:-) Szépjóestét.
Uhh.
Nna, vége a napnak.
Máma még tököndöfni sem kellett magam, megtettékmások helyettem.
Úgy indult pedig, hogy egész laza nap lesz, már éppen kezdett furdalni a lelkiismeret, hogy ma milyen keveset kell dolgoznom. Komolyan, még a hétvégi színházjegyet is meg tudtam szervezni, szóval teljesen kéynelmesen indult. Csak aztán jön az egyik kolléganő -aki annak a nyomorult konferenciának a szerződéskötéseit csinálja- hogy úgy hallotta, hogy kéne jegyzőkönyvet vezetnünk a konferencián.
-Jegyzőkönyvet? Minek? Hát egy normális konferenciateremben van hangosítás és hangrögzítés is ....- (A termet Madame Passziánsz szervezte) gondolom én magamban, de jó, ha ez kell, úgyis én leszek az áldozat, mert egyrészt nálunk senki sem tud gyorsírni, másrész gépelni is egyedül én tudok beszédsebességgel (rengeteg elütéssel, de egy jegyzőkönyvnél van idő arra, hogy másnap kijavítgassam.) Szóval hívom az informatikusokat, hogy kéne még egy gép, nem a kivetítőhöz használt laptop, hanem normális gép, rendes klaviatúrával.
-Milyen laptop? Milyen kivetítő?- kérdezi az informatikus fiú.
-Hát az, amit az ótlukok erőforrástáblázatán lefoglaltam, még hívtam is a főnököd, hogy jól csináltam-e és minden világos-e, mondta hogy igen, tökéletes, ért mindent. Nagyon örültünk egymásnak, én annak, hogy ilyen egyszerűen megy, ő meg annak, hogy végre valaki használja is az ótlukot, ha már azt a csomó pénzt kifizetjük érte... bla-bla-bla-
Mit mondott az informatikus, na mit????
Hát azt, hogy külső helyszínre soha, értitek, SOHA nem adnak ki informatikai felszerelést, ha nem a házban van a rendezvény, akkor azt ők.......
Ez volt az a pillanat, amikor kinyílt a zsebemben a bicska és mivel éppen ültem, a hegye bele is fúródott a hasamba. Még levegőhöz sem jutottam, a torkomra fagyott a szó. Üvölteni azt tudtam volna, elküldeni őket a jó büdös szülőcsatornába, hogy annyira nem képesek, hogy küldjenek egy e-mailt, vagy felvegyék a telefont..... Vagy legalább akkor szóljanak, amikor mégegyszer rájuk telefonáltam, hogy van-e USB port a laptopon, vagy lemezezni kell...
De mindegy, ordítani nem akartam, normális hangon szólni nem tudtam, egyszerűen letettem a telefont.
Ezek a szemetek elnézték volna, hogy odajön 250 ember, ott vannak az előadók és nincs kivetítő, nincs számítógép, nincs semmi, ami egy ilyen rendezvény technikai hátterét adja.
És még nincs vége!
Mondom Madame Passziánsznak hogy mi a helyzet. Ő felhívta a termet biztosító céget (hogy kit, azt előttem gondosan titkolja, mondom, hogy a vertikálisan strukturált szervezetekben mindneki az információ visszatartásával biztosítja a saját pozicióját) majd mondta, hogy semmi baj, gyorsan írjak egy levelet, írjam bele hogy mi kell, majd ő átküldi.
És amikor kész lett a levél, akkor mit mondott rá, na mit??
Hát azt, hogy egészítsem már ki legyek szíves azzal, hogy hangosítást is kérünk, mert úgy tudja, hogy az nem jár a teremmel, csak ha külön kérjük.
Mondom: csak-ha-kü-lön-kér-jük!!!
Hát a jóédesanyádat neked is!
De most tényleg: ő intézte a termet, hát akkor ezt nem tudta?
Négyen szervezzük ezt a nyomorult konferenciát, és minden az utolsó pillanatban derül ki.
Mert mindenki csak kiadja az utasítást, de előtte nem gondolkodik.
Mert mindenki féltékenyen ül azon a pirinyó kis információmorzsán, amit csak ő tud, amivel nélkülözhetetlennek tüntetheti fel saját magát.
Mert majdnem mindenki szarik bele abba, hogy ha nem csinál meg valamit, akkor a másik sem tud dolgozni.
Mindezt csak azért írtam le, mert tényleg nem akarok az éjjel arról álmodni, hogy csütörtökön ott ül 250 ember, az előadó torkaszakadtából kiabál mert nincs kihangosító, én meg közben kétségbeesetten rohangálok, hogy legalább délutánra legyen vászon, projektor, mikrofon.
És azt még nem is mondtam, hogy, teljesen magamtól tudom, hogy jelenléti ívet kell előkészítenem, ebédjegyeket kell csinálnom és hasonlók. Már persze csak akkor, ha nem akarok csütörtökön reggel kapkodni, amikor majd valakinek az eszébe jut mindez, és ugye Brünnhilde olyan ügyes az ilyesmiben, pár perc alatt összedobja.... Uhhh!! Sőt, arra sem árt rákérdeznem, hogy Madame Passziánsz rendelt-e legalább ásványvizet, mert ennyi embert azért csak nem kéne szomjanhalatni.
Nna, ez most jólesett. Teljesen lenyugodtam.
Más:
NYILATKOZAT
Alulirott, Brünnhilde (született jó régen, egy tahó kisvárosban), büntetőjogi felelősségem tudatában, teljes háziasszonyi öntudtatom birtokában, nagyon határozottan kijelentem, hogy nem Kuncze Gábor az a politikus, akinek a hangjától benedvesedik a bugyim. Sőt, egyáltalán, semmilyen politikus hangjára nem lucskosodok. Sőt, semmilyen médiaszemélyiség hangja nem tudja kiváltani belőlem a fenti reakciót.
Ez a tény nem akadályoz abban, hogy jó fejnek tartsam Kuncze Gábor urat.
Sőt, abban sem, hogy Kuncze Gábort jobb fejnek tartsam, mint Havas Henriket, akit egyáltalán nem tartok jó fejnek.
Sőt, abban sem, hogy kijelentsem: Kuncze Gábornak sokkal szebb hangja és nyilvánvalóan több esze is van, mint Havas Henriknek. Sőt, meg merem kockáztatni (fogadni persze azért nem mernék rá), hogy még nekem is több eszem van mint a fent említett, meglehetősen tahó és szexista műsorvezetőnek.
Kérem a fentiek szíves tudomásulvételét.
Kelt: Budapest, 2005. március 21.
Brünnhilde s.k.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home