is kell, az emberek igénylik a monumentális(?) előadásokat, a tüzijátékot, a villogó reflektorokat. (Ez utóbbit elhagytam volna. Nem hozzáad az előadáshoz, hanem elvesz belőle: ha a szemembe villan, pár másodpercig nem látok semmit. Engem idegesítenek ezek a forgó reflektorok meg villanók.) A zenével is finomabban kellett volna bánniuk, Csajkovszkij nem biztos hogy beleegyezett volna a meglehetősen durva húzásokba. Ráadásul az előadás előtt és a szünetben olyan rémes bevásárlóközponti nyálzene szólt, hogy az már tényleg méltatlan még ehhez a produkcióhoz is.

Na, de mondjak jót is:
a jégtáncosok ügyesek, szépek, nem hiába van közöttük junior európa bajnok és ifjúsági válogatott. A gyerekek különösen nagyon bájosak voltak, rettenetesen élvezték a jeget, a csillogó ruhákat, a pipiskedő mozdulatokat. Akinek lánya van, írassa be valamilyen táncos jellegű sportra vagy balettra, nagyon jót tesz nekik, a mozgásigényük mellett kiélhetik a cicomavágyukat is. A fiúkat meg azért kell beíratni, mert a bumfordi kiskölkök megtanulják táncoltatni és szórakoztatni a lányokat. Nem utolsó szempont :-)

Ha számít a véleményem, én jövő ilyenkorra a Tháliában látott, balettintézeti növendékek által bemutatott Diótörőt javasolnám. Az az előadás -ha élő zenével megy- kedvesebb és jobb, mint az operaházi.

Más:
mielőtt írni kezdtem, átfutottam a többi blogot és a netes újságokat; mindenhol tombol az évvégi összesítősdi. A helyzet az, hogy számomra az új év alig jelent valamit. A bulik valahogy már nem vonzanak, az éjfél határkő jellegét, a na-most-aztán-elkezdődik-valami, na-most-aztán-véget-ér-valami vagy pláne a na-holnaptól-mindent-másképp-csinálok érzés meg engem soha nem csapott meg.
Na jó, egyszer, egy szilveszteri bulin megismerkedtem egy fiúval aki számított, aki talán meghatározó is lett az életemben, de az is lehetet volna bármilyen buli, teljesen véletlen, hogy pont szilveszter éjjel volt.
Az én életemben volt már annyi fordulópont ami mások számára teljesen jellegtelen hétköznapokra esett, hogy képtelen vagyok bármilyen jelentőséget tulajdonítani akármilyen, önkényesen kiválasztott naptári napnak.
Úgyhogy nem tartok évértékelést.
Ahogy ezt az országot és benne az én tyúxaros kis életecskémet látom, január 1-én úgyis minden ott fog folytatódni, ahol december 31-én -még csak nem is abbamaradt, hanem- tartott.

Most viszont megyek, és begömbölyödök a paplan alá. Legalább nyolc órát akarok aludni. Holnap pótolnom kell azt a munkát amit ma nem csináltam meg, ráadásul korán reggel ki kéne menni a piacra, mert szilveszterre megyek anyuékhoz és kellene vinni valami komolyabb kaját. Ha máshogy nem, nyersanyag formában. Itt minden sokkal olcsóbb, mint náluk. Mi itt Pesten azt hissszük, hogy falun olcsóbb az élet, de ez nem igaz. Erről majd máskor írok, úgyis tartozom még a multkori utazási élményeimmel is.
Iszonyú álmos vagyok. Jóéjt :-)

Közel hatvanezer áldozatot követelt a cunami.

:-) Szépjóestét!

Egy avasodásnak induló, kicsavart mosogatórongy hozzám képest üde és frissen vasalt.
Fogalmam sincs mire gondoltam, amikor azzal a felkiáltással, hogy a két ünnep között úgyis ráérek, bevásároltam egy csomó színházjegyet. Ehhez képest mindkét állásomban helyt kell állnom, napi 14 órát utazok és dolgozok. Ma rá kellett vernem, mert egyrészt tegnap összecsaptam a melót a Médeia miatt, másrészt holnap is össze fogom csapni a melót a Diótörő miatt.
Szép kilátások.

Más:
máma leértelmiségiztek :-))
Elég hevesen tiltakoztam, nem, én nem vagyok értelmiségi. A jogászdoktor barátném csak rámnézett és azt mondta, hogy bár az vagy, de ha Téged ez sért, akkor jó, akkor nem vagy értelmiségi.
Nna, erre varrjak gombot.
Szívesebben maradok parasztlány. Jó, annyi engedményt teszek, hogy az értelmesebb fajtából.
Remélem ezzel nem sértem a valódi értelmiségieket, de nagyon nem szeretnék felkapaszkodni az uborkafára.

Még más:
Csatlakoznék Andrassew Iván petárdaellenes dohogásához. Nem csak a kutyám miatt, ő most viszonylag biztonságban van, -az én szempontomból- hálistennek olyan szegény vidéken, ahol nem nagyon futja petárdára.
Hanem reggel vittem a madárkáimnak az eleséget, és tele etetőket találtam. Normális körülmények között minden reggel üresek az etetők és ahogy belépünk az erdőbe, megjelennek a kosztosaink. Még egy kicsit füttyögnek is, én szeretem azt hinni, hogy nekem köszönnek, de persze egymást szólongatják, hogy gyertek, itt a kaja. Maradjunk annyiban, hogy nekem hálálkodnak. Még meg se várják hogy elmenjünk, már megjelennek. Az arcom mellett hussannak el, éppen a vállamra nem szállnak. Engedik magukat nézegetni. Normális körülmények között.
Pár napja nem normálisak a körülmények.
Nem jönnek a madárkák.
Nem csak akkor nem jönnek, amikor én ott vagyok, hanem egyáltalán nem jönnek. Nem fogy a mag. Ez pedig azt jelenti, hogy vagy nem éhesek (amit nem hiszek) vagy elmentek a környékről.
Messzebb mentek, ahová nem hallatszik a petárdadurrogás.
Ez így volt tavaly is, tavalyelőtt is, azelőtt is.
Szilveszter környékén eltűnnek a madarak a városközeli erdőből.
Amilyen szemét az ember, képes elüldözni az élőlényeket a saját élőhelyükről.
Azt tudni kell, hogy az énekesmadarak ugyanúgy védik a területüket, mint más vadállat. Szemrebbenés nélkül megölik azt, aki megrabolja az élelmiszerforrásokat. Az én kis tollas kosztosaim pár hétre nemkívánatos idegenek, menekültek, bevándorlók leszenk egy idegen erdőben. Vagy túlélik ezt a kényszerű vendégeskedést, vagy nem.
hát kérem, ezt kéne végiggondolni, mielőtt valaki eldurrant egy petárdát. Amit nagyon szivesen az illető seggébe dugnék robbanás előtt. De mivel ezt nem tehetem, csak itt dühöngök.
Illetve, mivel én egy praktikus személyiség vagyok, azon tűnődök, hogy ugyan milyen reklámkampánnyal lehetne az embereket rávenni, hogy kereplővel, sípolássa, dobolással tartsák távol a démonokat az Új Esztendőtől. Merthogy a zajkeltés eredeti funkciója az volt, hogy távol tartsa a településtől az ártó szellemeket.
A petárda funkciója viszont csak az, hogy halálra rémísszen kisgyerekeket, állatokat, hogy elüldözze a környezetünkből azokat az élőlényeket, akiknek pont annyi joguk van itt tartózkodni mint nekünk.
Sőt. A petárdát kapucniba vagy éppen gyerekkocsiba dobóknak joguk ugyan van köztünk tartózkodni, de ennek az itt tartózkodásnak nem sok haszna van. Pontosabban csak kára van.

Hoppá!
kicsit visszaemlékeztem, kicsit olvasgattam és rájöttem, hogy mi hibázik Médeia bosszújával: történetesen, hogy Iason nem szerette a gyerekeit annyira, hogy a meggyilkolásuk a végletekig összetörte volna.
Mondom én, hogy itt a bibi: Iason szabadulni akart az egész múltjától, koloncnak érezte nem csak a volt feleségét, hanem a gyerekeit is.

Hát kérem, ebből a szemszögből tessenek mégegyszer végiggondolni a Médeia sztorit.

:-) Szépjóestét!
iszonyú fáradt vagyok. Egész nap dolgoztam, utaztam, háromszor megáztam, jajj.

A Médeiaval az a baj, hogy engem már nagyon régóta foglalkoztat ez a dráma, több fordítását olvastam, operát hallottam, festményeket, szobrokat és táncelőadást láttam. 10 éves körül lehettem, amikor a tévében láttam Göncz Árpád Magyar Médeáját. (koravén kislány voltam, hamar fogékonnyá váltam az emberi bajokra, apám meg két műszakban dolgozott, így nézhettem -és érthettem- ilyesmit is a tévén) Talán ez a változat -Gönczé- áll a legközelebb ahhoz, amit én a kis agyacskámmal összeraktam ebből a történetből. Az én olvasatomban Médeia egy sarokba szorított állat. Ez -Göncz drámáját kivéve- nem jön ki egyetlen felfogásból sem, amivel én eddig találkoztam. Az irodalmiakból még csak-csak, de a zenei és a képzőművészeti feldolgozásokból egyáltalán nem. A zeneszerzők számára Médeia egy vérszomja gyilkos. Pont.
Ez a rendezés sem árnyal eléggé. Engem legalábbis nem győznek meg az artikulátlan ordibálások és jajgatások. Iason cinizmusa majdnem átjön, de csak majdnem. Médeia figurájából pedig valami hiányzik. Nem Fullajtár Andrea alakításával van a baj, hanem valamit nem hoztak ki belőle. Nem elég meggyötört, nem elég megalázott; csak simán egy dühöngő, bosszúálló őrült.

Szerintem -az én felfogásomban és az én élettapasztalatom alapján- Médeia nem a féltékenységbe őrült bele. Azt az asszonyt egy gondosan megtervezett koreográfia szerint a férje, Jászon hajszolta bele a gyerekgyilkosságba.

Nem rossz darab, de én nem így rendezném meg. Sőt, nem is így írnám meg. Tudom, hogy ennél szubjektivebb kifogást aztán tényleg nem lehet találni egy előadáson. Bocs a nagyképűségért. Euripidész mester most fordult egyet a sírjában, tőle külön ezer bocsánat.

Amúgy a fordítás első hallásra egész jó volt, az elején van benne néhány nagyon finom, nagyon árnyalt 'feminista' elszólás. (értsd; feminista = nőpárti, nőiesen gondolkodó, női szemszögből értékelő, egyfajta anti-macsó, de nem férfi-ellenes). Remek rendezői ötlet, hogy a kórust kvázi behelyettesíti valamiféle leskelődő szomszédasszonyokkal, akik kommentálják és véleményezik az eseményeket. A szentimentális terhes nő (ő az, aki leginkább megérti Médeiát) figurája például teljesen valódi.

Azt az újságírót viszont, aki képes volt megkérdezni a címszereplőtől, hogy "Nem találja perverz ötletnek, hogy akkor kell játszania a gyerekgyilkos Médeiát, amikor a gyereke még nincs egyéves?" arra ítélném, hogy örök életében kétfejű borjak születéséről kellessen tudósítania.

Meghalt Tevje.

:-)) WoOwWWww!!
Elengedtek háromkor!
Juhhééééééé!

:-)) Szépjónapot!

Jó kis nap a mai :-(
Már megírtam az idei teljesítményértékeléseket, most hozzáfogok az újévi üdvözlőlapokhoz aztán meg elkezdem előkélszíteni a 2004-es levelezésünk archiválását. Velem együtt 17-en vagyunk, jó kis munka lesz.

Amúgy az egyetlen főnökhelyettesre számítva mindhárom titkárnő bent van, Mrs Passziánsz a nevéhez méltóan pont passziánszozik, Cuppancs Kisasszony meg sehol sincs, csak beköszönt és visszavonult a szobájába. Azóta vagy egyfolytában telefonál, vagy mellétette, mert a neve fölött reggel kilenc óta világít a háromszög.

Délután rohanás a másik munkahelyre, onnan pedig vagy haza, vagy vissza a belvárosba, mert hétre jegyem van a Médeia-ra. Csak azért kéne előtte beiktatni egy hazaugrást, mert itt cirka 30 fokban ülök, ami hogy is mondjam, khm.... szóval a munkanap végére enyhén megviselt állapotban vagyok, jól tud(na) esni egy hideg-meleg váltózuhany meg egy illatos testápoló.
Hát, ez valószínűleg kimarad.

A kutyum köszöni jól van, naponta kétszer reggelizik, egyszer ebédel és kétszer vacsorázik. Közben kicsit dolgozik is, komoly őrző-védő munkát végez, aztán horpaszt egy órácskát. Anyukám szerint hozzáfogott kilakoltatni az udvarról egy jogcím nélkül ott tartózkodó vakondcsaládot. Ott szerencsére estefelé van csak pár petárda-durranás, hát azt még elbírja. Itt meg folyamatosan, reggel nyolc óta puffan, durran, robban. Mégiscsak jó ötlet volt levinni, ha 1 hétnél nem marad tovább, nagyon jól tudja magát érezni. Egy hét után már odaül a póráz elé és minden módon mutatja, hogy mehetnékje van.

Munka van :-(
és lassan kávémérgezésem is van.
nem tudná valaki elintézni, hogy kicsit kisüssön a Napocska?

:-)) Szépjóestét!

