Hát, szépjónapot!
Teljesen megdöbbentem, hogy rohan az idő, nagyon megkavarodtam az elmúlt hetekben.
Tegnap szinte véletlenül kapcsoltam be a rádiót, és mit hallottam, na mit?
hát a miniszterelnök jelöltek vitáját. Ez az elmúlt 2-3 hét teljesen kiesett az emlékezetemből.
De visszatérve a vitára:
iszonyú hülye rendezés volt, ezek nem is vitatkoztak, hanem mini kortesbeszédeket tartottak.
Ha az egyik kérdezett valamit, a másik nem is válaszolt rá, csak nyomta a saját dumáját.
Orbán rákérdezett a költségvetési hiányra, Gyurcsány mintha nem is hallotta volna.
Egyetlen élő reakció volt, amikor Orbán nagy sértetten visszautasította a panelprolizást - a végtelen pimaszságát sértődöttségnek próbálta mutatni, de az egész olyan volt, mintha két rossz ripacs vitát parodizálna.
De tényleg, hát nincs ebben az országban egy értelmes újságíró, akire rá lehetne bízni egy ilyen vita levezetését, aki kérdezni mer, aki nem enged kérdéseket válasz nélkül lógni a levegőben, aki nem engedi ezt a süketek párbeszédét a pulpitusról. Ehelyett csengőszó, bamMm, lejárt az idő, menjünk tovább, haladjunk, kérem, haladjunk. Ennyi erővel súgógépről olvashatták volna, magnóra is vehették volna a beszédeket és kirakati próbababák hasából adták volna le.
Ehh, únom én ezt nagyon, megyek vissza dolgozni.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home