Brünnhilde szikláján

Valló világ

2006/03/20

Hírekhez, kampányhoz, miegyéb baromsághoz nincs kedvem. Cavintonékat még úgy ahogy meg tudom emészteni, hát amit náluk olvastam, az alapján csak azt mondhatom, hogy a kampány teljesen elvette a jónép maradék eszét is. Hogy Orbán miért engedte be Mikola díszelefántot a kampány porcelánboltjába, arról dunsztom sincs. A nemzet doktorbácsija 24 órával a jelölése után mindjárt 15 millió magyar doktorbácsijának érzi magát. Utóljára Kövér doktor bakizott ekkorát, azóta is a Szentkirály utcai kazamatákban szövi a csaláningeket, ki sem engedik, amig a fidesz újra kormányra nem kerül.
Az a sajtóvállalkozó pedig, aki egy ilyen kép miatt menesztené a főszerkesztőjét,
(a kép az index.hu-ról való)
az nem hülye, hanem nagyon is okos - új piacot keres magának. Hogy ehhez mit fognak szólni a Magyar Nemzet tulajdonosai, nos, azon most nincs kedvem tűnődni. Para, TótaW, R.Székely véleménye már jobban érdekel, de arról nyilván értesülni fogok.
Arról sem értekeznék bővebben, hogy mit érdemel az a politikus, aki képes konfettiesőben felmenni egy szónoki emelvényre. Nemrég szegény Hajóst hasonló akció miatt lemédiabohócoztam. Igaz, ő lefelé jött a lépcsőn, így Orbánt most kénytelen vagyok felmédiabohócozni.

Más:
sétáltattam a kutyust, a kedvenc madaras képviselőjelöltem, egy kedves mosolyú, erősen kopasz fiatalember plakátjain átragasztva megjelentek a tánciskolát, könyvelői tanfolyamot, miegyéb hasznos dolgokat hirdető 'magán' tacepaók. Kár pedig, ez a képe sokkal jobb, mint a négy évvel ezelőtti. Azon már nem is csodálkozom, hogy narancssárga pöttyben V betűt mutató hetven körüli fiataldemokrata képvelőjelölt plakátjain semmi ilyen 'magán' hirdetés nincs átragasztva. Kíváncsi vagyok, mikor fognak megjelenni a szegfűs és a tulipános plakátokon.

6 Comments:

  • At 10:07 du., Anonymous Névtelen said…

    Az emberek lassan befedik az életük fontos dolgaival a kampányplakátot. Amíg ezt látjuk, addig azért olyan nagy baj nem lehet.

     
  • At 7:51 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    az valóban széplenne, de azok a telefonszámok, amiken mondjuk tánciskolába jelentkezhetnél, nem élnek.

     
  • At 8:33 de., Anonymous Névtelen said…

    Hogyhogy nem? :-o

     
  • At 11:15 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Úgy, hogy a választási törvény csak azt tiltja, hogy a pártok leragasztgassák egymás plakátjait - azt már nem, hogy bárki, aki hirdetni akar valamit (tánciskolát, kiskutyát, ezoterikus akármit) tacepaózzon.
    A civileket nem vonhatják felelőségre, kézenfekvő tehát, hogy kitalálok egy fals hirdetést és ráragasztom az ellenlábas plakátjaira.

     
  • At 3:14 du., Anonymous Névtelen said…

    Ez komoly??? Ilyen naív lennék? Tényleg fals hirdetések azok a tacepaók? :-O

     
  • At 5:40 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Négy éve legalábbis azok voltak.
    Ráadásul add hozzá, hogy a pártok csak egymás plakátjait nem ragaszthatják le, egy tánciskola hirdetésére már ráragaszthat.
    A szendvics tehát: szadesz, tánciskola, fidesz.
    Az idén nem ellenőríztem, most kisebb bajom is nagyobb annál.

     

Megjegyzés küldése

<< Home