Brünnhilde szikláján

Valló világ

2006/12/12

A jövő év elején több ponton is változik a KRESZ. A buszokon is kötelező lesz a biztonsági öv, lakott területen kívül a gyalogosoknak és a bicikliseknek fényvisszaverő mellényt kell majd hordaniuk. Utóbbi ellen azonban a kerékpárosok tiltakoznak (...) helyette azt szeretnék, ha a szabályozás nem ragaszkodna a mellényhez, megfelelne a fényvisszaverő elemekkel ellátott biciklisruházat is.
origo.hu
Hm. hm.
Hmhm.
Hát csókolom, de most tényleg, ebből csináljunk divatkérdést? Jó, persze, tudom, én is elég borzasztóan nézek ki a bringán, de hát nem is arról szól, hogy kinek van dögösebb rucija. Egy kukásmellény 500 ft sincs, rondának ronda, de ha bemegyek a moziba vagy egy kávézóba akkor leveszem és belegyűröm a táskába.
Egyébként meg, ha már KRESZ szövegezés, most írjuk bele egy törvénybe, hogy a bringás ruházatának hány négyzetcentimétere legyen fényvisszaverő? És hogy mely testrészein legyen fényvisszaverő csík?
ugyan már, de tényleg!
Értem én, persze, egy öntudatos városi bringás, aki érdekképviseleti szervezetekbe tömörül, az tudja hogy kell kimenni az útra. Az eddig sem sajnálta a pénzt sem sisakra, sem lámpára.
Csakhogy ebben az országban nem csak jól felszerelt, okos bringások vannak, hanem Mári nénik is akik macskanadrágra húzott otthonkában, kormányra akasztott szatyorokkal pilinszkáznak a boltból hazafelé, meg seggrészeg Józsik, akik olyan falukban szlalomoznak, ahol egész utcahosszakon ki van csúzlizva a közvilágítás.
Hát ők tuti, hogy nem fognak fényvisszaverős kilimandzsáró dzsekiket felvenni, de ha a körzeti megbízott rájuk dörren, esetleg netán még ad is nekik egy pár száz forintos kukás mellényt, hát azt talán felveszik. Talán. Persze nem biztos.
Nno.
Okos enged.
A városi bringások pedig általában okosak, szóval nem kéne divatkérdéssé tenni a biztonságot. Arról nem beszélve, hogy télen rendben vannak a fényvisszaverős dzsekik, de nyáron, kánikulában honnan fogok fényvisszaverős bikinit szerezni?
A kukás mellény télen-nyáron jó, sőt, már láttam belőle kifejezetten kánikulai fazont is.

Pont elég érdekes lesz majd a buszokat felszerelni biztonsági övekkel.

13 Comments:

  • At 11:42 du., Anonymous Névtelen said…

    Imádok biciklizni, azzal járok én (is) a munkahelyemre, idén is vettem egy újat, de lehet, hogy ezt már hiába...

    Ha tényleg köteleznek a láthatósági mellény viselésére - én átülök a kocsimba...

    Szerintem nem az embert kell láthatóvá tenni a biciklin, hanem magát a biciklit. Ha az évek óta kiadott sok propagandaanyag helyett fényvisszaverő fóliákat osztogattak volna mindenkinek, és azok egytizede tényleg a kerékpárokra kerül, ma már nem volna észrevehetetlen bicikli (iskolatáska, gyerekkabát) Magyarhonban. Ebből kellene divatot csinálni!
    A fényvisszaverő mellény kényelmetlen, melegben meleg, hidegben törik, tárolni kell, cipelni kell, de évszaktól függetlenül mindig útban van, akadályoz a mozgásban.

    Különben is teljesen felelsleges olyan rendeleteket alkotni, amit az emberek 90 %-a (na jó, csak 50) biztosan nem fog betartani. A KRESZ-nek is csak akkor van értelme, ha az az egész világon egyforma, mert a rengeteg külföldi nem fogja ismerni a speci magyar szabályokat, igy betartani sem... (Lásd pl. a vasúti sínt 30 km/h-val szabad keresztezni című őrület...) És ha majd minden második biciklisen lesz mellény, akkor a többit el szabad ütni kocsival ???

