Brünnhilde szikláján

Valló világ

2005/08/21

:-)) Szépjónapot!
Máma délelőtt remek kis kalandom volt :-))
Sütgettük a szalonnába göngyölt májat amikor egy férfi elkerekezett mellettünk. Csak úgy odaszólt, hogy "Nice day, is it'nt", vagy valami hasonló. No, gondoltam, itt a soha vissza nem térő alkalom, gyakoroljunk, utánakiáltottam hogy jöjjön vissza kap egy nyársat, reggelizzen velünk.
Hát kérem, röviden és tömören: frissen felszedett ismerősünk neve David, 72 éves és Kanadából, azon belül is Vancoverből jött. Egy magyar származású barátjával érkezett hozzánk, repülővel jöttek Bécsig, onnan bringával Budapestre.
Hogyan telnek egy 72 éves, bár 60-nak sem látszó vancoveri hegesztő napjai?
Csak vázlatszerűen, mert mindjárt indulnom kell dolgozni de nagyon érdekes dolgokat hallottam:
Vancover kertvárosában, a belvárostól 50 km-re(!) lakik egy 15 cm vastag valú gerendaházban. A ház kivülről vakolva van, belül gipszkartonnal borítva. A keményfa padlón általában csak szőnyegek vannak, de a konyhát linóleummal, az előszobát és a fürdőhelyiségeket kerámiával burkolták. Kanadában szinte mindenki fából építkezik, a hetvenes évek óta csak dupla, hőszigetelt ablakokat építenek be. Téglát csak a homlokzat díszítésére használnak, de szinte csak a sznobok. Az ő háza gázzal működő padlófűtéssel szerelt, az éves fűtési és melegvíz költsége 2000 dollár körül van. A házra évi 2500 dollár körüli ingatlanadó van kivetve. A belvárosi bérlakások nagyon drágák, évi 12000 dollár körül kezdődik egy kisebb lakás bérleti- és fenntartási költsége.
David 30 évig hegesztőként dolgozott, mostanában heti két napot egy autókölcsönzőnél dolgozik, heti két napon pedig vállalkozóként egy furgonal terít árut. A hét maradék három napján bringázik. Mindenfelé jár, bár a felesége mindig veszekszik vele, veszélyes hobbinak érzi. Az asszony golfozik, de David ezt a sportot egyáltalán nem szereti.
Az állami nyugdíj havi 480 dollár, ez szinte semmi, ráadásul mivel David tavalyi éves jövedelme 30.000 dollárral átlépte a 600.000 dolláros határt és így gazdagnak számít, elveszítette a jogosultságát az állami nyugdíjra. Ja, egyébként fériak és nők egyaránt 65 éves korukban válnak jogosulttá az állami nyugdíjra. Természetesen hamarabb is nyugdíjba lehet menni, de akkor a saját forrásaikra kell támaszkodniuk. Ami Davidnek egyébként is életfilozófiája, hisz ha ő nem gondoskodik saját magáról, akkor senki sem fogja ezt megtenni neki. Nyugdíjasként is fizetnie kell az orvosi ellátásért, illetve rendelkeznie kell biztosítással.
Ha be kell mennie a városba, akkor az autóják kint hagyja egy külvárosi parkolóban és helyi érdekűvel megy be a belvárosba (hogy ez villamos, vonat, vagy valami metró féleség, nem kérdeztem). A városban ugyanis nagyon drága a parkolóhely.
David számára nagyon fontos a pozitív életszemlélet. Regel belenéz a tükörbe és eldönti, hogy ma jó napja lesz,. Minden áldott reggel. Nem engedi hogy veszekedjenek vele és ő sem pörlekedik senkivel.
10-en voltak testvérek, ő a nyolcadik gyermek és a hetedik fiú. Az édesanyja 90 éves korában halt meg, az utolsó hetekben a gyermekeit már csak a számuk alapján tudta megkülönböztetni, a hangjukat nem ismerte fel. De ha megmondták neki, hogy a 7. fia van a telefonban, akkor rögtön tudta, hogy David az.
David remek egészségben van (már mondtam, hogy 60-nak sem néz ki). A szeme nem sinylette meg a 30 évnyi hegesztősködést, nagyon jó minőségű védőfelszereléseket használtak. A hallása kicsit sérült, a fémes bang-bang-ok ellen nem védte a sisak.
Reggelire müzlit vagy zabpelyhet esznek, vörös húst nagyon ritkán, csak ha grilleznek a kertben. Sok zöldséget, sárgarépát fogyasztanak. nem csak az alakjukra vigyáznak, de az egészségükre is, hisz drága az orvos és a gyógyszer.
Hát valahogy így él egy vancoveri hegesztő.

Egyébként van egy olyan sanda gyanúm, hogy a vancoveri kerékpáros egyesület férfiöltözője egy ideig az én dekoltázsomról nagyított képekkel lesz kitapétázva. Mondjuk, ha sikerült olyan benyomást keltenem, hogy a magyarok kedvesek, kicsit dilisek, szeretnek a szabadban sütögetni és a füstben fuldokolni, minden érdekli őket és egész jól beszélnek angolul, hát akkor már nem olyan nagy baj az, ha a kanadai bringások azt hiszik, hogy minden magyar nőnek olyan dekoltázsa van mint Anita Ekbergnek. Ezt a barátném mondta, amikor meglátta a fényképezőgép kijelzőjén a rólunk készült fotót.
És azt is remélem, hogy a bringások nem keverednek a golfozókkal.

Ja, még valami: David, a 72 éves hegesztő és nyugdíjas szállítmányozási vállalkozó számára teljesen természetes, hogy búcsúzásnál nem címet vagy telefonszámot cserélünk, hanem e-mail címet. És még ő kérdezi tőlem, hogy használom-e az internetet. Meg azt is, hogy jövőre lenne-e kedvem velük elmenni Görögországba. Bringával!!

2 Comments:

  • At 6:00 du., Blogger Kinga said…

    :) Azert en nagyon vigyaznek egy olyan kanadai szavahihetosegere, aki májat eszik :D Vancouver pedig tenyleg a vilag egyik legszebb modern metropolisza.

     
  • At 10:18 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Szia!
    Ezek pici tekercskék voltak, a máj egyébként sem látszott, csak a bacon.
    A legnagyobb problémát az jelentette, hogy olyanokat mondott, hogy "eleven hundred". Komoly gondott jelentett, alig értettem a számokat, pont, mint a gyerekkori indiánregényekben: Tizenkétszer száz lovas taposta a nyomokat. Előbb vizualizálni kellett a számokat, csak aztán tudtam magyarra fordítani.
    A bringa egyébként igaz és valószínűleg a kora is igaz. A többi meg úgysem fontos.

     

Megjegyzés küldése

<< Home