:-) Szépjóreggelt!
Gyorsjelentés a Kossuth térről; beindult a kasztosodás.
Reggel jövök bringával, mindig ki kell kerülnöm a bringaútra telepített mobilklotyókat nehogy valaki rám nyissa az ajtót.
Ma reggel is így történt és mit látok, na mit??
Hát az egyik slojzi le van lakatolva!
Jelképesen, alig nagyobb lakat van rajta mint egy emlékkönyvön, de mégiscsak le van zárva a plebs elől. A kulcs nyilván valamelyik sárga mellényes önkéntes nemzetőrnél van és csak az arra érdemesek kaphatják meg. V.I.P-eknek van fenntartva, hogy úgy mondjam.
Hiába no, minden ember egyenlő, de mindig vannak egyenlőbbek.
És ami még ennél is szomorúbb (és most komolyan bezsélek, az előbb még röhögtem) a nagy sátorra ki van írva, hogy "TÓTH ILONA KÓRHÁZ". Plusz a felirat mellé van téve egy nagy vöröskereszt.
Ettől még mindig nem tértem magamhoz.
Hanem, ha én szociális minsizter vagy hajléktalanügyi biztos vagy valami ilyesmi főmufti lennék, álruhában szépen elvegyülnék a Kossuth téri tüntetők között és tanulmányoznám az ott látottakat; azt, ahogy megszervezik az életüket, az ellátásukat, a közösségüket. Számomra olybá tűnik ugyanis, hogy ott, a Parlament előtti pisiszagú, kiszáradt gyepen egy nagyon jól működő hálózat jött létre, aminek a tapasztalatait érdemes lenne felhasználni a hajléktalanok ellátásában.

4 Comments:
At 6:46 du., Névtelen said…
a Tóth Ilona nem az a medika, aki benzint fecskendezett náluk betegként fekfő férfi ereibe, mert azt hitte róla, hogy ÁVO-s és ezért halálra is ítélték a forradalom után, aztán pedig fel is akasztották?
At 8:09 du., Névtelen said…
egyik, hogy a téren lévők jó része hajléktalan és/vagy munkanélküli. a másik részük pedig nem egy szociálisan érzékeny fajta. egyik része ott penel hetek óta, neki mindegy, a kutya se várja haza. a másik része nem folyamatos lakó. ezen nincs mit hasznosítani. hogy bayer zsolt-i retorikával éljek, lámpaernyőnek túl koszosak.
At 11:05 du., Brünnhilde sziklája said…
drc: igen, ő az. de pár éve a bíróság rehabilitálta. Azt hiszem az ítélet indokolása fent van a neten, ha érdekel, előkeresem.
eseti: igen, teljesen világos, valakik a háttérből az étel biztosításával ott tartják ezeket az embereket, hogy fenntartsák a tüntetések folyamatosságát, illetve hát annak csak a látszatát. Szerintem 23-a után elvágják az éellmiszerutánpótlást és magától megszűnik a sátortábor. Csak addig van rájuk szükség.
At 11:50 du., Brünnhilde sziklája said…
kieg.: hacsak nem ágyútölteléknek hazsnálják őket hogy bebizonyítsák, hogy az ávós gyurcsány-kormány hatalma fenntartása érdekében a Alkotmány biztosította gyülekezési jogot és szólásszabadságot is semmibe vessi és erőszakkal felszámol egy tüntetést.
Őszintén csodálnám, ha néhány, hirtelen borostát növesztett és koszlott rongyokba öltözött ügynök nem dolgozna azon, hogy jobbat ajánljon a tüntetőknek.
Megjegyzés küldése
<< Home