:-) Szépjóestét!
Annyira elfáradtam, hogy még panaszkodni sincs erőm. Teljesen le vagyok nullázva. Máma többek között megírtam életem első sajtóközleményét :-)) Kicsit túrni kellett miatta a netet, pár telefonnal leellenőrízni, meg tudnám szokni.
De nagyon elég volt a mai nap, estére már csak vonszoltam magam. Itt forr pedig bennem még a gazdatüntetés üledéke is, az ügynökbotrány is, de azt hiszem ma kihagyom. Reggel én vagyok a soros madáretetésben, korán kell kelni, nagyon hamar itt lesz a reggel.
A főnökömnek ma volt egy félmondata, olyasmit említett, hogy beszéljük meg, ki lesz bent nőnapon mert az egy másik nap kap egy szabadnapot. Ha ez azt jelenti, amit remélek, leborulok a pasi nagysága előtt.
Kész vagyok, filmszakadás.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home