Szeptember 11. van.

Öt éve éppen az elektrotechnika vizsgámra készültem, jószerivel már második napja nem aludtam semmit. Tisztán látszott, hogy még egy éjszakát rá kell vernem. Főztem hát egy kávét, addig bekapcsoltam a rádiót - napok óta nem hallottam már híreket, semmit nem tudtam a külvilágról. A Kossuth szólt, este hat óra körül, az Esti Krónika ideje. Mondják, hogy repülőgépek csapódtak a WTC-be, a tornyok ledőltek, még nem tudják pontosan, de sok ezer halott. Repülő csapódott a Pentagonba is. Washingtont lezárták. New York-ot hermetikusan lezárták. A világ szinte összes repülőterét lezárták. És katonai szakértők, külpolitikai szakértők és egyáltalán, mindenféle szakértők nyilatkoztak. Én meg közben küzdöttem az álmossággal és élvezettel szívtam be a kotyogóban bugyogó kávé illatát ..... hmmm, ez finom, na majd ez helyreránt, kicsit szusszanok és esek neki a példatárnak - gondoltam magamban. Meg azt, hogy mit izélnek ezek ott a rádióban, ezt már Orson Welles is eljátszotta egyszer. Világok támadása vagy mi volt a rádiójáték címe, egész amerika pánikba esett, de már abból is filmet csináltak azóta, hát csak nem hiszik hogy most én bedőlök egy rádiójátéknak és azonnal csomagolni kezdek? Ugyan már, hát legalább valami újat találnának ki, de nem, ezek még ahhoz is kevesek. Lejött a kávé, cukor, tejszin, kavargatás. Csilingel a kanál a pohár oldalán, hmm, nyamm, ezt imádom, itthon soha nem iszom csészéből a kávét, csak pohárból, mert csak az üveg tud így csilingelni.
A rádióban mondják, hogy most kivételesen nem mondanak sporthíreket.
Nahát, ezek nagyon komolyan veszik magukat, gondoltam magamban.
Megittam a kávét és mint a villám csapott belém, hogy már több mint fél órája szól a rádió és még nem volt reklám!!!
Ember, ezek nem adnak reklámot!!!
Hallgattam az éppen aktuális szakértőt, Osszama Bin Laden, öngyilkos merénylet, lezárták a repülőtereket, mittudom én. Rohanok a telefonhoz, remegő kézzel tárcsázom az egyik barátom; - Te, neked van tévéd, van most benne valami híradó féleség? Mondja, hogy délután három óta el sem tudott mozdulni a tévé elől.
Szóval igaz.
Repülőgépek, a tornyoknak? Utasokkal együtt? Egyenesen, direkt? Szegények! És ledőltek? Ja, mint a kártyavár. Az arabok meg tapsoltak, mint a színházban? Tejóisten!! Az a szerencsétlen titkárnő reggel főzi a kávét a főnökének, aztán egyszercsak bejön az ablakon egy repülőgép?!!
Jézus!!
Háború van!!!
és mikor ér ide? mert hogy ideér, az biztos!
Hiszen csak most ért véget délen, tele van a világ egymást gyűlölő apró pici nemzeti, vallási, meg mindenféle egyéb alapon szerveződő csoportokkal, alig várják hogy újrakezdhessék, naná, hogy ideér.
Nem tudtam többé kikapcsolni a rádiót, egész éjjel hallgattam a rendkívüli adást.
És egész éjjel remegtem, engem a délszláv háború is nagyon megviselt, meg egyébként is, még nagyanyámtól tudom, hogy gyufa, cukor, só, liszt, zsír és szárazbab mindig legyen otthon.
Meg egyáltalán.
Az emberiség sokezer éves történelmében alig néhány nap van, amikor a Földön soha sehol nem volt háború. Merthogy háború kell, anélkül túlnépesednénk. Meg különben is, a tőke érdeke a hadimegrendelés, meg különben is, a technikai fejlődés első lépcsője is a haditechnikai felhasználás, aztán a szórakoztató ipari és végül megjelenik a felfedezett izé a mindennapi életben. Tessék csak megnézni mondjuk a térinformatikát, vagy a robotikát.
Na ugye!

Másnap persze úgy buktam elektrotechnikából mint a sicc. A harmadik, félelemben átvirasztott éjszaka úgy söpörte ki a fejemből a két éjszakán át magolt képleteket, mintha soha nem is láttam volna őket.

Aztán két hónap múlva bólogattam, hogy persze, logikus, Osszama Bin Laden Afganisztánban van, elkapják és slussz-passz, vége a szörnyűségeknek. Ha tizenegy több mint három, akkor egy pláne jóval kevesebb mint tízmilliárd, hát naná, kapják el és legyünk túl rajta.
Nem kapták el.
Közben terjedt a vicc, hogy "Afganistan is pronaunced Iraq", kicsit tétován ugyan, de röhögtem, értem én a viccet, angolul is tudok.
Meg egyébként is, népírtás folyik ott, meg tömegpusztító fegyvereik is vannak, meg diktatúra, meg minden. Jobb lenne ugyan, ha magyarok oda már nem mennének, de persze, szövetségesi politika, meg egyébként is, félelemben nem lehet élni, különben is, műhold felvételek vannak a vegyi fegyvereket menekítő karavánokról.
Azok a karavánok mennek a sivatagban és hordószám viszik biztos helyre a tömegpusztító mérges gázokat.

Aztán szépen lassan kezdett szivárogni az igazság.
Hogy az iraki hadsereg hamuvá vált és főnix madár módjára partizánokban, gerillákban és öngyilkos merénylőkben kelt új életre.
Hát igen, ez már ugyan közhely, de ugyebár az olaj a világgazdaság üzemanyaga.
Meg hogy azok a karavánok nem is léteztek.
Vegyi fegyverek pláne nem léteztek, vagy ha mégis, már régen lejárt a szavatosságuk.
Meg hogy a világ egy része köszöni szépen, de nem kér a nyugati demokráciából.
Legalábbis nem ilyen gyorsan.
És pláne ilyen demokráciából nem kér.
És egyáltalán, az a terjeszteni való demokrácia nem is valódi demokrácia, sokkal inkább csak annak festett képe.
Sőt, kisminkelt pofája.

Utóirat
több mint egy év múlva, 2002. szeptember. 14-én négyesre vizsgáztam elektrotechnikából.
Viszont az amerika által Irakban terjeszteni kívánt demokráciáról azóta lekopott a smink és a szabadság fennséges szépségű istennőjéről már tisztán látszik hogy nem több mint egy ragyavert, vérbajos ribanc.