Hangyányit összetorlódtak az élmények.
Haladjunk visszafelé, a legfrissebb, az Azt meséld el, Pista!;
nagyon megkapó színházi este volt.
Mácsai gyöngéden, puha ujjakkal kézenfogott és végigvezetett Örkény István életén. Aztán -ez már csak a sors iróniája, hogy- mivel Örkény kis híján végigélte a XX. századot -az I. világháború előtt született és '79-ben halt meg-, hát a történelem ezen szakaszán is. Voltunk egy kicsit a Horty-rendszerben, -az apa fiatalkorán keresztül- beleszippantottunk a századforduló hangulatába, kis híján csütörtököt mondtunk a nászéjszakánkon, összefutottunk József Attilával, elváltunk, voltunk munkaszolgálatosok, hadifoglyok, nem értettük a koncepciós pereket, újra szerelembe estünk, megijedtünk Rákositól, megzavarodtunk '56-tól, picit fellélegeztünk az új mechanizmus idején, de csak hogy.... szóval bejártuk a XX. századot Örkény fanyar humorú szövegével amit Mácsai nagyon visszafogottan tolmácsolt, kicsit tán szégyenlősen, zavartan is a hirtelen nagy kitárulkozás miatt. Mármint hogy Örkény kitárulkozása miatt. Illetve hogy ő játszotta Örkényt. Szóval hogy úgy azonosult vele. Értitek, ugye?
Minden a jelenben játszódott, vagy nem is, a nézőket vitte vissza az időben oda, amikor a tisztek még porcelánfehér díszegyenruhában jártak, a hadifoglyok meg loptak. Kenyeret loptak, hogy túléljék. Meg amikor az írók megalkudtak. Vagy nem alkudtak meg. Szintén, hogy túléljék.

Elképesztő, hogy több mint két órán keresztül Mácsai tök egyedül van a szinpadon, ül egy karossszékben, néha feláll belőle, nagyon visszafogottan gesztikulál, néha még az orrát is kifujja, soha nem készíti elő a poénokat de azok mégis működnek. Belül, a nézőben robbannak. Kivülről, a szinpad felől semmi jele sincs annak, hogy most majd nevetni kell.
Ha belefuttok, feltétlenül nézzétek meg. Én ráadásul pont a nyáron olvastam egy csomó Örkényt, szinte minden írást azonnal felismertem, de valahogy mégis más volt mint ahogy én azt akkor belülről hallottam.
Hiába, rossz olvasó vagyok, csomó fontos dolgot nem veszek észre.


Más:
amilyen szépen kitaláltam, hogy anyukáméknak odaadom a bojler árát, úgy estem pofára :-))
Hazamentem, és mit találok? bojler a fürdőszoba sarkában (január közepén jön a szerelő), sőt, aminek rettenetesen örülök: vettek egy automata mosógépet. Anyukám (meg persze a hugom életében) az elsőt. Eddig keverőtárcsás mosógéppel és centrifugával mostak, kézzel, lavórokban öblítettek.
Én 9 éves korom óta mosok, eleinte kézzel, aztán kaptam egy centrifugát (a kicsi kezemmel nem tudtam elég erősen kicsavarni az ágyneműt), aztán cirka 20 éves koromtól mosógépem is volt, de még mindig utcáról, esetleg udvarról kellett hordani a vizet, melegíteni, kihordani a szennyes lét. Ilyen körülméyek között még az is könnyebbség, ha a lakásban van a víz, ha nem kell fát vágni a melegítő üsthöz, hanem van gáztűzhely, sőt, ha a szennyes lét bele lehet ereszteni a lefolyóba és nem kell vödörrel kihordani.
Én néha még ma is bekapcsolom az automatát, lecsukom a WC-fedelet, ráülök és úgy nézem a működő mosógépet, mint más a tévét. Egy csoda, hogy mindent megcsinál: vizet hoz, melegít, suvickol, kihordja a koszos vizet, öblít, kicsavar, újra öblít, megint kicsavar, kiengedi a vizet a csatornába.
Szóval, nagyon örülök, hogy anyukám mindettől megszabadult.
A karácsonyi ajándékötletem mindenesetre kútba esett, még szerencse, hogy olívaolajból, ruszliból, ilyen és ehhez hasonló csemegékből csináltam egy ajándékkosarat. Egy olyan gyékénykosárba, amilyet anyukám már nagyon régóta szeretne :-))
A hugom alig féléve dolgozik, és mégis, mennyi mindent sikerült beszerezniük ami fontos, ami javítja az életminőségüket.
Az is érdekes, hogy kettőjük közül a húgom az, aki meg tudja fogni a forintot. Hogy kitől tanulta azt nem tudom, mert anyukám bizony nagyon rosszul bánik a pénzzel, nála gyakran volt ma hopp, holnap kopp. Mióta a hugi felnőtt, ez másképp van, ha tartalékolni nem is tudnak, de tartós cikkekre, amik fontosak, arra tudnak spórolni. A lakberendezésben is hálistennek a hugi szava dönt; anyukámnak ugyanis egy csepp ízlése sincs. Na jó, talán annyi, hogy a talmitól, a nagyon csillogótól ösztönösen irtózik, de azon túl aztán fogalma sincs se a szinekről, se a formákról, se a kényelemről, a praktikumról meg pláne semmi. A húgomnak bezzeg van, hálistenek ezen a területen át is vette az irányítást.
Erről majd máskor írnék, elálmosodtam és ráadásul holnap már munkanap.

(Erre kár volt rádöbbennem.
Fogalmam sincs honnan vettem, hogy nekem majd karácsonykor lesz időm pezsgős-kaviáros reggelikre. Még ki se nyitottam egyiket se. Hát én már sose fogom magam kipihenni?)

:-)) Back on borad!

Karácsonyt gyomorrontás és számottevő plusz kilók nélkül megúsztam, utazást túléltem (erről majd még mesélek), a munkát megcsináltam, egyben hazaértem én is, meg az ajándékba kapott gyönyörű levesestál is, most rohamfürdés, rohamszépítkezés, az estét Mácsai Pállal töltöm.
Na nem "úgy", hanem Ő a színpadon, én meg az erkély legfelső sorának legszélső székén, ahová több mint egy hóünappal ezelőtt az utolsó és egyetlen jegyet elcsíptem.

Majd jövök :-))

:-)) Szépjónapot!

Nno, nem olyan fekete azért az a világ.
Túléltem. Igazság szerint mindig mindent túlélek, csak egy iciripiciri darabka ottmarad belőlem.
Mondegy, ezt most hagyjuk, még meg kell emésztenem.

Remekül indult a mai nap, bepótoltuk a tegnap elmaradt madár-karácsonyt. Csodaszép kismadarat figyeltünk meg, barnás-zöldes (mondanám hogy keki, de azt a szít útálom) madárka, narancssárga a torka. nagyon szép, ő is beállt a kosztosaink közé.
Maradtunk a pesti oldalon, felsétáltunk a Duna-büféhez. Volt unikum, frissen főtt tejszines kávé, macskagyömöszölés. Erről a helyről majd még írok, nagyon speciális hangulata van.
Amikor mentünk, éppen bekanyarodott egy autó, a tetéjre kötözve egy vadiúj kenu. Gondoltam, biztos karácsonyi ajándék és most kihozzák a csónakházba, mégis jobb ott tárolni, mint egy lakásban.
De nem, mert amikor kifelé jöttünk a kocsmából, éppen akkor evezett el a srác. De tényleg karácsonyra kapta, megkérdeztem :-))) Kedvelem az ilyen dilinyós alakokat.
A helyzet az, hogy nekem most indulni kell.
Egyrészt levmenekítem a kutyust a petárdázás elől, másrészt meglepem anyuékat. Venni akartam nekik karácsonyra egy bojlert, de elég hamar felmértem, hogy azt busszal aligha tudom levinni berényig. Úgyhogy betettem egy bortiékba 30000 Ft-ot és ráírtam, hogy "Én egy bojler vagyok". Nem szeretek pedig pénzt ajándékozni, de ezt nem tudom máshogy megoldani.
No, indulnom kell.
Boldog Karácsonyt!

Azt hiszem, az összes telefont kidobom.
Vagy az összes expasim megfojtom. Nincsenek sokan, de nagyon a terhemre tudnak lenni.

De tényleg, az emberek miért nem olyankor szeretnek, amikor lehetőségük van rá? Akkor bántanak, akkor arra kényszerítenek, hogy a saját két kezemmel fojtsam meg magamban az irántuk érzett szeretetet. Aztán amikor kész van, amikor már én is megrettenek a bennem rejlő dúvadtól, akkor vissza akarják csinálni az egészet.
Hát nem, most nekem ne jöjjön nyüszögni.
Engem már nem lehet zsarolni, még karácsony este se.
Biztos nőiesebb lennék ha lehetne, de maradjunk annyiban, hogy valkür vagyok.

:-)) Szépjóreggelt!

Kész vagyok. Teljesen.

az előkészületekkel! :-))

A pirinyó kis textilkarácsonyfa nagyon csinos lett. Tényleg! Áldom az eszem, hogy megvettem azon a jótékonysági vásáron. Tekertem rá egy gyöngysort, tűztem a tetejére egy szalmacsillagot. A mécsesek párologtatják a fahéj és a narancsillatot. Az almasütőben sül és illatozik az alma :-))
Bőven elég.
A kaják összekészítve, a lakás többé-kevésbé (inkább kevésbé, de kit érdekel ez két vizsgazezon között?) kitakarítva.
- Panasz kezdete:
egyetlen dolog hiányzik, hogy reggel nem tudtunk nagyot sétálni. Már durrognak a petárdák, a blökim nem volt hajlandó továbbmenni, csak ült, füle-farka behúzva és remegett mint a kocsonya. Ez van. Holnap hazaviszem anyuékhoz, ott is marad szilveszter utánig. Nekem kicsit húzós lesz utazgatni hisz dolgozom a két ünnep között. De vidéken talán kevesebb a petárda, hátha megúsznánk a két hetes folyamatos gyógyszerelést.
panasz vége. -

Az idén cukrászdából vettem bejglit, de tavaly mákos gubát, pontosabban annak a saját agyúlag továbbfejlesztett változatát csináltam:
a szikkadt kifliket felkarikáztam, szeleteltem közé pár szem kimagozott datolyát és reszeltem rá egy csipetnyi citromhéjat. Tényleg csak egy csipetnyit, nem szabad túlzásba vinni. Egy kislábasba beleszórtam a cukrozatlan darált mákot, öntöttem rá egy bögre tejet és felforraltam. A forró mákos tejet ráborítottam a kiflikarikákra és amikor magába szívta a tejet és fogyasztható hőmérsékletűre hűlt, bőven megcsorgattam mézzel. Nincs ebben semmi különös, csak a datolya, meg a főtt mák intenzívebb íze.
Nincs kizárva, hogy az ünnepek alatt még megcsinálom. (Igaz, most a magától sülő alma a sztár)

Minden Kedves Olvasómnak békés, fahéjillatú, összebújós Karácsonyt kívánok! Leginkább összebújósat. Gyerekkel, kedvessel, szülőkkel, kinek mi van.

:-)) Szépjóestét!
Tegnap elfelejtettem megírni, hogy megkaptam az első olyan ajándékot, amit -illik nem illik, de- szemrebbenés nélkül tovább fogok adni.
Nem kell ciccegni: ketten örülünk neki. Én, amikor kaptam, mert gondoltak rám, meg valamelyik barátnőm, mert imádja az ilyesmit.
A helyzet az, hogy nekem nincs fürdőkádam, csak zuhanyozóm. Ezt minden ismerősöm tudja, őket már sikerült leszokatnom arról, hogy habfürdőt, díszes üvegcsében fürdőolajat, színes fürdőkristályokat vegyenek nekem. Nem volt könnyű, de mára már -hálistennek- közeli ismerőstől nem kapok ilyen mutatós, méregdrága, de számomra használhatatlan luxuskozmetikumokat.
Hanem, a céges és reprezentációs ajándékokra nincs befolyásom. Megint kaptam egy díszdobozt, benne pirinyó üvegcsében fürdőolaj, csinos tégelykében fürdőkristály, műanyag szivecskékben habfürdő. Ilyenkor nem sikítok, nem húzom el a szám. Megnézem, hogy nincs-e benne személyre szóló üdvözlőkártya -ha van, azt azért kiveszem- és ha még semmit nem vettem a barátnőmnek, ezt szépen becsomagolom.
Van egy barátnőm, aki arról álmodozik, hogy a hat és fél milliót érő, hátsó udvari lakásába berakat egy másfél milliós dzsakuzzit. Van egy másik, aki ha bemászik a kádba, másfél óránál hamarabb nem jön ki belőle. Nekik pont jó lesz a rózsa illatú fürdőolaj, amiben apró csigabigák úszkálnak.
Ha nem most, akkor valamelyik névnapra.
Bunkóság vagy nem, ez van.

Más:
gyönyörű, zsenge bébicukkinit kaptam, úgyhogy változott a karácsonyi menü. Nem spenótos-szalonnás hal lesz, hanem cukkinis.
A cukkinikat fél centis karikára szeletelem. A halakat bedörzsölöm citromlével és egy kis zúzott fokhagymával. Nagyon kevés fokhagyma kell rá! A tepsit (vagy jénait) kivajazom, az aljára teszek egy réteg halfilét, megszórom bazsalikommal, meghintem egy csipet sóval és teszek rá egy réteg cukkinit. Megint hal, bazsalikom, cukkini. Legfelülre cukkini kerüljön. Szépen kell rakni, úgy, mint ahogy a halpikkelyek vannak; félig fedjék egymást a szeletek. Meg kell kenni egy kis simára kevert tejföllel és betolni a sütőbe, közepes lángra.
Nagyon gusztusos étel, csinos kockákra (szögletes tepsiből) vagy cikkekre (kerek jénaiból) vágva lehet tálalni. Lehet mellé adni krumplipürét vagy rizst, de karácsonykor annyit eszik az ember és olyan nehezeket, hogy én szeretek egy ilyen könnyű, zöldséges fogást beiktatni. Arról nem beszélve, hogy emellett marad hely a bejglinek. Vagy a mákos gubának.

