:-)) Szépjóestét!
Megnyugvással olvasom, hogy a belügyminiszter és a belváros polgármestere szerint is Biztonságos a budapesti Belváros, nincs terrorveszély, vagy ha van is, rendőrségen fokozott szolgálatellátást rendeltek el, megerősítették a brit nagykövetség, a pályaudvarok, a metrók és a repülőtér őrzését.
Azért ez megnyugtató. Pénteken láttam is az egyik metróállomáson két rendőrt: az egyik SMS-t írt, a másik a simléderét mélyen a szemébe húzva, a cipője orrával kis koncentrikus köröket rajzolgatott a kőre. Valamelyik békávés főmufti persze nyilatkozta a rádióban hogy a biztonsági intézkedések java része az utazóközönség részére láthatatlan, hisz attól biztonsági intézkedés, hogy ne legyen feltűnő. Ez mind nagoyn szép és hihető.
Csakhogy ma moziba mentem, persze metróval, át is kellett szállni. Mindkét állomáson csak két mozgólépcső működött a háromból: az egyik fel, a másik le, a harmadik pihent - a tömeg meg torlódott. Még egy szerelvény beérkezése esetén is összezsúfolódunk az egyetlen mozgólépcső előtt, ha meg netán mindkét oldalról egyszerre fut be a vonat, hát akkor bizony 2-3 percbe is beletelik mire a több száz ember kijut az állomásról.
Biztos vannak nagyon hatékony és szupertitkos biztonsági intézkedések, de tán közéjük tartozhatna az is, hogy a lehetséges áldozatok számát csökkentsük azzal, hogy nem engedjük feltorlódni a tömeget a mozgólépcső alján hanem úgy irányítjuk a forgalmat, hogy minél hamarabb elhagyhassa az állomást - magyarul bekapcsolom mind a két lépcsőt felfelé, hogy ha netán a két álmatag rendőr mégsem tudja meghiúsítani a merényletet, akkor ne kétszáz, hanem mondjuk "csak" negyven áldozat legyen.
Tök komolyan mondom: a lógó gatyás, tottyadt, bávatag rendőrök túlóra díját inkább fordítsák a mozgólépcsők működtetésére. Én elhiszem, hogy figyelik az állomásokat, nem kell ehhez két minimálbéren minimáltejesítményt nyújtó krumplivirágost odaállítani - ez alatt az idő alatt inkább kiképzést kéne nekik tartani vagy csak hagyni, hogy pihenjenek.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home