:-) Szépjóestét!
Rívós-pityogós nap volt, elbúcsúztattunk pár kollégát - a jobbak közül, sajnos, azokat, akik jók a szakmában és máshol is kapkodnak utánuk.
Az én munkahelyem stabilnak látszik, ha jól sejtem, az egész épületben én vagyok az egyetlen aki meg tud rajzolni egy organogramot. Már úgy értem hogy magától, önállóan és érti is amit rajzol nem csak az egeret markolássza. Egyébként is, kezdeményező vagyok, figyelek a munkára, ha valaminek a megváltoztatására vagy egy probléma megoldására javaslatot teszek, az általában pont úgy szokott jó lenni ahogy én felvetem. Ezt a fülem hallatára mondták, nem is tudtam magamról. Pontosobban, amiről tudom hogy tudom (sic!) az annyira egyszerű és magától értetődő, még a középiskolában tanultam mondjuk üzemgazdaságtanból vagy ügyvitelszervezésből. Kapásból tudok mondani három embert, aki ugyanúgy közgazdaságiban érettségizett mint én, hát nekik hogy nem jut ilyesmi az eszükbe? Ami pedig az adatbázisokkal, táblázatkezelőkkel meg mondjuk a power-pointtal kapcsolatos, nos, abban sincs semmi amit pár nap alatt ne lehetne megtanulni. Tán csak a precizitásom és a munkabírásom jobb egy picit az átlagnál - de az is csak akkor, ha csend van körülöttem. Mármint akkor bírok sokat és pontosan dolgozni ha csend van körülöttem, egyébként csak nyűglődök - mostanában jobbára ez utóbbi van.
Szóval, elég furcsa érzés, a mostohaanyám erre azt mondaná, hogy nem nagy dicsőség hét üres falu legszebb leányának lenni.

Ja, a hétvégén sem lesz pihenés: csőtörés van a házban, holnap reggel jön a szerelő. Sajna én vagyok a közös képviselő, nekem kell levezényelnem a dolgot. Ez két éven belül a második csőtörés, valahogy ki kell taposnom a lakókból pár százezer forintot a gerincvezeték cseréjére.
De tényleg szar a helyzet, két hete nagytakarítottam a másodmunkahelyemen, a múlt hétvégét a kutyaharapás miatt a rühes traumatológián töltöttem, ezt a hétvégét vízszereléssel teszem tönkre, a jövő héten pedig újabb nagytakarítás következik. Pihenésről, szombat délutáni gömbölyödésről ne is álmodozzak. Az egyetlen reményem, hogy a jövő héten már részmunkaidőben dolgozom, csak napi hat órát. Így talán nem fogok úgy kipurcanni. És ráadásul jövő hét pénteken van az év utolsó méréstechnika vizsgája, de a házi feladatom persze még mindig nincs kész. Hétfőn nekiugrok, igérem, ezt az utolsó, alig bokáig érő akadályt már csak átviszem valahogy.