Nagyon fáradt vagyok. Most megy a kedvenc rádióműsorom, ha vége lesz csinálok egy bögre forralt bort és tíz órakor ájult álomba zuhanok.

Szépasszony flódnija

A flódni egyszerűen csak a sütemények királynője. Torta is, pite is, kalács is, házias is, emeletes is, minden benne van, ami egy jó édességhez kell. Imádom. Minden évben hozzáfogok. Előtte csak egy hirtelen sült hús van valami salátával, a flódninak helyet kell hagyni, aki flódnit akar enni, az előtte ne zabálja túl magát.
Nagyon gondosan választom ki a receptet, ezt vagy ezt vagy ezt vagy akár ezt. A végeredmény szempontjából tökmindegy hogy melyiket csinálom.

Összeállítom a tésztát, amig pihen, elkészítem a töltelékeket. A házi szilvalekvár beszerzése egyszerű, bemegyek a spejzba és leveszem a polcról. Ezzel megvolnánk. Megtisztítom az almát, lereszelem, cukrozom, fahéjjal megszórom, vörösborban megpárolom. A párolt almát félreteszem egy tálkába, kimosom a lábast és beleteszem a darált diót. Azt is megpárolom vörösborban, nem nyalok bele a borosüvegbe, a kész tölteléket félreteszem egy tálkába. Mégegyszer elmosogatom azt a nyomorult lábast mert még a máktölteléket is meg kell párolni benne, szintén vörösboron. Ezt már végre bennehagyhatom, már csak akkor fogom elmosogatni, ha összeállt a süteményköltemény. Kinyújtom a tésztát, megkenem szilvalekvárral. Ráteszem a következő réteget, megkenem a diótöltelékkel, a következő tésztaréteget a mákkal, végül az alma jön. Beborítom az egészet a legutolsó tésztalappal, jól összenyomkodom, kicsit megszurkálom és betolom a sütőbe. A végeredmény szempontjából tökmindegy hogy milyen hőfokra állítom be a sütőt. Vagy a teteje fog megégni, vagy az alja, de a tészta közepe mindenképpen nyersen marad. Amig sül a tészta, elmosogatom a kislábast, a diós tálat, az almás tálat, a tésztás vajdlingot, a nyujtódeszkát, a sodrófát és a lekváros üveget. Utána le lehet zuhanyozni, bekrémezkedni, kicsit illatosítani. Éppen spirálozom a szempillám, amikor megérzem a szagot. Keserédes füstszag, valaki a szomszédban odaégetett valami süteményt.
Valakiii???
Valami sütemééénnytt????
A szomszédbaannn???!!!
Mint az őrült, vágtatok le a galériáról. Egyből hármasra állítom a szagelszívót. A flódni menthetetlen. Betekerem egy újságpapírba. Aztán még egybe, kirohanok a kukához. Dugig van. Visszarohanok a seprűért, a nyelével benyúlok, kicsit megemelem az összecsomózott zacskókat és alulra becsúsztatom a flódnicsomagot. Jól rátömködök.
Visszarohanok, a csípős füstben, a romokban heverő konyha láttán elsírom magam.
A nyomokat mindenesetre el kell tüntetni, beáztatom a tepsit.
Benyúlok a fagyasztóba egy csomag gesztenyepüréért, azon fagyosan belereszelem két fagylaltoskehelybe. Szerencsére van otthon egy doboz tartós tejszin. Kicsit belenyalok .... savanyú. Hát, ebből nem lesz gesztenyepüré. Újabb kör a spájzban, az egyik polcon van még egy üveg tavalyi szamócalekvár. Egy réteg gesztenye, egy réteg lekvár, egy réteg gesztenye, egy réteg lekvár.
Ez van. Belenyugvó sóhaj, irány a tükör. Egy dúlt arcú, kivörösödött szemű, zilált hárpia néz vissza rám. Még van öt perc. Hátha késik. Futás a fagyasztóhoz, egy marék jégkockát bekötök egy nejlonzacskóba, a zacskót egy konyharuhába. Hanyatt a kanapéra, a jeges zacskót a szemre. Mély sóhaj. Lazít. Belélegez. Kilélegez. Be... Ki... Be... Ki... Arcizmokat lazít. Be... Ki...
Csöngetnek.
Jegeszacskó konyharuhával együtt be a kukába. Sminkelni már nincs idő, ajkakat kicsit megharapdálni, megnyálazni, ha duzzadt és fényes, azt mindig értékelik a pasik. A nagy rohanásban lecsúszott melltartópántot helyrerántani, ugyanazzal a mozdulattal a szabadulni vágyó ciciket is visszagyömyöszölni. Szoknyát végigsimítani, gerincet kihúzni, állat felemelni, mosolyt felölteni. Rendben.
A pasi -mint az várható volt- nem vesz észre semmit.

Vacsora után, ha szerencsénk van és az ideális, a tökéletes férfit fogtuk ki, őkelme hátradől a széken, sokatmondóan a szemünkbe néz és csak annyit mond:
-Királynőm, isteni volt. Előtte, vagy utána mosogassak el?-
Ha van szíved azt mondani, hogy előtte, akkor meg sem érdemled a pasast.
Ha nem a tökéletes pasast fogtuk ki -amire matematikailag kb 99% esélyünk van- akkor esetleg rákérdez:
-Nem azt igérted, hogy flódnit csinálsz?-
Na, ezen a ponton két lehetőség közül választhatunk:
vagy bűbájosan elmosolyodunk és beleborzolunk az áldozat hajába, mondván, hogy -Nem azt igérted, hogy elviszel egy cukrászdába flódnit enni?-, vagy sírvafakadunk és szemrehányásokkal árasztjuk el a boldogtalant, hogy neki semmi se jó, hogy mi bezzeg a lelkünk kitesszük érte, ő bezzeg soha semmit értünk, nem is szeret, csak kihasznál....

Egy biztos: ha van egy csepp eszünk, jövőre úgy kezdjük a flódnisütést, hogy kiveszünk a fagyasztóból egy csomag gesztenyepürét.

Feladom.

Szőrén-szálán eltűnt az arcszaunám. Dunsztom sincs, hova tehettem.
Amúgy sem értem, miért kell ilyen -csak egyetlen célra, tehát tulajdonképpen- semmire se jó célszerszámokat venni. Még ajándékba se. Egy lábos forró víz tökéletesen megteszi, ugyanolyan hatása van. A lábasaimról meg mindegyikről szoktam tudni, hogy hova tettem.

Amúgy készen vagyok a tepertősütéssel. Bár első olvasatra kicsit bonyolultnak tűnhet, de igaziból csak bele kell tenni a lábosba, alágyújtani és kiszedni belőle.
Közben azt csinál az ember, amit akar. Lezuhanyozik, olvas, kicsit dorombol (bár ezt azért nem ajánlom) vagy éppen tűvé teszi a lakást valami ritkán használt, ostoba és felesleges dologért.

Ha valaki összetalálkozik egy eltévedt, pityergő arcszaunával, szóljon legyenszíves.

:-)) Szépjóestét!

Máma egyetlen újságot nem olvastam, egyetlen hírműsort nem hallgattam :-)) Bezonyám! Mert ÉN képes vagyok rá!!
Amúgy halálfáradt vagyok, mintha nem is lettem volna szabadságon. Kicsit durva lesz a két ünnep közötti időszak, mindkét munkahelyemen dolgozom. Csak reménykedni merek, hogy mindkét helyen takarékon működhetek.

Édességet ígértem, de ma vettem egy kiló liba testhájat és negyed kiló libamájat (nem a 4000 Ft-os fehéret, hanem a 750 Ft-os hízottat, de vehetnék csirkemájat is, ugyanolyan finom), szóval libatepertőt csinálok és egy saját májpástétom féleséget.

A testhájat 4-5 centis kockákra vágtam (mivel a libatepertőt apróra vágva szeretem, a bőrös hájat kisebbre szoktam szabni, 2-3 centisre, de ez most testháj, nem lenne energiám csipegetni a tokot) és egy magas lábasban (hogy később ne fröcsögjön annyira) lassú tűzre tettem. Van egy olyan fedőm, ami dróthálóból készült, átengedi a párát, de valmicskét visszafog a kifröccsenő zsírból, ezzel lefedtem. Ha ilyen nincs, akkor fedő nélkül kell sütni, csak óvatosan, félrehajolva kavargatni vagy nézegetni, mert könnyen szemközt csapja az embert a forró zsír. Szóval südögél a testháj, amikor már szép piros tepertődardarabkák sercegnek a zsírban, akkor fogok egy fedőt meg egy kanál vizet. A fedőt készenlétbe helyezem, a kanál vizet meg ráloccsantom a rotyogó tepertőre. Nagyon gyorsnak kell lenni és azonnal rácsapni a fedőt, különben nem ússza meg az ember égés nélkül, úgy kicsap a zsír. Elzárom alatta a lángot, pár percig hagyom, hogy fortyogjon, akkor szűrőlapáttal kiszedem a tepertőt és egy kanállal kinyomom belőle a zsírt. Ez biztos hogy nem fogja megérni a karácsony estét, friss kenyérrel, pár karika lilahagymával, zöldpaprikával, főtt tojással pillanatok alatt elfogy.

Közben a liba- vagy csirkemájat egy diónyi hájon megsütöm, pontosabban csak megpárolom.

Amikor kihűlt a zsír, felét félreteszem. Egyrészt, mert végkimerülés esetén egy szelet libazsíros kenyér jonatán almával vagy savanyúkáposztával korszerűnek ugyan nem mondható, de meglehetősen jóízű vacsora, másrészt, a flódni-módra rakott palacsintához libazsíron szoktam sütni a palacsintát, már ha nagyritkán rászánom magam, de sose lehet tudni, hátha most nekidurálom magam. Szóval, legyen otthon egy kis libazsír.

A kihűlt májat durva reszelőn belereszelem a zsír másik felébe. Nyomok hozzá egy kis fokhagymát, dobok rá egy csipet sót és egy púpos evőkanálnyi "enyhe fűszerkeveréket". Horváth Rozi féle, de ha nincs, akármilyen pástétomfűszer jó. A fűszeres májat kikeverem a zsírral, kis tálkákba vagy fagylaltoskelyhekbe simítom és beteszem a hűtőbe. Napokig eláll, azért is szeretem ünnepekre, még előtte megcsinálni.
Pirított vagy friss fehér kenyérre kenve, hagymakarikákkal, retekszeletekkel, főt tojás cikkekkel, paradicsommal díszitve isteni előétel vagy borkorcsolya.
Szendvicsnek nem igazán jó ez a pátétom, mert a libazsír szobahőmérsékleten pillanatok alatt folyósá válik és lecsorog a kenyérről. Guszta kis tálkákba kell tenni, a zöldségfélékkel megdíszíteni és kenje mindenki magának.

Amíg ez az egész sül, addig előveszem a tavaly ajándékba kapott arcszaunámat és gőzölök egyet. Szét van fagyva az arcom. És hulla fáradt is vagyok. Muszáj kicsit szépülnöm, az alvás most nem lesz elég.

Mielőtt felteszitek a barackrózsaszín, földig érő, keményített, vasalt kartonfüggönyöket, mossátok le a létrát.
Vagy vegyetek porszürke függönyt.
Uhh.
ilyenkor kéne egy unikum.
lyézusom, kezdhetem előlről. Majdnem 4 méter magas a lakásom, a plafonba van fúrva a függönytartó, egy tortúra oda felmászni.
Majd holnap. Vagy a hétvégén. Vagy a tavaszi nagytakarításkor. Szerintem tavasszal. Nem vagyok én mazochista!
Jjajjj.

