:-) Szépjóestét!
A tegnapi őrültek házához képest ma határozottan jó napom volt. De tényleg, dolgoztunk, sokat de csendben, este pedig színházban voltam, A hárpia megzabolázása avagy A makrancos hölgy-et néztem meg az Örkényben. :-))
Nagyon-nagyon-nagyon jó a darab. Eddig leginkább az operaházi balettelőadást ismertem (holnap elő is keresem majd amit arról írtam) de az Örkény társulat előadása egészen más, érdesebb, szórakoztatóbb. Kapott a sztori egy kerettörténetet ami más dimenzióba helyezi Shakespeare kissé nagyon is macsó és szexista darabját. Ez a keret az eredeti darabban is benne van csak a színházak általában kihagyják, legömbölyítik a történetet a hárpia megzabolázásra. Csodálkoztam is, mert önmagában valahogy nem működik a sztori, valamit mindig is hiányoltam belőle. A világ -és bnne az emberi lélek- azért nem annyira egyszerű, hogy egy hisztipicsának nem adunk enni és durván bánunk vele aztán attól egyszercsak kezes bárány lesz. Shakespeare azért ennél sokkal-sokkal többet tudott az emberekről. Férfiakról is, nőkről is, nem diszkriminálok :-))
Most sajnos nagyon késő van (illetve lassan már korán), úgyhogy inkább holnap (illetve hát már ma) este mesélem majd el, hogy hogyan is .... khm, khm, hát szóval khm ..... zaboláznám én meg Gállfi primitív, álmodozó, cinikus (de legalább nem igazán romlott hozományvadász) Petrucchióját.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home