Ma már normálisan tudtam dolgozni, túl is hajtottam magam, még a székből se nagyon keltem fel. Az immunrendszerem sajnos kezdi felmondani a szolgálatot, szédülgetek, össze-vissza vérzek, kiütések jönnek elő rajtam, a szívem csak kalimpál, neki-neki lódul, gyenge vagyok mint a harmat. Ráadásul rohamosan közeledik a péntek, ha ma délután nem bírom megcsinálni a méréstechnika házit, lemondom a vizsgát. Semmilyen extra terhet nem bírok már el.
Itt a tavasz, és csak arra tudok gondolni, hogy a mentorom mekkorákat teniszezhetne ilyen szép időben, Gejza meg micsoda gyönyörű fotókat csinálhatna. Meg arra, hogy engem most valamiért körbelődöz a halál, csak nem tud eltalálni. Vagy nem akar. Most még nem akar.
Cudar érzés.


Más:
reggel bandukoltam a metróhoz, mindenhol választási plakátok vannak, frissek és régiek, szakadtabbak, fakóbbak. Teljesen megdöbbentett, hogy a fidesz plakátjait milyen gyorsan eleszi az idő - a pár hetes plakátok rohamosan fakulnak, de nem csak úgy egyszerűen, hanem a narancssárga alapszín citromsárgára változik. Valóságos, élénk citromsárgára!
Vagy elirigyelték a mancs új arculatát, vagy valami nagyon gagyi festékkel nyomtattatják a plakátjaikat. Én ez utóbbira gyanakszom, csak nehogy szabotázst kezdjenek sejteni a mókás színváltozás mögött. Amilyen jó bolsevikek, kitelik tőlük.


Nno, uccu neki, valahogy csak össze kéne dobni azt az áramkört. Ami könnyen fog menni, csak össze kell csipegetni a kapukat, a nehéz a hazárdvizsgálat lesz.