:-)) Szépjóestét!
A nagy függönyleszedés és cserepesvirágról-szárazlevél-lecsipegetés projekt közepén szusszanok egyet. Próbálok nem odafigyelnmi a rádióra, éppen Gyurcsány Pápánál tett látogatását boncolgatják. Jobb nékem, ha nem tudom meg, hogy micsoda hazaáruló, posztkomcsi, illetlen és gátlástalan miniszterelnökünk van. Mármint Harrach és Szájer szerint. Kár, hogy ők már annyira hiteltelenek a szememben, hogy szinte automatikusan velük ellentétes álláspontra helyezkedem. Szerencsére csak szinte automatikusan, majd ha kicsit leülepedett a dolog, utánaolvasok.
Most inkább megírnám, hogy mit készítek karácsony estére. Az egyik kedvenc halételem, spenótos rakott halat;
úgy kezdődik, hogy személyenként két db tengeri halfilét még azon fagyosan lecsöpögtetek egy kis citromlével vagy fehér borral és hagyom felolvadni. Közben személyenként egy fél maréknyi spenótot szintén fagyosan beledobok egy nagyobb serpenyőbe, nyomok rá jó sok fokhagymát (kevés is elég, ha valaki nem szereti), szórok rá zacskónként egy púpozott evőkanál búzadarát és közepes lángon addig rotyogtatom, amig felolvad és a dara magába szívja a spenót levét. Ha még szottyos marad, egy kevés zsemlemorzsával lehet sűríteni a spenótkrémet. A tepsire vékony szalonnaszeleteket fektetek úgy, hogy fedjék egymást. Erre keresztben ráteszek egy halfilét, megborsozom, megkenem spenótkrémmel, fejtől-lábtól, hogy végig egyenletesen vastag legyen a rakottas ráfektetek még egy halfilét, azt is megkenem spenóttal és ezt így folytatom, amig az egész kb 3 ujjnyi magas lesz. Akkor felhajtom az oldalt kimaradt szalonnaszeleteket, jó szorosan összenyomkodom és fogpiszkálóval rögzítem, Az egész úgy néz ki, mint egy kisebb franciakenyér. Vagy, mivel teli van tűzdelve fogpiszkálóval, mint egy hosszúkás, kopaszodó süni. Ha többen vagyunk, akkor akármilyen hosszú is lehet a rakottas. Öntök alá egy pohár fehér bort ha nincs -vagy nem akarom- akkor egy pohár vizet. Beborítom alufóliával és közepes hőfokon megpárolom. Amikor már puha, leveszem a fóliát és magasabb lángon addig sütöm, amig a szalonna szép piros és ropogós nem lesz.
Közben megcsinálom a krumplipürét, de nem ám hagyományosan vagy horribile dictu, zacskóból, de nem ám! Ünnepre ünnepi, tejszines krumplipürét készítek. A tisztított, felkockázott krumpli alá éppen csak egy ujnyi vizet öntök, rádobok egy csipet sót és 2-3 szerecsendió-virág szirmot. Nagyobb élelmiszerboltokban lehet kapni, de ha nincs, egy kevés őrült szerecsendió is jó. Szorosan lefedett edényben, az ujjnyi vízből képződő gőzben főzöm puhára a krumplit. Amikor kész, kidobom a szerecsendió virágot, krumplinyomóval jó krémesre összetöröm, hozzáöntök egy doboz főzőtejszint és habverővel jól kikeverem. Akkor jó, ha egyáltalán nincs benne csomó, és teljesen krémes. Akinek van, a botturmixot is beleengedheti.
Passzol még hozzá a rizsköret mindenféle változata is, legyen az zöldséges, kukoricás vagy gombás, esetleg rizibizi. De lehet mellé majonézes krumplit, franciasalátát, görög salátát is adni.
Amikor kicsit hűlt a szalonnába bugyolált halcipó, kiszedem belőle a fogpiszkálókat és éles késsel guszta, ferde szeletekre vágom. Szépen tálalható, a zöld-fehér csíkos szeletek nagyon jól mutatnak. Lehet mellé inni egy pohárral abból a száraz fehérborból, amiben pároltam.
Hidegen is jó, sőt, aki szereti, keverjen a spenótba egy kis juhtúrót.
Vegák csinálhatják hal helyett palacsintával: a sós palacsintákat kell megkenni a (juhtúrós) spenótkrémmel, feltekerni vagy négyrétbe hajtani, gusztán egymásra halmozni, megkenni tejföllel és úgy bedugni a sütőbe.

Másnap (vagy még aznap, ha olyan is jön aki nem eszik halat) káposztával töltött dagadót csinálok. Egy szép dagadó kell hozzá, a hentessel szoktam belevágatni egy jó nagy zsebet. Félkilónyi savanyúkáposztát kiöblítek, lecsöpögtetem, csipet köménymaggal, őrölt borssal fűszerezve megpárolom, majd beletömködöm a dagadó zsebébe. Fogpiszkálóval összetűzöm, egy jó nagy serpenyőben zsiradékot hevítek és hirtelen pirosra sütöm a töltött húst. Utána beteszem a tepsibe, öntök alá egy kis vizet (aki szereti és tart otthon, az egy pohár sört, én azt csak a szilveszteri malachoz szoktam venni egy üveggel, a maradékot meg felhasználom hajpakoláshoz) és sütőben puhára párolom. Ehhez is passzol a krumplipüré, a héjában sült vagy a petrezselymes krumpli.

Hát, ennyi. Holnap jövök valami édességgel. De a helyzet az, hogy én már beletörődtem hogy nem tudok sütni, úgyhogy cukrászdából rendelem a bejglit. Viszont remek pohárkrémeket és rakott palacsintákat tudok alkotni :-))

Na, megyek takarítani, lejárt a gép, lehet visszatenni a függönyöket.

Éjfél után már minden kocsmában csípi a füst az ember szemét még akkor is, ha éppen presszónak hívják és szombatonként diszkót tartanak benne. Ez a fajta, megsűrűsödött kocsmai füst még a legelvetemültebb bagósnak is sok, hát kimentek rágyujtani. Csak egy kölcsön pulóvert kanyarítottak a vállukra, kiizzadtak a nagy táncban.
-Hazamész karácsonyra?-
-Nem, dehogy. Karácsonykor sose megyek haza. Majd utána.-
-De miért?-
-Mert útálom. Olyan, mintha nem is várnának. Tavaly is apám félrehívott, egy százast dugdosott a zsebembe, hogy vegyek magamnak valamit belőle. Beszélgetni se tudunk miről, még azt is elmesélik, hogy a harmadik unokatestvérem most válik. Ki a rossebet érdekel?-
-Anyukádék?-
-Ha apuékhoz nem megyek, akkor anyuékhoz se mehetek. Megtudnák. Jobb ez így, majd azt mondom, hogy a pasiméknál voltam.-
-Nincs is pasid!-
-Na és? Majd kitalálok egyet magamnak!-
-Tényleg a vénaszonnyal karácsonyozol?-
-Jaj, dehogyis, őt ilyenkor mindig elviszi a fia. Hálistennek egyedül leszek.-
-Te hülye vagy. Beszélek anyámékkal, hogy átjöhess.-
-jajne! Tényleg ne. Ne aggódj, évek óta ezt csinálom, tök jó, szeretek egyedül lenni.-

Éppen vizet hozott a kútról, csúszkált a téglával kirakott, eljegesedett, keskeny kis csapáson amikor a házinéni fia megérkezett. Nagydarab, nagybajúszos, pirospozsgás ember, a fiatalkori kemény munkában rárakódott izmot csak mostanában kezdte felpuhítani a teherautó sofőrülésében eltöltött pár évtized.
-Hát magát hova viszi az a két nagy kanna?-
-Mosok, öblíteni.-
-Mos?? Most?-
-Persze. Nemsoká' karácsony, nem lehet szennyes a házban.-
-Dehát most van karácsony! Szenteste van. Gyertyagyújtás. Azt hittem, hazament a szüleihez.-
-Majd azt is elintézem.- ezt azért szívesen kihagyta volna. Márminthogy a háziakkal összefusson. A néninél sötét volt, azt hitte, már régen elment a fiához. Toporgott, egyik lábáról állt a másikra, a pokolba kívánta ezt az embert.
-Jöjjön át hozzánk, a feleségem is biztos örülni fog. Visszahozzuk a mamával.-
-Nem köszönöm, már hozáfogtam a mosáshoz, muszáj befejezni. Megyek is, ki kell szedni a gépből. Boldog karácsonyt!-
-Magának is, boldog karácsonyt.- Bólintott rá, de azért csóválta a fejét, a nyakát hátratekerve még akkor is a nyárikonyha ablakán kiszűrődő kis fényt nézte, amikor a majd' kilencven esztendejétől meggörbült, hárászkendőbe bugyolált anyját óvatosan, a könyökénél fogva vezetgette az autó felé. Igaz lehet a pletyka, valami nincs rendben ezzel a lánnyal. Nem bolond, de valami nagyon nem stimmel nála. Az anyja megbillent, a gyenge kezével a kabátjába kapaszkodott, hát inkább őrá figyelt, nem gondolt többet a bolond albérlőjükre.

Már száradt az ágynemű, az olajoskannát is bevitte melegedni. Nem szerette pedig a szobában tartani, büdös volt nagyon, de dermedten nem lehet az olajat beönteni, nem megy át a szűrőn. Szóval éppen kész volt, lehalkította a rádiót és egy könyvvel bevackolta magát a rekamié sarkába amikor megkocogtatták az ablakot.
-Ki az?-
-Jani vagyok, beugrottam boldog karácsonyt kívánni! Bejöhetek?-
Eltartott egy darabig amig kinyitotta az ajtót, az öregasszony félős volt, nem csak kulcsra zárt mindent, de ajtót, ablakot riglikkel, lakatokkal erősített meg. Igaz hogy az ócska, száz éves ajtókat vállal is be lehetett volna nyomni, de alkalmazkodott a házinénihez, zárkózott ő is.
-Mi a fenét keresel Te itt?-
-Edit mondta hogy nem mész haza. Gondoltam, beugrok.-
A fiú olyan gyámoltalanul toporgott a küszöbön, olyan hűséges kutyaszemekkel nézett rá, hogy megsajnálta. Végülis rendes srác, kicsit gyámoltalan ugyan, de rendes. Nem volt sok kedve anyáskodni a férfiak felett, jobban szeretett volna valami élettelibb, erősebb férfit magának, de ha egyszer nincs olyan, még a látóhatáron sincs, hát akkor üsse kavics! Ez legalább szemmel láthatóan belé van esve.
-Gyere be. Kérsz egy teát?-
Még el sem készült a tea, a fiú még hátra se mert dőlni a fotelben a száradó lepedők alatt, megint kocogtattak az ablakon.
-Nna, mekkora itt a forgalom? Ki az?-
-Edit vagyok. Hogy vagy? bejöhetek?-
-Persze. -
-OohH. Szia Jani. Hát Te? Csúnyán összevesztem anyámékkal.- bukott ki belőle mégis a saját baja először. Az arcát kicsípte a hideg, a szeme könnyes volt, vagy a hidegtől, vagy a sírástól. Futhatott idáig, még mindig lihegett. -Nem bírom én ezt! Tényleg nem bírom. Felmegyek Pestre. Itt alhatok nálad?-
-Persze. Kérsz egy teát?-
Beszélgettek hármasban, vígasztalták egymást, fél óra múlva megint kocogtattak az ablakon.
-Ki az?-
-Szia, mi vagyunk, Teri meg Feri, jössz éjféli misére?-
-Gyertek be, itt vannak Janiék.-
Nem volt már több ülőhely, a három lány a rekamién ült, Jani maradt a fotelban, Ferinek meg a verandáról behoztak egy kissámlit. De az sem volt elég, jöttek még hárman. Éjfélre együtt volt az egész banda, a rekamié háttámasztó párnáit letették a földre, de az is kevés volt, az utolsónak érkező a felfordított szemetesvödrön ült.
-Na, elmegyünk az éjféli misére?-
-Elmehetünk, de úgyis kiküldenek a rendőrök.-
Persze hiába mentek, na, nem a rendőrök nem engedték be őket a templomba, hanem zárt kapukat találtak. Egy házaspár veszekedett a templomlépcsőn, az asszony kiabált, hogy megmondta, hogy jöjjenek kilencre, legutóbb mondta a pap, hogy este kilenckor tartják az éjféli misét, de ő hiába beszél, és mondta, magas fejhangon rikácsolt, a férje meg néha brummogott alá valamit.
Kicsit csalódottan bandukoltak hazafelé, aztán a parkban a fiúk vad hógolyózásba fogtak, Terit meg Julit mosdatták, a lányok visítottak, kacagtak, végülis jól sikerült ez a karácsony. Edittel kissé hátramaradtak, félrehúzódtak a többiektől.
-Nem is tudtam, hogy jártok a Janival.-
-Nem járunk. De jó hogy betoppantál, képes lettem volna lefeküdni vele. Tényleg felmész Pestre?-
-Fel. Keresnek ápolónőt, nővérszálló is van. Nem csinálom ezt tovább.-
-Mehetnék veled?-
-Jönnél?-
Hajnalig beszélgettek, tervezgettek, nem is aludtak a nagy izgalomtól. Pestre menni dolgozni! Kiszabadulni ebből a sárfészekből! Pesten keresni is lehet, a pasik is jobbak, színházak vannak, presszók, diszkók, igen, nem lehet itt élni, el kell innen menni oda, ahol élet van, ahol remény van, ahol fény van. Reggel Edit hazament, többet nem is beszéltek Pestről. Illetve még egyszer, amikor Edit mondta, hogy mégse megy.
Ő két hónap múlva költözött, egyedül. Oda is egyedül.

Köszönet, ezer köszönet ezért a gyönyörű időért!
Hatalmasat sétáltunk, megetettük a tollasainkat, aztán átmentünk a rómaira. Még azt sem bántam, hogy semmi, de tényleg egyetlen vendéglátó egység sem volt nyitva. Végigmentünk pedig a parton, de sehol nem kaptunk egy bögre forralt bort vagy legalább egy kávét. Nem csináltunk tragédiát belőle, ezer ágra sütött a nap, szinte melegített, nagyon élveztük.
A vasúti hídon mókás jelenet volt, három öltönyös pasi toporgott a lezárás előtt. Nézték, hogy mi honnan jöhetünk, amikor előttük ott a kerítés. Visszafordultak, de csak tekergették a nyakukat hátrafelé. A kutyák ugye átmásznak a kerítés alatt, de amikor látták, hogy a barátnőm átlendül a kerítés fölött, megtorpantak és bámultak. Aztán jöttem én, kecsesen, mind a 108 cm-es csípőbőségemmel :-))) Na, erre már visszafordultak.
Istenkém, aki még nem látott ilyet, az próbálja meg elképzelni: három öltönyös-nyakkendős juppi, sevrócipőben, az újpesti vasúti hídon kerítést mászik.
És ezt MI hoztuk belőlük. Büszke vagyok magamra. :-))
Aztán gömbölyödtem egy órácskát és most sajnos mennem kell dolgozni. Még süt a nap, istenit fogok bringázni.

ja, jut eszembe: mire visszaértünk, nagyon kiszomjaztunk. A híd végén, a vasútállomáson van egy lángossütő, ott kértünk egy pohár forralt bort. Soha többet nem teszek ilyet, ég a gyomrom tőle. Ilyenkor mindig megrettenek, hgoy ki tudja miket etet-itat velünk a magyar élelmiszervegyipar.