    Amit meg lehetne követelni: minden biciklire (2-4-8-...)prizma, új kerékpárt világítás nélkül nem szabad forgalmazni, és akkor 20 év múlva talán... megmozdul valami.

    (Utóirat: tegnap Egerből autóztam Pestre, és olyan köd volt, hogy csak egy szaggatott vonalat (kb. 5 métert) láttam előre. Csak Kerecsend belterületén három olyan kerékpárost kerültem ki (vagy mentett meg az Isten), akin semmiféle fényvisszaverő alkalmatosság nem volt...)

    Bocs a kisregényért, vezeklésül egy hétig nem írok...

     
  • At 12:50 de., Anonymous Névtelen said…

    Hi-ha-huhuuuu! (a tararammm dallamara :) kinyomtatodott a blogod, levagodott szep kerekre a sarka, lehet lapozgatni, porgetni mar es meeg sokkal, de sokkal szebb is lesz, be fog ferni a megajandekozott kisebbik hatizsakjaba is, viheti a biciklijen, ahova csak akarja! (Irtad valahol az osidokben, hogy figyeljunk oda a 60-asokra: no igen, egyes 60-asok konyvet is gerincelnek az internetrol! :) Jujjuj, csak nehogy elobb odaadjam (birjamki, birjamki, na!) es ne is szamarfulezzem ossze :)

    Igen, legyen biciklista fenyvisszaveres! Biciklista varosban lakom, itt ilyesmi nem kotelezo, bar illik este kivilagitva lenni. A kukasmelleny remek otlet, fogom alkalmazni, kaphato mindenfele szinekben es gyerekmeretben is.

     
  • At 12:51 de., Anonymous Névtelen said…

    bocsanat, az elobbi sem-tol

     
  • At 1:58 de., Anonymous Névtelen said…

    Emlekszem a felzudulasra, amit a bukosisak kotelezove tetele okozott. A robogosok fel voltak haborodva: "en ugyan nem megyek be a boltba egy karomra akasztott kublivel! Hogy nez az ki?!" :)

     
  • At 8:44 de., Anonymous Névtelen said…

    nos én sem ezzel értek egyet, bár tudjuk, azért mert tömegek vannak ellene, még lehet jó egy változás.
    de szerintem ez nem az :(

    minek _kötelezővé tenni_ a kukásmellényt, hiszen _van_ közlekedési rendelet arra, hogy egy kerékpáron legyen világítás, csengő, küllőprizma, fék...
    ki ellenőrzi most ezeket? jah! hogy macerás megállítani a bringást, és végignézni? míg ha nincs rajta mellény akkor az már a rendőrautóból kiszúrható? ugggyan kérem....
    és mikor fogunk (gyalogosok is!) olyan 1,5 méter átmérőjű, felfújható labdákba bújni, amit privát ütközőzóna néven tesznek kötelezővé?

    írom ezt mindazzal együtt, hogy nagyon örülök a tavaly karácsonyra tőled kapott kukásmellényemnek, és hogy beszereztem ugye egy nyári változatát is... na de kötelezővé tenni??

     
  • At 12:36 du., Anonymous Névtelen said…

    Ha minden igaz, arrol lenne nagyba szo, hogy icaka (esetleg nach Einbruch d. Dämmerung?) lakott teruleten kivul (ertelmezesemben: kozvilagitas nelkuli teruleten) oltson kukasmellenyt a biciklista meg a gyalogos.
    Aki pedig mindenkor es mindenhol szeretne jol latszani, orulhet az otletnek meeg azert is, mert a kukasmellenyre belulrol szabadon valasztott nagysagu, alaku es szamu zsebet lehet varrni.

