Uramatyám, ne, lécci, neeeee!!!!
éppen csak leültem a gép elé és mit látok, na mit???!!!!
a villanyzsinóron mászik felfelé egy egérke a galériára.
Minden ősszel van egerem, a hideg idő közeledtével a mezőről behúzódnak a városba, ez meg ugye földszintes ház, közel is a város széle, Pest amúgy is egy mocsokdomb, mindegy, már megszoktam, hogy minden ősszel csapda, meg egérméreg, amire már ráadásul nem is reagálnak. A tavalyi példányt majd két hónapig etettem egérméreggel, annál vígabban szambázott, teljesen jól érezte magát nálam, amig végre ragaccsal meg nem fogtam. Az a legembertelenebb csapda, beleragad a nyomorult, órákig szenved. A csapda legalább azonnal agyoncsapja, a méreg is hamar végez vele. Csak őkelme a csapdáról hihetetlen ügyességgel tudta lecsórni a diót vagy a sajtot, a méregre meg rezisztens volt. A kíméletes, drótkosaras csapdába pedig -amiből élve ki tudnám engedni- még véletlenül sem mászik bele egyik sem.
Mindegy, megoldom, csak most nem vagyok olyan állapotban, hogy hiányozna nekem egy egér utáni nagytakarítás, mindent kirámolni, mindent kimosni, szellőztetni, lepakolni, átpakolni, kipakolni, jajjj, nagyon gyűlölöm, rongyokban lógnak az idegeim, hulla fáradt vagyok, hát most kihagytam volna a nagytakarítást.
ÁáááááááááááÁÁÁÁÁÁÁáááááááááÁÁÁÁÁÁÁáááááááááááááááááá!!!!!!!!!

Egyébként ma konzultáltam a patikus barátnémmal és abban maradtunk, hogy egyelőre ne szedjek antidepresszánst, csak próbáljam ki az orbáncfű teát. Szerinte nem depressziós vagyok csak kimerült.
Remélem igaza van, de ez a mélységes életundor amit érzek szerintem már orvosi eset.