:-) Szépjóestét!
kicsit megbántam a tecckót. Iszonyú tömeg volt, az ilyet mindig rosszul viselem. Mostmár mindegy.
Nagyon szép a Tannhauser a Bartókon. Jólesik most így, zene mellett az ajándékcsomagolással babrálni, közben hagyom, hogy kalandozzon a képzeletem. Az egyik kedvencem ez az opera; Wagner nem csak zseniális zeneszerző volt, hanem legalább olyan kiváló szövegíró és dramaturg is. Elképesztő, hogy ez a 700 éve játszódó, majd' 150 évvel ezelőtt íródott darab még mindig mennyire friss és aktuális.
Egy olyan pasiról szól, akit a kalandvágy elcsalt otthonról. A nagyvilágban aztán belekóstolt minden jóba, belenyalt minden útjába eső mézescsuporba; magával Vénusszal eshetett szerelembe. Aztán amikor már minden finomságot kipróbált, egyszercsak az eszébe jutott, hogy tán haza kéne menni, és mindezzel otthon eldicsekedni. Mondjuk, ha én lennék Vénusz, én se nagyon örülnék egy ilyen elhatározásnak. Nem csak a férfihús elvesztése fájna, de sértené a hiúságom, összetörné a férfiak feletti hatalmamba vetett hitem is. Szóval, Vénusz őrjöng, Tannhauser felégeti maga mögött a visszavezető utat. Nem nagoyn bánja, gondolja ő, hogy majd otthon, ott majd mindenki hasraesik előtte, ő lesz a világotjárt, a tapasztalt, a nagymenő, a lábai elé omlanak a csajok. Legfőképpen Erzsébet hullik majd az ölébe. Jó kis nő, rendes is, mindig is tetszett neki. Majd Erzsébet. Vénusz úgyis csak egy lotyó.
Csakhát nagyon elszámítja magát, otthon egyáltalán nem fogadják azzal a kitörő lelkesedéssel mint amire számított. Riválisai is vannak. Az erkölcsök sem változtak. Ami neki egy nyalintás egy mézescsuporba, egy frissítő kis kettyintés, azt mások még mindig csak sötétben, paplan alatt, esküvő után tudják elképzelni. Akkora követ dob az állóvízbe, hogy a felcsapó hullámok elsodorják őt is, megriasztják Erzsébetet is. Hiába kapcsol, hiába omlik össze, hiába fogja könyörgőre, otthon nem fogadják vissza. Elüldözik. Összedől a világ körülötte. Nem menő csávó, nem kell a nőknek, a barátai -ha voltak egyáltalán valaha- elfordultak tőle.
Talán majd a vallás. Ha Isten megbocsát neki, akkor már nem impotens lesz, hanem szerzetes. Csak hát Isten sem bocsát meg neki, az se hülye, észreveszi rajta, hogy csak színészkedik, hogy semmi mást nem akar, mint menő csávó lenni. Ha a nők között nem, ha a Thüringiában nem, hát akkor legalább egy kolostorban. Isten, azaz az ő földi helytartója fityiszt mutat Tannhausernek. Persze lehet hogy ő sem gondolja komolyan a kiátkozást, csak teker még egyet a lelki spanyolcsizmán, teljesen össze akarja törni, porig akarja alázni. Csak így érheti el, hogy Tannhauser tényleg megváltozzon. Az meg, maradék erejével fellázad. Ha Istennek se kell, hát akkor visszamegy Vénuszhoz. Vénusznak ugyan kéne, de vagy azért, hogy visszaszívathassa, vagy azért, mert jó lenne neki otthon egy papucs alatt tartható, vezényszóra acélosodó farok.
Közben otthon, a halálra rémített szűz, a jókislány Erzsébet belebetegszik abba, hogy el kellett veszítenie az álmait. Merthogy a kis boldogtalan szerelmes volt Tannhauserba, csak éppen jó kislány ezt nem mutatja ki. Gondolta ő, meg biztos az anyukéájától is úgy tanulta, hogy a férfiak elmennek, idegenben kitombolják magukat és aztán amikor hazajönnek, jó férjek lesznek. Ő meg várta, visszavárta, azt se vette észre, hogy más pasik, jó pasik, rendes pasik közben halál szerelemesek voltak belé. Ő csak Tannhausert várja, aki végre hazajött, de nem maradt itthon, nem kérte meg a kezét, nem lett jó férj, hanem csak meg akarta dugni, összeveszett mindenkivel, ellenségeket szerzett és elment szerzetesnek. Elveszett, örökre elveszett számára az első szerelem. Szerencsétlen belehal.
Pont eddigre ér vissza Tannhauser. Könnyek, megbánás, még az Isten szíve is meglágyul ennyi fájdalomtól. A pásztorbot kizöldül.
bizonyos szempontból heppiend.
Csakhát manapság több százezer ilyen gyökértelen, álmokat kergető, soha ki nem elégülő Tannhauser kóvályog közöttünk.

Aki nem bír végigülni egy három (maratoni) felvonásos Wagner operát, az nézze meg a Találkozás Vénusszal című filmet. Más történet, egy, a vasfüggöny mögül frissen Párizsba került karmester és egy operacsillag hamvába holt szerelmét meséli el, de az opera legszebb részletei szerves részei a történetnek. Az utolsó öt perc kivételével a film is nagyon jó. Az utolsó néhány jelenet kicsit túl van rendezve, túl van játszva, de pont azok alatt hangzik el az opera legszebb részlete, a Zarándokok kórusa.
Ja, és itt van az eredeti szöveg fordítása.

:-) Szépjóestét!

Hehe, a tegnapi kirohanás után máma kofa-ebédet rendeztem. A piacon kószáltam, zöldséget, gyümölcsöt, húsfélét, kutyakaját szívesebben vásárolok be ott. No, gondoltam, ha tegnap lementem kofába, akkor ma kiteljesítem a szerepet. Vettem egy lángost meg egy pohár forralt bort.
A forralt bor iszonyú pocsék volt, se bor, se fahéj, se semmilyen íze nem volt szerencsétlennek. A lángos, hát abból olajat lehetett volna fakasztani. Egy kis fokhagyma segített volna rajta, de azt meg nem lehetett, színházjegyem volt délutánra. Szóval, most egy darabig visszafogom magam a mások pocskondiázásával, mert ez a kofa-ebéd túl kemény büntetés volt egy kis szúrka-piszkáért.

Délután a Diótörőt néztük meg a Tháliában. A Balettintézet növendékei táncoltak, nagyon bájosan, kedvesen, szépen. 10 évestől 20-21 évesig, mindenkinek kiosztva a megfelelő szerep, tökéletesen kidolgozott produkció volt. A barátnőm -akinek karácsonyi ajándéknak vettm a jegyet- egészen meghatódott. Ő valamikor az egyik kínai babát táncolta.
Apropó; a 16 hópihéből 4 mandulaszemű ázsiai szépség volt.
Az operába is rengeteg kínai jár. Most elgondolkodtam azon, hogy ezek az emberek milyen gyorsan magukévá tudtak tenni egy tőlük teljesen idegen zenei világot. Nem hinném, hogy Kína összes képzőművészeti főiskoláján lenne összesen 4 magyar, vagy akárcsak 4 európai. Vagy mégis? Jó lenne ha így lenne. A hópihék (illetve hát később kínai rózsák) nagyon kecsesek és hajlékonyak voltak.

Egyetlen dolog nem tetszett; hiányzott a zenekar. Vagy legalább ne olyan laboratóriumi hangzású felvétel ment volna, és egy kicsit le kellett volna venni a magas hangokból. De ez apróság, ezzel együtt is nagyon élveztem az előadást.

A szünet az egy külön élmény. A nézőközönséget ilyenkor jobbára gyerekek alkotják, 3 évestől felfelé. Pisszenes nélkül, tágra nyílt szemmel ülnek, meg sem mozdulnak. Hanem majd a szünetben kezdenek táncolni. A kis ovisok meg alig iskolások pipiskednek, pörögnek, forognak, lebegtetik a karjukat és nyafognak az apjuknak, hogy emelje fel őket, de úgy, ahogy azt a táncos bácsi csinálta a táncos nénivel.
Szóval kellemes kis délután volt.

Most viszont nemszeretem dolog következik.
Este közvetíti a Bartók a Tannhausert a metropolitenből, gondoltam, amíg hallgatom, becsomagolom az ajándékokat. Kellemes program, szól a zene, én meg masnikat kötözgetek meg szalagcsokrokat csinosítok. Csakhát most kellett rájönnöm, hogy bár az ajándékok zöme már februárban megvolt, nincs itthon csomagoló celofán. Sőt, mécses sincs elég, márpedig mécsestartót nem lehet mécses nélkül odaadni. Úgyhogy tecckó. Remélem gyorsan megjárom.
És ha már ott vagyok, megveszem a pezsgőm és a kaviárom is. Nálam ugyanis a karácsonyt az különbözteti meg, hogy azalatt a pár nap alatt kaviárt reggelizem, pezsgővel (csak és kizárólag Hungária dry). Ez valahogy így alakult. Még szilveszterkor sem mindig iszom pezsgőt, de karácsonykor annyira élvezem, hogy nem kell reggel rohanni, van idő kenyeret pirítani, vajazgatni, citromszeletkével díszítgetni, a kehelyben felszálló buborékokat számolni.... szóval egyúttal beszerzem a reggelinek valókat.

:-) Szépjóreggelt!
Már ha szépnek lehet nevezni egy ilyen csúf, lucskos, latyakos napot.
Szóval, kicsit kikaptam itt ezért a lenti bejegyzésért.
Mondjuk, megérdemeltem, tőlem szokatlan, hogy ilyen nagyon vitriolosan beszóljak egy közismert és népszerű emberre. Nem is történt volna meg, ha múlt héten, az évzáró beszélgetésen nem szól be az egyik kollégájának, aki megemlítette, hogy egy írását nem közölte le a népszabi. Szóval Bolgár odavetette, hogy az övét viszont leközölték, biztos, mert jobban ír. Az volt a legrosszabb, hogy semmi kollegiális ugratást nem éreztem ki a beszólásból, teljesen komolyan vette magát.
Hát, a beidézett regényrészlet szerint ez a "jobban ír" bizony nincs így. Ráadásul ő is ugyanolyan gusztustalan árukapcsolást csinált, mint mondjuk Csisztu; adagol némi teljesítményt (Bolgár mellett szól, hogy ő a szakmájában azért tényleg letesz valamit az asztalra) aztán erre a reputációra alapozva méregdrágán a nyakunkba sóz valami iszonyú gagyit.

Nna. Hát ez bukott ki belőlem tegnap, kétségtelenül kofa tempóban.
Amúgy az a legfőbb bajom, hogy nehezen bocsátom meg, ha szándékosan, előre megfontolt szándékkal átvernek.

:-DD
Visítok!
Sőt, "jókora sikolyok hagyják el a torkom", vagy mijaszösz.
Bolgár György a 20. leggazdagabb magyar??????
édesjóistenkém, depresszijó elfújva, most, azonnal hozzáfogok egy pornóregényt írni.
Hiszen ilyet én is tudok!
Sőt, ha kicsit leporolom az emlékeim, tán még jobbat is. Asszem, mégis felhívom Őt, az Igazit, kicsit frissítek, és akkor tán még Kovinak is el tudom adni a jogokat.
WoOw, figyeljétek a bestseller listákat :-)))

:-) Szépjóestét!
megint csak megszokásból mosolygok. Ha sminkelve lennék, megrepedne az arcomon a púder.
Igaziból nemt udom eldönteni, hogy a kínlódva, motiváció nélküli tanulás, a napfényhiány, a szerelmi bánat, a büdös buszokon való zötykölődés vagy mi a rosseb a bajom, de pocsékul érzem magam. Olyan igazi sírós, szemrehányós, vádaskodós depresszió telepedett rám. Nem is tudom, mi lenne a jobb; jól összeveszeszni valakivel és ráborítani a megaláztatásaim, vagy csak simán, csendben felkötni magam.
Régen voltam ilyen pocsékul.

Hogy fogok én ilyen időben bringára ülni??? Nekem délután dolgozni kell menni! Hát ezt az időjárás őfőméltósága igazán figyelembe vehetné!
NEM akarok buszozni! Lécci, léccci, léééccccciiiiiiiiii!

Amikor ezt a Varró Szilvia cikket elolvastam, azonnal kitört belőlem az ultra-feminista. Hogy azok a disznó férfiak micsoda hülyeségekbe hajszolnak bele minket. Hogy sosem elégedettek a NŐVEL, aki nekik jut. Hogy micsoda macsók. Hogy még mindig nem vagyunk több, mint dísz a lyuk körül.
Aztán vettem egy nagy levegőt.
Cirka harminc másodperc alatt jöttem rá, hogy ezért nem a férfiak a hibásak. Hogy ezt mi, nők akarjuk, saját magunknak. Merthogy ilyen HüPik vagyunk. Vagy legalábbis sok közülünk.

Azon tűnődök, hogy be merjem-e vallani, hogy 108 cm a csípőbőségem. Pont idális méret egy sikeres zsírleszíváshoz.
Hanem, felőlem nyugodtan felkophat a szépségfasiszták álla.
Imádom az olyan pasikat, akik imádják a nagyseggű nőket.
Az összes többi meg .... tehet egy szívességet...

:-)) Szépjóestét!
Jó hosszan kitartott a Fiala-féle évértékelés második része a Spinózában. A mai este -pont, mint az év második fele- még az első résznél is mélyebb, keserűbb volt. Most nincs is kedvem írni róla. Nem akarok gondolni a közelmúltra. Muszáj kicsit ülepíteni.
Iszonyú fáradt vagyok, ma egész nap ügyintéztem, bájologtam, udvariaskodtam, kacsmarogtam. Aztán meg -ami még sokkal rosszabb- szembesültem azzal, hogy mennyire nem ezt akartam. Pontosabban, mennyire nem erről álmodtam. Nagyon nem. Sose mertem nagyot álomodni (hehe), de hogy ennyire kispályások országa lettünk, hát az minden képzeletet alulmúl.
Jó lenne már egy kampánymentes év.
jóéjt!

