Brünnhilde szikláján

Valló világ

2006/02/16

:-) Szépjóestét!
Ritka pocsék egy nap volt. Nyugdíjba akarok menniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!
basszák meg!
Elegem van.

Nno,

Délután Delphi konzultáció volt. Ezúttal a tanár kissé túlpörgette, csináljuk, gyorsan, siessünk, hol egy névadás maradt le, hol egy adattábla hozzárendelés, míg végül háromnegyed hétkor egyszercsak kifutott a fejemből az addigra felforrt agyvelőm és pár percig képteln voltam bármit is csinálni sem. Az utolsó példát már nem is tudtam követni.
Egy mukanap után nem lehet még egy 5 órás intenzív konzultációt végigülni. Én már legalábbis nem bírok.

Történt azért jó is, az egyik srácot kis híján sikerült egy pohár kapuccsínóba fojtanom.
Szünetben a kávéautomata körül gyülekeztünk (nyugi, én nem kávét, hanem egy tiramisu nevű -koffeinmentes- szörnyűséget ittam) és az egyik srác nézegette a gépet, hogy tartályos vagy vízvezetékre kötött. A munkahelyén tartályos gép van és hetekig benne poshad a víz. Éppen a masina mellett álltam, benéztem a háta mögé és már mondtam is hogy nem, ez vezetékre van kötve, egyébként is kis gép, legfeljebb egy puffer tartály fér bele vízhiány esetére.
Na most ez a szó, hogy "puffer tartály", szinte megállt a levegőben :-D
Fogalmam sincs, hogy jutott az eszembe ilyesmit mondani, de óriási sikert arattam vele. Volt, akinek csak a kávéskanál állt meg a kezében, de akadt, aki visszaköpte a kávéját a papírpohárba, hogy meg ne fulladjon a röhögéstől. Szabadkozhattam én, hogy 'amúgy' egy normális nő vagyok, alig hiszem, hogy a jelen lévők közül ezt bárki is elhitte nekem.
Amit nem csodálok, mert tényleg nem vagyok normális nő; valkür vagyok, mit tagadjam.

Nyugdíjba akarok menni.