     
  • At 8:11 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    wa, sötét, kivilágítatlan és kis forgalmú utakon igazad van, ott már messziről észre lehet venni egy villára vagy nyereg alá ragasztott fényvisszaverőt. De városban, ahol mindenféle fényforrások, reklámtáblák, ilyesmik vannak, egyszerűen eltűnik egy három centis átmérőjű csőre szerelt prizma. Arról nem beszélve, hogy az autósok szeme nem úgy működik, mint a gyalogosoké. Nagy forgalomban pláne nem. Ezredmásodpercek alatt kell dönteniük, egy kereszteződésnél éppen csak szemmagasságban pillantanak körbe (ha egyáltalán, de legyünk jóindulatúak, hogy körbenéznek) és egyszerűen nem fér bele, érted, nem fér bele a látóterükbe sem az ami szemmagasság alatt van, sem az, ami keskeny. Márpedig egy bringás keskenyebb mint egy személyautó. Egyszerűen fizikailag nem veszik észre. Segíteni kell nekik abban, hogy meglássanak. Az emberen a legnagyobb felület (gondoljunk az egyiptomi festményekre) a felsőteste, ezt kell beburkolni úgy, hogy minél feltünőbb legyen. A mellkasod átmérője minimum 90 centi, szélessége is legalább 40. Ezt a fényvisszaverő felületet vesd össze a három centis pedálba vagy villára szerelt macskaszemmel és szorozd meg azzal, hogy a mellkasod pont az autós szemmagasságában van, míg a pedálod és a villád alatta.
    Egyébként írj, a fenébe is, hát azért van a komment, hogy írj :-))

    Kócos, értelek én téged és ismerlek is, tudom, tele vagy lámpákkal és villogókkal Ez mind rendben van, de rád is vonatkozik amit írtam: a nagyváros tele van fényekkel és fényvisszaverő, tükröző felületekkel - mehéz dolga van az autósnak, ha ő megy mondjuk teljesen szabályosan ötvennel és ilyen sebességnél kell eldöntenie, hogy amit lát, az egy bringás villogója, vagy valami fényreklám, vagy csak egy hirdetőoszlop plexije ver vissza valahonnan valamit.
    Egy nagy, egyértelmű fényvisszaverő felület (pláne ha az a Te jól fejlett hátizmaidon, vagy az én szintén jól fejlett ... khm, khm, hog yis mondjam csak, mégis inkább hagyjuk) szóval ha az a fényvisszaverő felület egy emberi felsőtestet formáz, az mindjárt egyértelműbb mint egy halvány villogás, amit ezer más fényforrás tud elnyomni.
    És a mellénynek van még egy óriási előnye a ruhára varrt fényvisszaverőkkel szemben: alá lehet venni a hátizsákot.
    Én biztos azért is vagyok a mellény mellett, mert már vagy nyolc éve hordom. Amikor elkezdtem, még nem lehetett kapni a mai foszforeszkálós cuccot, a hugom munkásruhákat varrt, onnan csórt nekem egy fél méternyi fényvisszverő csíkot. Örültem neki nagyon, de jött a kérdés, mire tegyem? Mert ha a kabátra, akkor nyáron mi lesz? Ha pólóra, az sem jó, mert akkor hamar szétmosom. Magától adódott az ötlet, hogy egy olyan mellény kell, amit télen kabátra, nyáron pólóra tudok húzni - szóval szerintem az országban én voltam az első, aki fényvisszaverő mellényt hordott, igaz, nem zöldet, hanem csak egy fehér műszálas anyagra varrtam rá a fényviszaverőt.