:-)) Szépjóestét!
Teljesen szétfolyt a napom :-(
Reggel séta után elolvastam a neten két cikket, aztán elintéztem a tanulmányi osztállyal a problémámat, utána jártam a szakmai gyakorlatom igazolásának, végül beültem egy alkalmazásfejlesztői konzultációra. A diplomamunkám tervéről akartam beszélni a tanárral. Éppen egy filmet vetítettek, egy szoftverfejlesztő konferencián elhangzott, "Meta-modell alapú rendszerfejlesztés" című előadást adták le. Több mint egy óra volt. Az egyik mondat annyira megtetszett, hogy ha már szobrot nem emeltethetek az előadónak, hát legalább itt megörökítem:
"Azok az emberi szavak, amikkel mi a processzről a kasztümereinkkel kommunikálunk, nem elégítik ki minden rikvájrimentünket."
Hát nem gyönyörű?? Már ezért érdemes volt ott ülnöm egy órát. Volt még több ilyen is, csak valamiért nem bírtam őket megjegyezni. Hiába, öregszem, gyengül a felfogásom.
A tanár egyébként azt mondta, hogy amit én ott neki nagyhirtelen felvázoltam, az legalább 4 diplomamunkányi anyag, úgyhogy válasszak ki belőle egy részterületet, amit a környezet leírásával gömbölyű egésznek ki tudok dolgozni.

Viszont hiába mosolyogtam, kérelmeztem, ügyintéztem, szoptam-nyaltam-mosogattam, csak nem tudják holnapig megcsinálni a vizsgadíjaim kitisztázását.
Ez azt jelenti, hogy hiába volt az elmúlt három napi tanulás, hétfőn nem tudok vizsgázni, majd csak január végén. Megette a fene, inkább durmoltam volna, vagy csináltam volna egy kiadós nagytakarítást, vagy bármi értelmes dolgot magolás helyett.

Már sötét volt, amikor hazaindulhattam.
Meg kell állapítanom, hogy nagyon szépen fel van díszítve a város. Ezek az apró kis fényekből összeállított, ezerféle formájú lámpadíszek és a fák törzsére tekert fényfüzérek nagyon tetszenek. Ilyet először Sidney-ben láttam tizenpár éve, akkor teljesen elbűvölt.
Aztán itt is megjelentek a színes füzérek, a futófények, a villogók, de ezt már egyáltalán nem szeretem. Az erkélyekre és a családi házakra aggatott zenélő villogókat meg egyenesen rondának tartom. Mert ha legalább nem villognának! De igen, ráadásul változó ritmusban, váltakozó szinekkel, ráadásul ugyanarra a fára vagy erkélyre feltesznek 2-3 féle futófényt, ettől aztán végképp nagyon kakofonikus lesz a hatás. Mióta meg megjelentek a belülről kivilágítható hóemberek meg mikulások, nos, azt már inkább hagyjuk.
De az Andrássy úton nagyon jó végigjönni. Pont olyan szép, mint Bécs vagy Sidney.

:-))
Jelentem, túléltük, a tanulmányi osztály is én is :-)
Ezért jó, ha az ember kidühöngi magát előző nap, így az ügyintézésre már egész le tud higgadni.
Semmi nem történt, csak az, hogy nem kaptam meg valami levelet az új számlaszámot tartalmazó csekkekkel és ezért még a régi csekkekken fizettem be a pótvizsgadíjakat, amik így a számlák közötti utalgatások miatt még nem jelentek meg a RENCERBEN.
éAz is kiderült, hogy -mivel eddig a pótviszgán kellett a vizsgalaphoz csatolni a csekket- nem írtam rá hivatkozásképpen, hogy késedelmes jegybeíratás vagy pótvizsgadíj, úgyhogy most ehhez körmöltem egy kérvényt.
Ezt szép kultúráltan megbeszéltük, amig írtam a kérvényt, nyomtattak új csekkeket. Azt most rohamtempóban befizetem, hogy legalább vizsgára jelentkezni engedjen az a nyomorult rendszer, a többit meg valahogy majd összevezetgetik.
Legfeljebb írok újabb kérelmet, mi az nekem?

Az mindenesetre rejtély, hogy miért nem kaptam meg az új csekkeket.
Csak tán nem a postánál is kéne tennem egy kört?

Annyira, de annyira vágyom egy kis kényeztetésre, vagy egy kis sikerélményre, de legalább egy icipici napsütésre.
Csak néhány napsugárra, lécci-lécci-léccciiiiii!!!!

Ünneplõbe öltözött lelkek, idegbaj, gajra ment süteményhegyek. Karácsony, vagy amit akartok. MANCS

Ehhez majd fűznék némi saját élettapasztalatot.
Sajnos nagyon beletrafált a valóságba.
Most megyek, és kitaposom a tanulmányi osztályból a 9000 Ft-omat.

Ezt a receptet Kaptárlakótól kaptam. Egyrészt engem mindig nagyon meg tud hatni az olyan kaja, amit pillanatok alatt össze lehet pakolni és a többit rá lehet bízni a tűzhelyre. Másrészt az olyan ételeket is szeretem, ami valami szokatlan ötlettel dob fel egy szokásos fogást (Ennek a klasszikusa a rácponty -amit nagyon szeretek-, de még az anyukája sem ismerne rá)
szóval ezt a rakott halat ki fogom próbálni, jól hangzik.
Köszönet érte! :-)

Gombás, paradicsomos rakott hal Braunmüller módra :)

Kivajazok egy gyönyörű római tálat, és vékony szeletekre vágott krumplit teszek az aljára, nem sokat, csak egy rétegben. Erre egy réteg főtt rizst, majd egy (lehetőség szerint vastagon, lecsurgatva a levét) réteg gombát. (Én konzervből csinálom, de gondolom jó lehet frissből is, ha egy kicsit vajban megpárolod előtte). Erre a gombára már bátran lehet fűszerezni, én sót, borsot, fehérborsot, jócskán tárkonyt, és egy-két babárlevelet szoktam tenni rá. Erre teszünk egy réteg kockára vágott paradicsomot, meg karikákra vágott paprikát, szintén fűszerezve. Erre jön a boltokban mindenhol széles körben bagóért kapható paradicsomos szardínia konzerv, amiből egyet ide rétegesen elhelyezünk vigyázva, hogy a haldarabok lehetőség szerint egyben maradjanak. A halat is lehet fűszerezni kicsit, de azt számoljuk bele, hogy már eredetileg is fűszeres egy csöppet. Na most ide lehet tenni, ha valaki szereti, egy friss darabka erőspaprikát, de nem muszáj, én nem szoktam, és ha teszel, ne legyen túl nagy, illetve túl erős, mert az nagyon nem passzol össze már a többi ízzel. Legfeljebb egy kicsit tegyél rá.
Ha ezzel eddig végeztél, akkor a krumplitól kezdve szépen meg lehet ismételni az egészet, úgy, hogy a tetejére még egy konzerv kell majd. Amikor ezzel végeztél, a legtetejére lehet tenni egy újabb réteg vékonyra vágott krumplit, majd az egészet le lehet önteni szépen egy csöppnyi olajjal, hogy kicsit szottyosabb legyen, de vigyázva, érzéssel, mert nem jó, ha kása lesz. Majd végül leöntöm egy pohár közepesen borsozott tejföllel.

Rá a római tál tetejét, aztán be a sütőbe. Nem kell neki sok idő, én érzés szerint szoktam sütni, de egyik alapanyag sem olyan kemény, hogy nagyon kéne átsütögetni.

Ha nincs római tálad, szerintem éppúgy megfelel egy sima nagyobb fajta Jenai üvegtál is. Ezekben az a jó, hogy minden ízt, illatot, ásványi anyagot, vitamint megőriznek, és a legegyszerűbb cuccokból is fejedelmi lakomát lehet csinálni bennük.

Ez is különösen egészséges, van benne sok zöldség, gomba, hal, rizs. Ezt akkor ettem, amikor fishetáriánus voltam. Mert én az is voltam.

És isteni íze van. A vacsora mellé be kell szerezni valami hozzáillő bort, majd utána leheveredni, és szúnyókálva tűrni, hogy a bevitt anyagok meghosszabbítják az életünket.

Ezt a www.mvsz.hu-ról másoltam ide, azért, hogy később le ne tagadhassák. Mert ha egy icipici ízlés van bennük, ezt a levelet leszedik:
"Az OVI elnöke felül akarja bírálni az Legfelsőbb Bíróság döntését? A szimpatikus, csupán enyhén molett, és minden szempontból nyilván teljesen független Emília (társkeresők figyelem!) hadilábon áll a matekkal is. Patrubány levelet írt neki."

Én is szoktam kofába lemenni, de utána mindig mélységesen szégyellem magam. Patrubány úr úgy látszik, nem ismeri fel a határvonalat, hogy meddig politikacsináló és hol kezdődik a taplóság.

Kicsit el vagyok merülve -pontosabban fuldoklok- a pascal rejtelmeiben. (az alapokon már túl vagyok, de most nincs energiám a gúglit nyüstölni hogy találjak egy jó linket. Nekem úgyis a feladatgyüjteményt kell tudnom, egyébként a kutyát sem érdekli, hogy értek-e belőle bármit is. Bőven elég bemagolni a 30-35 típusfeladatot). Megfutamodtam, péntekről átjelentkeztem hétfőre.
Illetve jelentkeztem volna, de a rendszer nem engedett, állítólag vizsgadíj tartozásom van. Mókás, mert szerintem nincs. Úgyhogy holnap tanulás helyett futok egy kört a tanulmányi osztálynál.
Ha holnap nem jelentkeznék, tartsatok meg jó emlékezetetekben. Aki kíváncsi rám, az a bulvárlapokat figyelje: "Az évfolyamfelelős szörnyű halála" ... "Megfojtotta a tanulmányi osztály munkatársát" és ehhez hasonló szalagcímeket keressetek. Szerintem meg tudom majd győzni a bíróságot a hirtelen felindulásról. Ha nem, hát akkor marad az előre megfontolt szándék.

Más, kicsit derűsebb téma:
annyira hiányzik a napfény, hogy ma napfénypótló vacsorát készítettem:
pár szem paradicsomot és egy szép gombóc mozzarellát felszeleteltem, rétegesen leraktam egy tálkába és jó bőven, de tényleg nagyon bőven megszórtam oregánóval. Tekertem rá egy kis őrölt borsot is -mióta van borsörlőm, azóta ha kell ha nem használom-. Fél deci olívaolajban elkevertem egy gerezd zúzott fokhagymát, egy teáskanál vörösborecetet és ezzel a lével nyakonöntöttem a sajtos-oregánós paradicsomot. Csak annyit állt, amig megpirítottam két szelet korpás kenyeret.
Sajnos a mostani paradicsom már annyira ízetlen, hogy nem tudtam magammal elhitetni hogy nyár van, alig fürdőruhában, süttetem magam a napon...
De cirka öt és fél perc alatt így is tűrhető, kellemes vacsorát rittyentettem.

Most tanulás.
nagyon fáradt vagyok.

Süss fel Nap
Fényes Nap!
Kertek alatt
a kisbárány
majd megfagy!

a megfagyás ellen még utdok is védekezni, hanem hetek óta ezt a szürke eget nézni, ez már nyomasztó.

:-) Szépjóestét!

Jellemző az emberre (vagy csak az én tyúxaros kis létemre), hogy bár a Legfelsőbb Bíróság az MVSZ megkeresésének helyt adva -muszájból, mert mást nem tehetett- megsemmisítette az OVB-nek a népszavazás eredményéről hozott határozait, vagy hogy az Alkotmánybíróság szerint minden lazulni vágyó és egy füves cigit elszívó fiatalt büntetőeljárásnak kell kitenni, szóval jellemző, hogy mindezen sorsdöntő események közepette (fúúj, ez nagyon ronda mondat!) engem csak a saját, pitiáner kis problémám érdekel.
Tudniillik, hogy miért buktam meg küldgazdaságtanból.
Másodszor.
Soha nem buktam meg még kétszer egy tárgyból.
volt már olyan, hgoy nagymellénnyel odamentem és karó lett a vége, de másodjára jóra vagy jelesre vizsgáztam.
Most 5 pont hiányzott, ez egyetlen tesztkérdésre adott helyes válasz, mert kérdésenként 5 pont jár.

