Időnként nagyon meg tudok döbbenni az emberi gonoszságon - meg azon az indulaton is, amit ilyenkor érzek.
Most is; ölni tudnék, komolyan, meg tudnám taposni azt a rohadékot aki ilyet bír csinálni.
Még a múlt héten láttam a Dunap parton, egy kis domb alján, az erdő szélén egy kutyát kikötve. Sokat nem foglalkoztam vele, arrafelé gyakran táboroznak le hajléktalanok, gondoltam, beköltöztek a domb mögé a kutyát meg kikötötték, hogy őrízze amilyük van. Az állat is csendesen volt, kerültük is, nem szeretem a házőrzőket hergelni.
Aztán ma egyszercsak belém nyilallt, hogy a fenébe is, hát a kutya még mindig ott van, de ösvény nincs. Márpedig ha nincs ösvény, oda nem jár be senki, tehát a kutya nem hajléktalanoké, hanem valaki direkt kikötötte és otthagyta.
Közelebb merészkedtünk, hát persze hogy úgy van, ráadásul szerencsétlen jószág már teljesen feltekerte a láncát a fák törzsére, vagy másfél métere van csak és még valami szögesdrótba is bele van gabalyodva. Sokat nem tehettem, eloldozni nem engedte magát. Vittem ki neki egy kis langyos levest és most próbálom kitalálni, hgoy mi lenne a legjobb. Hívjak ki valami állatmenhelyet, vagy hagyjam ott a kutyát és hordjak neki kaját mindennap? Előbb utóbb biztos megbarátkozik velem annyira, hogy engedi hogy kibogozzam. Most még nem, most még vicsorog ha közeledek hozzá. Az ételt elfogadta, csak keveset kapott, nehogy túlzabálja magát és kihányja. Délután viszek neki még egy adagot.
Mi a francot lehet ilyenkor csinálni??
Még befogadni sem tudom hisz egy kóbor kutyám már van, ekkora lakásba nem akarok kettőt. Ha kihívom a sintért, vége szerencsétlennek.
Mi a francot lehet csinálni??