:-) Szépjóestét!
Tegnap este az történt, hogy este nyolc felé egy bögre forró csipkebogyó
teával bebújtam a paplan alá kicsit felmelegedni. Én valószínűleg
felmelegedhettem, de a tea reggel hatra -mikor felébredtem- kihűlt. Jó jel, hogy
már altató nélkül tudok egyrészt elaludni, másrészt pedig éjjel sem riadok fel
arra hogy a szívem össze-vissza kalimpál.
Igaziból azon kívül, hogy egész nap egyetlen perc megállás nincs a
munkában, nem is tudtam volna miről írni. Hacsak arról nem, hogy megkaptuk
az első olyan parancsot amit nem szabad megbasznunk, nehogy
szaporodjon. Szörnyű érzés, amikor az embernek jobb meggyőződése
ellenére kell valamit megcsinálnia. Vannak helyzetek amikor kussolni kell,
amikor kedvezni kell annak aki botrányt csinálhat, amikor egyszerűen csak be
kell tömni a pofáját egy olyannak, aki poziciójánál fogva árthat. És nem azért,
mert nekünk árthat, hanem azért, mert a mi munkánk ellehetetlenítésén
keresztül azoknak árt, akiknek pedig mi használhatnánk. Nehéz ezt így -a
tények ismertetése nélkül- elmagyarázni de ilyenkor örülök, hogy csak
szellemi segédmunkás vagyok. Én egy ilyenhez nem tudnám a nevemet adni.
Illetve valószínűleg tudnám, mert ott lebegne a szemem előtt hogy oké,
engedtem neki, jobb meggyőződésem ellenére engedtem neki azért, hogy
hagyjon dolgozni. Csak hát minden ilyen kis kompromisszumban ott marad az
emberből egy darab és fogalmam sincs, hogy hány ilyen engedmény alatt fogy
el egy ember. A főnökeimen is látom, hogy őket is bántja, hogy fogcsikorgatva
bár, de igent kellett mondaniuk de a legjobban a fiatal kolléganőmet sajnálom.
Ő még abszolut idealista, ez lehet az első eset az életében amikor koncot vet
valakinek hogy elhallgattassa ahelyett, hogy ajtót mutatna neki.
Ez van, későre jár, jóéjszakát :-))