Közben megrohantak az emlékek. Eszembe jutott Durban gyönyörű széles strandja, ahol a homokot és a parttól pár száz méterre lévő szállodasort egy széles, árnyas sétány választotta el éttermekkel, kis libegővel, gyerekeknek való mini állatkerttel, pancsolókkal. lugasokkal. Volt például egy lugas, ami előtt egy szoptató nő szobra állt. Az eldugott kis zugban nappal békésen meg lehetett szoptatni egy gyereket, éjjel meg, ha éppen úgy alakult el lehetett benne bújni csinálni egyet. Mármint nem szobrot, hanem gyereket!
Kilométereken keresztül tartott ez a hatalmas sétány, szabadtéri színház, kézművespiac, vidámpark, a csuda tudja mi nem még. Több tucatszor jártam ott, de mindig találtam valamit amit addig még nem vettem észre.
Vagy Sidney gyönyörű és hatalmas városi parkja. Ott egy hétvégét tölthettem el, tele volt a park piknikezőkkel. Néhány fagylaltárustól és kávézótól eltekintve nyoma sem volt a parkban a pénzköltésre csábító -és a csillogó dolgok után bömbölő gyerekeken keresztül kényszerítő- bazárnak. Mindenki kis kosarakban vitte magával az elemózsiáját és a város gondoskodott saját maga szórakozásáról is. A tisztásokon, a keresztutaknál kis kórusok és zenekarok adtak műsorokat. A kedvencem a rendőrök zenekara volt, akik egyenruhában, szalagos mandolint pengettek és tarantella dobot ráztak. Meg a feneküket is persze, egész más dimenzióba helyezve ezzel a fémgombos-vállapos egyenruhát.
De vannak más élhető helyek is, majd holnap még írok róluk. Most inkább nézegetem kicsit a fényképalbumom.