A helyzet az, hogy én nagyon fontosnak tartom, hogy egy informatikus ne csak gépeket tudjon összerakni meg kódokat írni, hanem legyen fogalma is arról a rendszerről, amivel dolgozik.
Egy ezerféleképpen kereshető CD-jogtárat például nem tudna megcsinálni egy csak jogász és csak informatikus. Kell, hogy legyen fogalmuk egymás területéről.
Egy régi munkahelyemen volt egy rendszergazdánk, aki nem értette, hogy miért kell a raktárban szállítólevelet nyomtatni, miért nem jó a számla. Még annyi esze se volt a szentemnek, hogy bölcsen bólogasson és hazarohanva felhívjon valakit aki ért is az integrált vállalatirányítási rendszerekhez. Nem, este tízkor, a főnökünk asszisztensével magyaráztatta magának a számla, a szállítólevél meg a pénztárbizonylat közötti különbséget.
Szóval, én zokszó nélkül tanultam könyvelést, multimédiát, számítógépes grafikát, földmérő ismereteket, kriminológiát, gyógyszerfelírási szokásokat, fogaskerék-szerkesztést meg még a jófene tudja hogy mi mindent nem. Sose tudom hova vet az élet, minden ismeretnek hasznát veszem.

hanem ez a qrva külgazdaságtan kifog ramjtam.
nem azt kérik, hogy mondjuk vázoljam fel egy bemutatóra szóló inkasszó folyamatát -ami tényleg alapvető lehet egy informatikusnak-, nem, hanem 5 pontban, összekevert sorrendben felsorolják a történéseket a szerződéskötéstől a kifizetésig, közbekutyulnak egy kis váltóleszámítolást is és válasszam ki a helyes sorrendet.
Meg döntsem el, hogy melyik ajánlat az olcsóbb: az EXWORKS New York, vagy az FCD New York. És még New York a jobbik eset, írhatnak olyan kikötőt is, amiről azt sem tudom, hogy melyik kontinensen van.
Olyan külkerfőiskolától lopott tankönyvből tanítanak, amiben még a KGST-ről is szó van.
De most tényleg.
Az ember azt hinné, hogy ezek a tankönyvek azért és úgy íródnak és ezek a tanárok azért és úgy vannak kiválasztva, hogy egy hidat képezzenek a szakmák és a számítógépek, illetve az azt kezelni tudó szakemberek közé
Ehelyett egy nagy túróst!
Tök fölösleges tanulnom és érteni hogy miről is szól a dolog. Semmi szükség hidakra, szakmák és szaknyelvek közötti tolmácsra.
Nem is érdekli őket, hogy értem-e hogy miről szól a dolog.
Definícikat tudjak fejből, részműveleteket tudjak felsorolni hibátlan sorrendben.
Ehhez bőven elég, ha az internetről letöltöm a vizsgalapok megoldási kulcsát és vizsga előtt beleírom a tenyerembe.
Legközelebb ezt fogom tenni.
Tanuljon nekik a jó édes anyjuk, 20 éves könyvekből, amibe utólag beletoldoztak egy kicsit az EU vámszabályaiból, de a KGST-t már elfelejtették mindenhonnan kiszedni belőle.

Ez azt jelentené, hogy elegendő írásba foglalnom, ha egy szavazás eredményével nem értek egyet, és a Legfelsőbb Bíróság nem tehet mást, mint megsemmisíti a választás eredményét, vagy csak elvette az eszem a sok Bézier-ív meg kétparaméteres köbös felületfolt?

Csoportmunka szoftverek megvan. :-)
Külgazdaságtanból megint elmeszeltek. :-(
A számítógépes grafikától nagyon be vagyok tojva.
JjlyajlLy.

:-))) Szépjóestét!

Kicsit sok volt a mai nap és még nincs vége.
Teljesen kikészültem.
Megyek tanulni. Kár, mert a Bartókon Örkény Elmondhatatlan történet-e megy.

NnnneeeeEEEEEEEEEEeeeeeeeeeeeMMMMMmmmmmmmm!!!!!!!!!!
Hát miért nem mondta nekem senki, hogy ma még csak hétfő van?????
Brühühühühüüü!!!!!!!!!!
Lóhalálában rohanok vizsgázni, fel a negyedikre, terem zárva, síri csönd, rohanok le, át a másik épületbe, kiírva semmi.
Ilyen nincs!!
NINCS!!!
Holnap lesz a vizsga.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!

Ez igen!
Le a kalappal a BM adatfeldolgozó előtt!
Most kaptam meg a jogosítványom és a személyim.
Még egy hét sem kellett az elkészítéshez.
Ha még okmánybélyeget is lehetne kapni a helyszínen (lásd pár nappal ezelőtti kálváriám) azt mondanám, hogy tökéletes.
Így maradjunk annyiban hogy jó.
Jaj, nagyon izgulok a vizsga miatt.

WoOWww!!
:-)) Üzleti informatika: megfelelt!!!!! :-)))

:-)) Szépjóestét!
Kicsit elfáradtam. Délelőtt nagyon jó volt, madarakat etettünk, aztán a szokásos séta a rómaira. Annyira hideg volt, hogy repetáztunk a forralt borból. Nagyon jólesett ott ücsörögni, plédekbe tekerve nézni a Dunát, markomban a forró bögrével.
Aztán menni kellett dolgozni.
A mai 'munkadélutánom' alaphangulatát a farkasordító hidegen kívül (iszonyúan fáztam a bringán, a combomon a bőr érzéketlenre fagyott, nincs pedig nagyon hideg, csak valahogy nyirkos) három esemény határozta meg:

Az egyik a Klubrádió John Lennonra emlékező műsora volt. Aki nem hallotta, bánhatja, csütörtökön este 8-kor volt az adás, ma délután 4-kor az ismétlés. Aki szereti az ilyen múltidéző, emlék-kibogozgató, mozaik-kirakosgató betelefonálós műsorokat, a két időpont valamelyikében legyen rádióközelben.

A másik élményem egy kis ajándékcsomaghoz, pontosabban a hozzá tűzött levélkéhez kapcsolódik; "Kedves Hilde, névnapod alkalmával utólag is gratulál a Mikulás"
Hát kérem. Mondanám, hogy ügyes. De az a harci helyzet, hogy én egyáltalán nem ragaszkodom sem ahhoz, hogy a munkatársaimtól névnapi ajándékot kapjak, sem ahhoz, hogy a munkahelyi Mikulástól. Ha mégis, az nagyon jól szokott esni. Külön-külön. Vagy csak az egyik. Így egybekapcsolva, hogy is mondjam csak ... szóval a feledékenységet megbocsáthatóbb emberi gyarlóságnak tartom -már ha gyarlóság egyáltalán-, mint a faszariságot.
Szóval, akkor inkább felejtsük el.
Egymást.

A harmadik, a legsokkolóbb élményem egy bögre tea volt. Filterezett Pickwick zöldtea, leforráztam, leöntöttem az első vizet majd újra leforráztam -a zöld teának ez a tradicionális elkészítési módja, egy doboz valódi kínai tea cimkéjén olvastam-, kidobtam a filtert, hagytam picit hűlni és belekortyoltam. Az élmény hasonló volt ahhoz, mint amikor az ember gyanútlanul bemegy egy nyilvános WC-be és ajtónyitás után rögtön szemközt spricceli az automata klotyó-illatosító masina. Hát igen. Zöld tea, sárgadinnye ízesítéssel.
Én inkább szagosításnak mondanám, nem akarok disznó lenni, de még most is büfizem vissza a sárgadinnye aromát. Nekem ne is akarja senki bemagyarázni, hogy ezek a mesterséges aromák és színezékek nem károsak az egészségre. Elképesztő, hogy egy bögre teától órákig gyomorbeteg legyek.

8 órakor kezdődik a Klubrádión Mihancsik Zsófia műsora, azt még érdemes meghallgatni.
Utána még meg kell küzdenem néhány tömörítési algoritmussal a holnapi számítógépes grafika vizsgámhoz.

:-)) Szépjóreggelt!

Csossz, sCrcCsS, csissz-csosssz, OááHHH, Scrccs, kopp. katt. gluggy,gluggy-gluggy, scrcccs, gluggy.

Kávéillat. Hmmm. Tejszin. Cukor. Csipet fahéj. OáOhHh. Korty.
Hmm.

Ezt szeretem a vasárnap reggelekben.
Hogy mindezek után még vissza lehet feküdni egy félórára :-))

Addig olvasgassatok:
történelmi séta Kecskeméten 168óra
Ezt az olvassa, aki vasárnap reggel is rendelkezik némi humorérzékkel:
Royalista (párbeszéd? szervezkedés? álmodozás? szerencsétlenkedés? a hírtévén)

Amúgy Advent második vasárnapja van.
Akinek nem kell dolgozni -mint nekem- az ma gyújtja meg a második gyertyát.
Már ha jól számolom, de nem biztos.
Tényleg visszagömbölyödök még egy félórácskát.

:-) Szépjónapot!
nem bírok én már olyasmit tanulni, amit egyrészt nem csinálok, másrész meg szabad vegyértékem sincs hozzá.
Na mindegy, vizsgára azért csak beseggelek annyit, ami elég lesz egy ippegketteshez.

Délelőtt voltam a piacon.
Vettem háromnegyed kilónyi bőrkét, pár darab fület, egy formás kis elsőcsülköt, egy hatalmas pulyka alsócombot és két sertésnyelvet. Ebből a mennyiségből lesz 6-8 tányér kocsonya. Nagy bánatomra sem emberi fogyasztásra alkalmas szép, tiszta csirkelábat, sem -ami pedig még finomabb lenne- libalábat nem kaptam.
Így nem lesz az igazi a kocsonyám. Amiből sajnos nem bírok kis adagot főzni. Vagy az szokott történni, hogy három napig reggel-délben-este kocsonyát eszek, vagy műanyag tálkákba dermesztem és körberohanom a barátokat. Szoktak örülni egy-egy adagnak.

Úgy készül, hogy a nyelv kivételével mindent (lábakat, bőrkét, fület, lebőrözött pulykacombot) beleteszem a -nyaranta lekvárfőzéshez használt- hatalmas lábasba. Teszek még hozzá egy evőkanálnyi sót, egy mokkáskanálnyi szemes borsot, két nagy fej tisztított fokhagymát, egy fej egészben hagyott vereshagymát, két szál sárgarépát, egy szál petrezselyemgyökeret és két káposztalevelet. Ha van otthon, egy cső egészben hagyott zöldpaprikát. Mindezt jó bőven feleresztem vízzel (dunsztom sincs a mennyiségekről, annyi víz kell rá, hogy semmi se lógjon ki). Bekapcsolom a páraelszívót, alágyújtok az óriáslábasnak és lassú lángon hagyom felforrni a kocsonyaalapanyagot. Közben folyamatosan szedem le a habját. Persze megint elfelejtettem, hogy a borsot csak azután tegyem bele amikor már nincs leszedni való hab, így, mivel a habbal együtt a borsszemeket is kimerem, ezért azt pótolom.
Ha már tiszta a lé teteje, lefedem a lábost és nagyon lassan, éppencsak gyöngyözve forralom pár órát. Közben ki lehet súrolni a zuhanyfülkét, kicsit pókhálózni is lehet a szobában, betölteni a mosógépet, tanulni egy verset, feltenni egy arcpakolást, sőt, azzal el is lehet aludni. Lehet kicsit blogolni is. 5-6 órát fő a jó kocsonya. Amikor már minden széthullóan puha, leveszem az óriáslábost a lángról és a helyébe teszem egy kislábosban a sós vízbe tett nyelveket. Ezeket külön kell megfőzni, mert ha a kocsonyába fő bele, zavaros lesz. Saját káromon tanultam meg, átlátszatlan, moslékszínű lett a nyelvvel együtt fővő a kocsonya. Amíg fő a nyelv, szűrőlapáttal kiszedem a húsféléket a kocsonyaléből. A bőrkéket össze szoktam göngyölni, beteszem a hűtőbe és amikor kihültek, vékony kis szeletekre vágom. Nagyon guszta, apró kis csigák lesznek belőle. A csülköt, a pulykacombot kicsontozom, azt is kihűtöm, mert hidegen mindent szebben és vékonyabbra lehet szeletelni. A füleket metéltre vágom. Közben hül és ülepszik a lé is. Mire kezelhető hőmérsékletű lesz, a tetején összegyűlik a zsír, azt először kanállal szedem le, az utolsó cseppeket pedig úgy tüntetem el, hogy papírszalvétával végigsimítom a lé tetejét. Magába szívja az utolsó cseppet is, teljesen zsirtalan lesz a kocsonyám. Ha megfőtt a nyelv, azt is hűtöm egy kicsit, meghámozom és vékony szeletekre vágom.
Mivel kicsi a hűtőm, ezért szakítottam a családi hagoymányokkal és nem széles peremű levesestányérokba dermesztem a kocsonyát, hanem műzlistálkákba. Abból 4 is befér egy hűtőpolcra, a levesestányérból csak kettő.
Szóval, a csigaformájú bőrszeletkéket, a nyelvkarikákat, a pulykacomb, a fül és a csülök szeletkéit elosztom a tálkákba és merőkanállal, óvatosan, hogy ne kavarjam fel, rámerem a tiszta, átlátszó kocsonyalét. Be velük a hűtőbe, had dermedezzenek reggelig.
És ez még nem minden, de nem ám, a lényeg ezután jön: lereszelek egy szép jonatánalmát és összekeverem ugyanannyi ecetes tormával. Ezt az almás tormát fogom a kocsonya mellé adni - holnap, mire megdermed.
Nem lesz az igazi, mondom, nincs benne se liba- se csirkeláb, de így is el fog fogyni.
A sárgarépa, a zöldség, a hagymák -és ha van, ami most nem volt: a baromfilábak- némi szöszmösszel és a lé aljával ott maradnak az óriáslábos fenekén, azt áttöltöm a kutyalábosba, mert Őkisasszonysága nagyon szokta szeretni ezt a szmötyit. Elképesztő precizitással nyalja körbe a borsszemeket, a lábosa fényesre van puceválva, csak az egész borszemek és a paprika marad benne épen, sértetlenül.
Mondom én, hogy mindig elfogy a kocsonyám!

Fraktálok : Brünnhilde
6 : 0

:-)) Szépjóestét!

Kicsit aludtam délután, pótoltam az elmúlt 3 nap mulasztásait.

Nem tudom, hogy az index kacsát ereget-e a Hősök-tere átépítéséről szóló hírrel, de remélem hogy igen. Mi a fenének nekünk újítás címén lekoppintani a Louvre 30 éves újítását? Ennél azért csak jobb építészeink vannak, szerintem nem szorulunk másolásra!

Aki éppen kávézik, vagy eszik, vagy iszik, az nyelje le!

Ha lenyelte, lassan, nagyon-nagyon lassan görgessen tovább.
Csak óvatosan!



Lassan!


És bele ne kortyolj a kávéba, mert le fogod köpni a monitort!



