:-) Szépjónapot!
jelentem, a madárkáim már fel is fedezték a kilógatott szalonnacsíkokat. Mondjuk, nem volt túl bonyolult feladat, hatodik(?) éve etetjük őket. Lehet hogy csak öt,vagy már hét, de lényeg a lényeg, már bőven volt idejük megszokni, hogy hol találnak kaját ha zordabbra fordul az időjárás. Az éles késsel szeletelt szalonnák szépen ki vannak csipkézve, ahogy a pirinyó kis csőrikék csippentgetnek belőlük. Tettünk ki bőven, jövő szombatig lesz nekik egy kis energiapótlék.
Láttunk jégmadarat is, a Duna fölött repült, szinte súrolta a szárnyával a súlyos, lusta hullámokat. A ragyogó kék tolla egy pillanatra szinte megvilágította az ólomszürke vizet. Nagyon szép látvány egy ilyen jégmadár, érdemes megállni egy-egy pillanatra és lesni, hogy hátha pont most jön arra.
Erről jut az eszembe:
Ez itt a reklám helye:
Megjelent DVD-n Kocsis Tibor sokszoros díjnyertes dokumentumfilmje, az Új Eldorádó.
Én tavaly láttam moziban. Annyira szépen van fényképezve, hogy a National Geographic is tanulhatna tőle és anyira elfogulatlan, annyira objektív és tényszerű, hogy .... szóval sokan tanulhatnának tőle elfogulatlanságot és objektivitást. Ráadásul izgalmas is, na nem úgy krimiszerűen, hanem az ember a végén olyan érzéssel kelt fel a székből, hogy megtudott valamit és felismert néhány összefüggést.
:-( Mennem kell dolgozni :-(((

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home