Brünnhilde szikláján

Valló világ

2006/06/30

Hoppáááá!!
Ha jól fordítom, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága -bár a döntést a kormányzat próbálta megakadályozni- jogtalannak és a Genovai megállapodás(**) szellemével ellentétesnek ítélte a Hadsereg Főparancsnokának(*) 2001. november 13-án kiadott -a köznyelvben csak terror ellenes törvénynek nevezett- parancsát. A döntés értelmében tehát az al-Kaidával való együttműködéssel gyanúsított guantanamoi foglyokat is csak a genovai elveknek megfelelően felállított hadbíróság ítélheti el, illetve a Kongresszus engedélye szükséges a foglyok bíróság elé állításához. Ezt az engedélyt az USA hadseregének főparancsnoka az elmúlt négy évben elmulasztotta kérni és az ügyekben eljáró katonai vizsgálók sem számítanak a genovai elveknek megfelelő hadbíróságnak.
Bikkfanyelvről magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a guantanamoi fogolytábor jogellenes, az ott fogvatartottak törvényi felhatalmazás nélkül raboskodnak.
Nem gyötröm magam tovább ezzel a rettenetes hivatalos angollal, Vajszínű majd úgyis kifejti bővebben.

______________________________________________________
(*) az USA mindenkori elnöke, akkoriban és jelenleg is George W. Bush
(**) ha jól emlékszem -persze nem biztos- még a XIX. század vége felé az akkori európai államok megegyeztek a háborúk esetén betartandó alapvető normákról. Például, hogy háborúban civileket és hadifoglyokat nem ölnek, a sebesültekkel és a fogságba esettekkel megfelelő módon bánnak és hasonlók. Több mint 100 év alatt ezekből az egyezményekből fejlődtek ki a mai, mindenféle nemzetközi jogokat összehangoló hágai konvenciók amelyeket az USA kivételével a legtöbb civilizált állam aláírt már.

2 Comments:

  • At 1:29 du., Blogger Kinga said…

    Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

     
  • At 1:32 du., Blogger Kinga said…

    Itt van, amit erdemes errol tudni azonkivul, amit irtal is.

     

Megjegyzés küldése

<< Home