:-)) Szépjóestét!
Ma végre megkaptam a csekkeket a fogadjorokbe.hu-tól. Már éppen rájuk akartam telefonálni. Kaptam egy kedves levelet (benne Isten áldását, köszönöm szépen, rámfér), négy csekket (negyedéves fizetést kértem) és két kitöltött, az SZJA 1%-áról rendelkező lapot. Ez utóbbit beviszem a munkahelyemre mert én rendszeresen egy állatvédő szervezetnek ajánlom fel az 1%-ot, ez már hagyomány, amit nem jó megtörni. De nincs kizárva, hogy az egyházaknak "járó" 1%-ot most a baptistáknak utaltatom. Igaz, ezzel megtörök egy másik hagyományt, miszerint hithű ateistaként azt az 1%-ot mindig az Országgyűlés által meghatározott célra (Tiszai árvízkárosultak, Sportaréna, stb,) ajánlom. Nem vagyok bigott ateista, ettől a hagyománytól párszor már eltértem. Akkor, amikor egy krisnás központ mellett laktam és naponta láttam, hogy milyen lelkiismeretesen és jó szívvel etetik a hajléktalanokat. Jól csinálták a dolgukat, nem pocsékolták el az összekalapozott adományokat, az emberek meg kaptak meleg levest, főzeléket.
Egyébként ez a fő indoka annak is, hogy most bevállaltam ezt a jelképes örökbefogadást. Nem akarom én a zászlóanya szerepét játszani, áldozatot sem hozok, hisz nem kell emiatt a negyedévi 9000 ft miatt lemondanom semmiről. De nagyon jó érzés tudni, hogy van a világon valahol egy kis lélek, akinek én adom az ételt. Nem olyan jó, mintha mondjuk én főznék neki, de valami hasonló.
A Cunami, ez a rettenetes humán katasztrófa az ember kiszolgáltatottsága mellett ráébresztett még egy dologra;
eddig is tudtam, hogy a világ különböző részein élők között óriási különbségek vannak, tapasztalataim is vannak róla, a világ egyharmadát bejártam és nem napozgató turista voltam, hanem a hétköznapokon érintkeztem az emberekkel. Szóval tudom, hogy mekkora különbség van egy szegény európai, egy gazdag afrikai, egy középszinten élő ausztrál vagy egy hajléktalan zulu élete között.
Csakhát ehhez a tudathoz hozzá lehet szokni, ha az élmény nem naponta frissül, akkor el is fakul (márpedig én tíz éve nem vagyok hajlandó másfél óránál többet utazni naponta, tehát ez a fajta érzékenységem egész biztos fakult).

Aztán egyszercsak jön a hír, hogy kétszázezer ember meghalt, ennek legalább harmada gyerek. A másik kétharmad meg nyilván árvákat hagyott hátra. Több tízezer olyan elárvult kisgyereket, akiknek a havi élelmezése -és ezzel az életbenmaradása- háromezer forintba kerül. Nekem egy jobb színházjegy kerül annyiba, esetleg még egy perec belefér. Egy kisgyerek meg egész hónapban ebből él. Már ha valaki ügyesen megszervezi és nem folyik el a pénz kézen-közön, diplomáciára, helyzetfelmérésre, kérdőívre, logisztikára, tanácsadóra, píárra, névjegyre, mifenére. A baptisták pedig úgy tűnik, hogy nem pocsékolnak. Pár tucatnyi megszállott (na jó, mondjuk ki: idióta) kiköltözik, konténerekből összerak egy árvaházat, begyüjti a kisgyerekeket és eteti őket. Kicsit játszanak is velük, mert ugye nem csak kenyérrel él az ember.
Ebből a havi háromezer forintból nem költenek csak élelemre és egy köszönőlevélre.
És ez most jól is van így.
Később persze jó lenne többet adni. Iskolába táblát, padot, játékokat, varrógépet, szerszámokat. Pár év múlva már lehet adni "hálót az éhezőknek".
De most "halat".