:-) Szépjóestét!
Imitt-amott kissé lila tarjagos vagyok, de alapvetően minden rendben - már attól eltekintve persze, hogy az ügyeletes kórház traumatológiáján több mint négy órát vártam egy injekcióra - és még én jártam a legjobban.
De menjünk szépen sorban.
Azt, hogy a mentő vigyen be, ugye visszautasítottam, mert járni tudtam és a kutyámat mindenképpen haza kellett vinnem.
Hibáztam, ha legközelebb valaki olyan helyzetbe kerül, hogy sürgősségi ellátásra szorul, semmiféleképpen ne saját lábán menjen be az ügyeletre, hanem hívja ki a mentőt. Az van ugyanis, hogy akit mentő hoz be, azt -állapotától, és sajnos a sorban állók állapotától függetlenül is- soron kívül ellátják. Volt egy srác aki motorral elesett, nyílt töréssel, erősen vérezve vitte be a családjal és mégsem vették előre, még fájdalomcsillapítót sem kapott, több mint négy órát várt a sorára, közben nála sokkal könyebb sérülteket behozott a mentő és azokat előre vették. Az is elképesztő, hogy az emberek mennyire nem tudnak ellátni egy viszonylag egyszerű sérülést sem. Nem ismerik a nyomókötést, de még hideg vizes borogatást sem. Egy súlyos ficamot nyilván nem old meg egy hideg vizes borogatás, de addig amig beérnek a kórházba a fájdalmat jelentősen enyhíti. Mint ahogy ilyen esetekben fájdalomcsillapítót is lehet beadni, akinek a fél oldala le van horzsolva vagy foci közben lerúgták a vádliját, nyugodtan bevehet egy algopirint.
Maga a traumatológia egy horrorfilm díszlete is lehetne. Egy levegőtlen pince ahova egy keskeny, rosszul világított lépcső visz le. A mennyezet alatt rozsdás vezetékek futnak, az egyik csőből lassan csöpög a víz és tócsában gyűlik az ötvenes évekből ittmaradt, repedezett mozaikon. A levegőt verejték, vér és jód szaga sűríti, tényleg hányinger.
A betegek igen tarka és változatos képet mutatnak. Az én kedvencem az a fiatalasszony volt aki reggel a gyerekkel hancúrozott az ágyban, a lábujja beakadt a paplan gombolásába és a gyerek le akarta róla rántani. A lábujja a hirtelen mozdulattól visszahajlott és eltört. Még bucira dagadt lábfejjel, három órányi várakozás után is kuncogott, ha valakinek mesélte. De volt ott hisztériás anyuka is, aki a 25 éves gyerekének követelt soronkívüliséget és fájdalomcsillapítót - nem kapott egyiket sem. Pedig kellett volna, a srác addigra már halottsápadt volt a fájdalomtól és a vérveszteségtől. De volt ott egy nagydarab, narancssárga nadrágos vállalkozóféleség is, aki favágás közben baltával lecsapta az ujját. Ő öblös hangon telefonált, hogy -bazmeg, nem tudok menni bazmeg, várni kell bazmeg, menj be bazmeg, de előtte vegyél valami narancslét bazmeg meg egy kettes vodkát, bazmeg!- De volt ott haminc körüli, tőmelírzott, tetovált ajkú, szilikonmellű szépasszony is, aki meggyszedés közben leesett a létráról. Fiatal pár, a kislány egy ipari hűtő ajtónyílásában felejtette a középső ujját, egy darabig aligha ragaszthat rá műkörmöt.

És ami a legcsodálatosabb, de tényleg igazán megkapó, hogy ebben az áldatlan állapotban, fájdalomtól, várakozástól, levegőtlenségtől, hőségtől elgyötörve az emberek együttműködtek.
A műkörmös kislány barátja például kaját hozott az egyik betegnek, akinek kifordult a térde és már ájuldozott az éhségtől . A törött lábujjú fiatalasszony maga elé engedte az elgyötört és vérző huszonévest, akinek az anyja hiába könyörgött fájdalomcsillapítóért. Én vízbe mártottam a fényvisszaverő mellényem és kölcsönadtam az egyik bokaficamosnak, aki egy üveg ásványvízet próbált a duzzadt bokájára szorítani. A telefonáló és vodkanaranccsal nemi életet élő 'vállalkozó' kinézetű maga elé engedett engem, mondván, hogy én két perc alatt megkapom a tetanuszom, neki meg már úgyis mindegy, az ujjhegye nem fog visszanőni.
Szóval még nem pusztult ki az emberség a homo sapiensből.

visszatérve a saját bajomra, kaptam egy tetanuszt és egy beutalót az ÁNTSZ-hez. A rendőrök ugyanis rosszul tudták, nem elég, ha mondom és eskü alatt vallom az orvosnak, hogy láttam az érvényes oltási igazolványt, azt be is kell mutatnom. Ha valakivel ilyesmi történik, vigye magával a támadó kutya oltásiját, nagyon fontos!!!
Kifelé jövet mindenkitől elköszöntem, az ottmaradók is jobbulást kívántak, tényleg barátságos volt a hangulat.
A folyosón gyűlő kis tócsa előtt megálltam, megvártam amig az ismeretlen eredetű, aktuális csöpp lehullik. Volt négy másodpercem, hogy átérjek a csöpögés alatt. Átléptem a tócsát, felmentem a csorba lépcsőn, kint, az alkonyi napfényben szippantottam egy nagyot a forró, poros, de legalább nem vér- és jódszagú levegőből, eloldottam a bringám és hazajöttem.
Reggelre visszrendeltek kontrollra, kértem, hogy legalább addig legyenek türelemmel, be fogom vinni az oltásikat - mind a négyet, mert tényleg nem tudom, hogy a négy közül melyik kutya kapott belém. Azt is mondták még, hogy a harapásnyomokat és az injekció nyomát is jegeljem. Ennek megfelelően a combomra és mindkét seggempartjára glutealis-omra rá van leukoplasztozva egy-egy kis üveg jégbehűtött ásványvíz. Nem tudok jobbat, a combomon elől kell borogatni, ahhoz tehát hanyatt kénye feküdnöm, de akkor nem tudnám borogatni a segg glutealis-om. A segg glutealis-om meg olyan gömbölyű, hogy arról mindenféle borogatás lecsúszik.

Egyébként rá kellett döbbenem, hogy a segg glutealis-om nem azért nem tudták a kutyák megharapni mert olyan kemény hogy kicsorbult rajta a foguk. Nem, sajnos az a helyzet, hogy olyan nagy, hogy egyszerűen nem fért bele a szájukba így aztán bosszúból csak jól megbökdösték az orrukkal. Igaz, ezt olyan hatékonyan csinálták, hogy az egész hátsófe glutealis-om szilvakékben játszik és alig bírok rajta ülni.
Úgyhogy megyek is lefeküdni.