:-)) Szépjóestét!
A szervezetem is védekezik az idegi túlterheltség ellen: ma séta után lefeküdtem és aludtam egészen délután háromig. Izzadtan, kábán, elmerevedve ébredtem, de egy jó kis hideg-meleg zuhany helyrerázott.

Ma este egészen zseniális Lohengrint láttam, el vagyok bűvölve.
Végre egy rendező (Katharina Wagner, nem véletlen egybeesés, a zeneszerző ükunokájáról van szó), aki nem csak észrevette, de szinpadra is merte vinni Wagner társadalomszemléletét. Írtam már róla, hogy Wagner valamenyi darabja olyan problémákról szól mint a pénzhez, a hatalomhoz való viszony, a becsület, az adott szó súlya, az irígység és az intrika, a szószegés vagy éppen egy váratlan helyzetben az egyén bátorságának a hatása a saját és a közösség életére. Ez most így nagyon töménynek tűnhet, de -szerintem- Wagner a szerelmi szálakat és a középkori, vagy éppen a még korábbi, mondavilágbeli történeteket csak váznak, sorvezetőenk használta.
Én tényleg minden eddigi Wagner rendezésből hiányoltam ezt a fajta érzékenységet.
De nem most! Mondom, hogy el vagyok bűvölve.
Katharina Wagner rendezése nem csak attól modern, hogy korabeli ruhákba öltözteti és korabeli díszletek között játszatja a darabot és fontos szerepet kap egy kivetítő is. Ezek semmiségek, csak külsőség. Még az sem minden, hogy a történetet szinte végig közvetíti a tévé, sztájlisztok, PR-szakértők, autogramm-kérők és újságírók hemzsegnek a főszereplők körül. Ez is csak segédeszköz.
A lényeg, a legfontosabb, hogy a rendezőnő hozzá mert nyúlni az eddigi mítoszhoz, ami szerint Lohengrint tragikus, meg nem értett hős, aki áldozatul esett Elza és a brabantiak bizalmatlanságának. Ezt a hiedelmet porrá zúzta ez a darab, teljesen más szemszögből közelíti a hattyúvontatta csónakon érkezett hős történetét.
Tényleg zseniálisan csinálta és annyira maivá, sőt, annyira aktuálissá -és ismerőssé- tette a Lohengrint, hogy az szinte borzongató.
Nem írom le a darab történetét, a belinkelt oldalon ott van a kivonat és a teljes szövegkönyv.
De azokból a dramaturgiai fogásokból amik nekem annyira tetszettek, hát azokból ideskiccelek néhányat:
Lohengrin érkezése előtt kitör egy kisebb népfelkelés, transzparensek, öklüket rázó, szobrot ledöntő kóristák, közben a kivetítőn képeket látunk a Berlini Fal ledöntéséről, Nagy Imre exhumálásól és újratemetéséről, a Köztársaság kikiáltásáról (talán még a Tienanmen tér is feltűnik egy pillanatra, de ebben már nem vagyok olyan biztos, sok felé kellett figyelni). És itt, a forradalmi kavalkádban, az istenítéletre hívó szózatra a semmiből jelenik meg Lohengrin, a jó svádájú, jó kiállású, meggyőzően beszélő lovag. A lovagi torna, az istenítélet sem párbaj, hanem választás, méghozzá demokratikus választás, amit nagy fölénnyel nyer az újsütetű hatalmasság. A régi rend híveit elkergetik, azok persze bosszút esküsznek. Elza és Lohengrin egymásra találása sem szerelem első látásra, hanem egy diszkrét kézfogással megpecsételt koalíciós megállapodás. Amikor Lohengrin megtiltja menyasszonyának, hogy valaha is megkérdezze, hogy "Ki vagy, mi a neved és honnan jöttél?", nem kell a nézőnek nagyon erőlködni, hogy a kérdést úgy fordítsa: "Soha ne kérdezd, hogyan szereztem az első millióm!". Annak is micsoda jelentése van, hogy Telramund csalással vádolja Lohengrint, hogy "bűbájossággal" nyerte meg az istenítéletetnek elfogadott választást. Ismerős a vád, ugye?
És így tovább, Katharina Wagner kifogyhatatlan a társadalomkritikában. Időnként feltűnik a színen egy hajléktalan, téblábol csak, el-elszunyókál, az esélytelen kivülálló nyugalmával figyeli a történéseket. Egyébként ő az a szinpadra helyezett pisztoly, ami a végén elsül; Lohengrin lebukik, múltja kiderül. Illetve nem derül ki, csak a kiváltságosok tudják meg a kábítószercsempészetet, szerencsejátékot és mindenféle bűnt, amivel a semmiből jött vállalkozó eddig foglalkozott. A nép számára mást eszelnek ki, az igen népszerű lovaggal felolvastatnak egy nyilatkozatot, miszerint ő a Grál lovagja, és mivel bizalmatlanok voltak iránta, neki most vissza kell menni oda, ahonnan jött. Aztán, hogy a nép hősök és csodák iránti igénye ki legyen elégítve, szépen felvezetik az emelvényre a hajléktalant, akit azonnal kezelésbe vesznek a sztájlisztok és az imidzs-szakértők.
Fantasztikus teljesítmény volt az énekesek részéről -az éneklés mellett természetesen- az a színészi játék, amivel az eseményeket és a szinfalak mögött megkötött háttéralkukat érzékeltették. A szövegkönyv ugyanis szent, azon egyetlen szót sem módosítottak, a legtöbb ilyen utalás nem az áriák, hanem a zenekari betétek alatt történt.
Április 30-án és május 7-én még megy a Lohengrin, szerintem májusban megnézem mégegyszer, egyszerre nem tudom feldolgozni ezt a darabot.
Fantasztikus este volt.

(tényleg csak zárójelben: a Magyar Állami Operaház iszonyú konzervativizmusát mutatja, hogy ezt a rendezést nem merték bevinni az Operaházba, "csak" az Erkelben megy. Nem is volt csak félház, az Operaházban mindig minden Wagner előadás zsúfolt nézőtér előtt megy. Azt is elképzelem, hogy ha nem Wagner leszármazottjáról van szó, ez a rendezés soha meg sem születik. Mondjuk, az embereknek sem nagyon van fogadókészségük erre a fajta modernségre, sokan fanyalogtak, hogy csak a jelmezeken akartak spórolni és hasonlók. Talán a nézők harmada ha értette a darab üzenetét. Úgy látszik igaz a tétel, hogy az emberek pont azért járnak zenés színházba, hogy eltereljék a figyelmüket a mindennapok gondjairól.)