:-) Szépjóestét!
Kezdődik a bál :-(
"...majd elmarasztal az OVB, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot" mondta Orbán Viktor, továbbá továbbá csodálkozását fejezte ki, hogy Tatán, amely pedig „rendes normális magyar vidék volt mindig is", az SZDSZ jelöltje 7-8 százalékot kapott. (hírszerző.hu)
A botrány persze kipattant, hát naná, manapság rendes aktivista zsebmagnó vagy diktafon nélkül ki sem lép az utcára. Hanem, a fidesz titkosszolgálati megfigyeléseket emlegető menetegetőzése igen harmatosra sikeredetett. Iszonyú nagy lehet köztük a pánik, ha még ez a két évvel ezelőtti eset sem jutott az eszükbe: "Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan jutassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek, de az ellenfél egyéni szabadságjogait tiszteljük. 2002-ben a két forduló között a Fidesznek minden megengedhető volt. Plakátjainkat vállaljuk, nem névtelenül riogatunk. Mindegy, hogy egy körzetben milyen a szokásjog a pártok és az önkormányzat között, a végén majd megbeszéljük, hogy mennyi a bírság." Mondta Tóbiás József, az mszp akkor pártigazgatója.
Igaz, az az mszp mentségére szolgál, hogy rövid időn belül megszabadultak Tóbiástól.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home