Mondom hogy lassan!

:-)) Szépjóestét!
Sikerült bejutnom a Spinózába a Fiala-féle évértékelésre. Nem volt egy egyszerű akció, kicsit szégyelltem is magam hogy szinte becsempésztek, de a lényeg hogy ott lehettem. Hálás köszönet a meghívásért és a protekcióért. (A cég kárpótolva van, összefutottam az egyik barátnőmmel és jövő hétre már meg is vettük a két jegyet ugyanoda, csak más szereplőkkel. Műszakot kell ugyan cserélnem, de valahogy megoldom.)
Most ott volt Király Júlia, Andrassew Iván, Bakács Tibor, Vágó István, Bolgár György. Jó beszélgetés volt, ütközős, vitatkozós, bővérű, humoros.
Hanem azért a délutáni véleményem megváltozott: bizony, kell a szart szortírozni is és értékelni is. Csak így láthatjuk meg ugyanis, hogy milyen mélyen állunk benne.
Most nyakig. Éppenhogy nem a szánkig ér.
Iszonyú nagy bajba lavíroztuk mi magunkat itt az elmúlt pár év, vagy pár évtized, pár száz év alatt, nem is tudom mennyit mondjak. Hogy ezt a töméntelen kibeszéletlen sérelmet, mérgesedő konfliktust mi hogy fogjuk itt feldolgozni, arról dunsztom sincs.
Jókat nevettem pedig, de az est utóíze nagyon keserű. Illetve hát ez az év keserű. És még azt sem mondhatom hogy jövőre jobb lesz, mert a fejem rá merem tenni hogy csak rosszabb.

Más;
csak hogy jobb hangulattal fejeződjön be az este (mármint nektek, olvasóknak, mert én még most fogok hozzá a holnapi megbeszélésre készülni):
Tegnap elfelejetettem megírni, hogy az okmányirodából hazafelé jövet a közeli konyhastúdió kirakata előtt megtorpantam. Énrám rendszeresen rámkopognak tárgyak a kirakatokból, nem bámészkodok, valahogy ösztönösen megtorpanok ha valami engem érdeklő dolog van kitéve.
Most is, először nem is tudatosult bennem, csak éreztem, hogy olyat láttam a szemem sarkából amit még soha: ALMASÜTŐt. Olyan, mint egy nagyobb kerámia illatmécses, csak van hozzá egy gömbölyű fedő. A tetején levő mélyedésbe bele kell tenni egy szép nagy almát, rátenni a fedőt és meggyújtani alatta egy teamécsest.
Mondta mindezt az eladó. Én meg mondtam, hogy kizárt dolog, nem hiszem el, hogy megsül benne az alma. De ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy de igen, megsül.
Még nem mondtam, hogy imádom a sült almát, ha szóba kerül, azonnal összefut a számban a nyál. A sült alma, a sült tök, a sült gesztenye olyan téli ételek amik nekem valahogy az otthon melegét, a biztonságot és a tökéletes ellazulást, a meghittséget jelentik.
Szóval, mondtam a boltosnak, hogy csomagoljon be egy ilyen kerámiaizét, kipróbálom.

És lőn!
Itt van mellettem a sötétkék kerámia mécsestartóféleség, cirka fél órája ég benne a mécses. Az alma már teljesen átpuhult, az alja kicsit karamelizálódott. Fantasztikus illatot áraszt.
Szemem szám tátva van, nem kell tepsizni, nem kell sütőt puceválni utána, csak alágyujtok egy mécsest és félóra múlva ehetem a finom, illatos sült almát.
Ha ismertek olyan idiótát -vagy netán Ti magatok is olyanok vagytok- mint én, akinek a boldogság csúcsát jelenti ha egy bögre teával bevackolhatja magát egy pasi hóna alá és gyertyaláng mellett vagy beszélget az élet dolgairól, vagy csak dorombol egy keveset, hát annak vegyetek ajándékba kerámia almasütőt.
Többcélú eszköz: a gyertyaláng pihenteti a fáradt szemet és intim hangulatot teremt, a sülő alma illata pedig alkalomtól függően vagy filozofikus, vagy parázna gondolatokat ébreszt.

Hehehe, hihetetlen érzékkel tudom magamra felhívni a tanerők figyelmét: vizsga közben, az utolsó kifejtős kérdés utolsó három szavánál kifogyott a tollamból a tinta. Nem bírtam annyit kivarázsolni belőle, ami elég lett volna azt leírni, hogy 'más felhasználó számára is'.
A pasi ugyan adott egy tollat, de jól megnézett magának, hát ha most véletlenül melléikszelgettem, akkor ennél a tanárnál többé az életben át nem megyek, a fejem merem rátenni.
De mekkora hülyeség is outlook-ból tesztet írni!
De most tényleg: miért nem kell az ilyen alkalmazásokhoz gyakorlati feladatokat csinálni az ostoba tesztek helyett?

Más:
ez a város tényleg mindent megtesz azért, hogy a benne élőkkel megutáltassa magát. Több mint félóráig tartott, amíg a 7-es busz az Erzsébet hídtól a Gellért-szállóig araszolgatott. Már abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán beérek vizsgázni. Azt meg, hogy az embert milyen szagélmények érik egy zsúfolt buszon inkább nem részletezném.

Nno, megyek haza, holnap van egy nagyon fontos megbeszélésem, arra igen erősen készülnöm kell. Lehet rámegy az éjszakám.

És még abban is reménykedek, hogy estére be tudom magam csempésztetni a Spinózába. Fiala, Andrassew, Vágó, Bolgár és még néhány ember csinál egy évértékelő beszélgetést.
Nem hiszem ugyan hogy sok értelme van a szart csoportosítani és kiértékelni, de hátha ki tudnák sütni, hogy azért mégsem volt ez az év olyan borzasztó, mint amilyennek éreztem. Ha csak egy icipici humort találnának benne, már jobban érezném magam.

Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda...?

nekem viszont hányingerem van már ettől az egésztől.

:-)) Szépjóestét!

Nagyon jó darab az Az ügynök halála. Tényleg szenzációs. Bulvárdarab, kispolgárok drámája, manapság 120 részes szappanoperát írnának belőle. Miller két felvonásba sűrítette bele, üt is, minden szónak súlya van. Ráadásul az a fajta színház, ami ötven éve is aktuális volt, most is az, és sajnos még kétszáz év múlva is az lesz. Remekmű. Azon meg őszintén meglepődtem, hogy Bodrogi milyen jó szinész. Az én emlékeimben úgy maradt meg, hogy Hernádi fehér patikusköpenybe bujtatott csöcsei mögé próbálja rejteni a liluló fejét, mert beleröhögött a saját -meglehetősen lapos- poénjába. Szóval, nem kerestem a darabokat, amikben játszott.
Hanem, ez az ember remek színész. Visszafogott, a méltósága romjaiba kapaszkodó, az álmai cserepeit összerakni próbáló, tényleg jó a szerepben.
Egy komoly baja van az előadásnak: én az első emeleten ültem, közvetlenül a szinpad fölötti páholyban, de alig értettem a szöveget. Vagy a színház akusztikája rossz (a földszinten még nem tapasztaltam ilyesmit), vagy ebben a konkrét előadásban kéne a szinészeket hangosítani.
Hozzátenném még, hogy Kentaurtól többet vártam volna, minthogy gigantikus díszletekkel, emeletnyi ebédlőasztallal és öt méteres hűtővel akarja a számba rágni az ember kicsiségét és törékenységét. Tudom én azt magamtól is, ha meg mégse, Miller és Bodrogi együtt megérteti velem. Teljesen fölösleges a díszlettervezőnek is ezt sulykolni, így már nagyon erőltetett.


Más:
majdnem lekéstem az előadást. A Nyugatinál átszálltam a villamosra és óhatatlanul is odapillantottam a hanuka-ünnepség felé. Hirtelen nem is tudtam, hogy röhögjek vagy felháborodjak; bugi-vugi klezmer szólt, a nyolcvanas évek diszkóritmusában, eleketromos orgonán.
Én nem értem, miért csinálják ezt a zenével.
Nekem már a "klasszikusok popritmusban" is sok volt, Kléjderman sűrű szirupba fojtott futamaitól meg egyenesen a falat kapartam. Mostanában köldökig dekoltált, világszép zongoristanő bűvöli a tüllfelhőre állított, lila és narancssárga alkonyfényel megvilágított zongorát, de az ő kazettáit legalább nem kapom ajándékba és a rádióban sem erőltetik a felvételeit.
Abba is belenyugodtam, hogy a lakodalmas rokkot nem kerülhettük el; a magyar nótába születése pillanatától volt kódolva a giccsesedés; aki nem tudja a cigányzenészek virtuóz játékát leutánozni, az poposít. Lehet, hogy a klezmert is ezért kell így meggyalázni? Ha nem tudjuk megfelelő virtuozitással művelni, hát akkor rántsuk le a saját szinvonalunkra?
De az is lehet, hogy az embereknek a jól megrágott, összenyálazott, előemésztett zene kell.
Kár.

Megyek tanulni.
Jaj.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááááááááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!
ááááááÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!
Uuh.
Aki nem bírja az idegizgalmakat, az jöjjön vissza estére. Hétre megyek megnézni Az ügynök halálát, arról majd értelmes dolgot is fogok tudni írni.

hanem ez a ma délután, jaj, ez egy rémálom volt.

Amikor már zúgott a fejem a dokumentumkezelő és csoportmunka szoftverektől (holnap vizsga) pihenésképpen hajat mostam. És mivel a hajmosás tükörbenézéssel is jár, megállapítottam, hogy ma egész jól nézek ki, az arcom pihent, üde. Nno, akkor jobb, ha kihasználom a ritka alkalmat és elkocogok megcsináltatni az igazolványom. Még augusztusban lejárt, a névváltozás miatt halogattam az ügyintézést. Azért kell az igazolványkszítéshez jól kinézni, mert ott helyben fényképeznek, és mégsem akarnék tíz évig nézegetni egy karikás szemű, lepukkant ribancot az igazolványképemen.
Menet közben beugrottam a postára, volt egy pótvizsgacsekkem. Negyedórás sorbanállás után be is fizettem.
Ettől kezdve egy lidércnyomásba fordult ez az egyszerű dolog, ami egy sima igazolványcserének indult.
-Kértem egy sorszámot, előttem várakozók száma 17.
-Nagy levegő, de sebaj, addig átmegyek az épület másik szárnyába illetékbélyegért,
-Sajnálkozva közölték, hogy a héten beteg az a kolléganő, aki az illetékbélyeget árulja. menjek ki a postára.
-Vázoltam a helyzetet, névváltozás, lejárt igazolvány, mondták, 3000 Ft-ért vegyek bélyeget.
-Visszamentem a postára, megvettem 1 db 2000 Ft-os és 2 db 500 Ft-os bélyeget, mert csak így volt neki címlete.
-Várakoztam háromnegyed órát-
-Amikor sorra kerültem, az ügyintéző közölte, hogy 1500 Ft az igazolvány, 500 Ft a címnyilvántartó kártya.
-Mutatom neki a bélyegkollekciómat, sajnálkozik, nem tudja elfogadni, 1500 Ft kell neki.
-Visszakocogok a postára, sorban állok 20 percet.
-Kisasszony sajnálkozik, nem tudja becserélni az egy órával korábban vásárolt bélyegeket, vennem kell 1 db 1000 Ft-os címletet.
-Megvettem, visszakocogtam az okmányirodába.
-Addigra készen voltak a papírok, a fényképezés volt csak hátra. Eddigre kissé zilált vagyok a postára rohangászástól, tükör sehol, a hölgytől azért megkérdeztem, hogy nincs-e szétkenődve a szempillaspirál. Nem volt.
-Kérdem tőle, mit csináljak a maradék 2000 Ft-os okmánybélyeggel.
-Mondta, hogy nem tud segíteni, a bélygeket árusító kolléganő beteg.
-Mondom neki tudom, de miért nincs helyettese?
-Lefelé menet beugrott, hogy ha már itt van a nyakamon a maradék illetékbélyeg, kicseréltetem a jogosítványom is. Eredetileg nem állt szándékomban, nem vezetek, de üsse kavics, legyek túl ezen is. Jövőre ugyanis már csekken kell fizetni az illetéket, ha az idén nem használom fel, kidobhatom az okmánybélyeget.
-Újabb sorszámot húzok.
-Jogosítványcsere 4000 Ft.
-Visszakocogok a postára, ezúttal több mint 30 perc sorbanállás, veszek 2000 Ft-ért okmánybélyeget.
-Mire visszaérek, pont az én sorszámom jön.
-Újabb fényképezés, tükör ismét sehol, eddigre már nagyon zilált vagyok.
-A jogosítványos hölgy is megnyugtat, hogy se a rúzs, se a szempillaspirál nincs szétkenődve.
-Alig több mint 10 perc alatt megvan az új jogosítványomhoz szükséges adminisztráció.
-Már kifelé jövök, amikor az eszembe jut, hogy hát nem is voltam rúzsozva.

Majdnem 4 órámba került ez az egyébként 10 perc alatt elintézhető igazolványcsere.
És még nincs vége, mert ajánlva fogják elküldeni, tehát sorba kell majd állnom a postán.

Informatikus-palánta létemre nagyon szívesen kidolgoznék nekik egy fizetési rendszert.
Ők adnak nekem egy ügyiratszámot, én azt ott helyben, az ügyintéző előtt bepöntyögöm a telefonomba. 30 másodperc múlva kapnak egy SMS-t a szolgáltatómtól, hogy az illeték összegével megterhelték a bankszámlám/telefonszámlám és azt át is utalták a Kincstárnak.
Ennyi.

Ha már egyszer lehetetlenség, hogy egy okmányirodában bélyeget lehessen vásárolni.