    és wa, még valamit; a fényvisszaverő mellény nem azért van, hogy melegítsen vagy hogy védjen az időjárástól. Arra ott van a megfelelő ruházat. A mellényben pont az a jó, hogy nyáron bikinire, télen dzsekire tudod felvenni és nem kell kímélned, belegyűrheted a táskádba, vagy mint én csinálom, nyáron, ha napon kell kikötni a bringát, átkötöm vele a nyerget. Inkább az 500 ft-os mellényt égesse szét a nap, mint a 10 ezres zselés nyerget.
    És ne aggódj, Kócos is megírta, én már kaptam tőle nyárra való, lyukacsos kukásmellényt ami átereszti a levegőt.
    De ahogy a magyar könnyűipart ismerem, hamarosan lesz belőle mindenféle fazon: karcsúsított, matyómintás, szekszisen kivágott és kismamafazon is.
    Komolyan mondom, csak meg kell szokni, olyan mint a fogmosás, én már napközben is felveszem, mert ha nem, hiányérzetem van.
    Azzal egyébként egyetértek, hogy a bringákat világítással együtt szabadna csak forgalmazni.
    És Kócossal is abban -és most egyúttal revidiálom is a tegnapi önmagam- hogy egy "vagy" kapcsolatot kibír a törvény: vagy kukásmellény, vagy ennek megfelelő felületű fényvisszaverő felület.
    Egyébként meg a bringásboltok is száműzhetnék a kínálatokból a fekete, sötétzöld és barna bringáscuccokat. Menő bringás fehér, banánzöld, foszforrózsaszín, citrom- vagy narancssárga cuccokban jár, mert az a kúl.

     
  • At 8:13 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    sem, lécci, lécci, küldj egy fényképet a bekötött blogomról!!
    Azért papíron, bekötve lenni, az mégis csak egy más dimenzió....
    (Hiúság, asszony a neved!)

     
  • At 10:42 du., Anonymous Névtelen said…

    Hát akkor engedelmeddel:
    - Brünnhilde, én kerékpározom is, és a munkám miatt sokat vezetek. Napi 3-5 órát, évente úgy 70.000 km-t. Ismerem a magyar kerékpáros szokásokat, biciklis és autós szemmel is. (eddig ez már elég nagyképü?)
    - Nem a városban van probléma, ott van némi világítás, van piros villogó, és a mellény csillogását ugyanúgy elnyelik a fényreklámok... szerintem a villogó a legjobb, az tényleg százméterekről látható...
    - városban a legveszélyesebb a kerékpárút és a jobbra kanyarodó autó kapcsolata. Az autós a jobb tükörből csak úgy 30-50 métert lát be, egy "siető" kerékpáros (akinek elsőbbsége van a kanyarodó kocsival szemben) ezt 3-5 másodperc alatt megteszi. Ha az autós lelassít, megáll, akkor is van sansza az ütközésnek... Ha a kocsi annyira befordult, hogy a kerékpáros már a tükör hholtterébe került - akkor térdre, imához. (az én mühelykocsimból pl. nem lehet közvetlenül hátralátni, csak a tükör marad...) biciklisek, vigyázzatok !!!
    - vidéken, nem túl sűrűn lakott helyen más a helyzet. Itt a biciklik sebessége jóval kisebb, itt a 90 éves anyókák is biciklire pattannak, Pesten ez a fiatalok sportja... De hidd el nekem, hogy azon a biciklis bácsikán, aki kizárólag a pajta és a legközelebbi kocsma között közlekedik, soha a b. életben nem lesz biztonsági mellény... viszont itt egy prizma a bicajon alkalmassá tehetné a tulajdonost a holnapi féldeci elfogyasztására is...
    -Szóval már megint fordítva lenne értelme a rendeletnek: ritkán lakott területen elég a prizma, a villogó, a fényvisszaverő fólia és a naygvárosokban, a sok villogó reklám közé kellene a biztonsági mellény...
    -aztán persze elfér egy biciklin két darab 10 cm átmérőjű prizma is... sőt még a sarat is le lehet kaparni róla néha...
    - azért kell a biciklit láthatóvá tenni, mert az egyszeri intézkedés, míg a mellény felvételére mindennap rá kell "kényszeríteni" az embert. És tudod, falun, szőlőhegyen és főutcán az emberek még ma is bukósisak nélkül motoroznak...
    -persze csak szerintem...

     
  • At 11:00 du., Anonymous Névtelen said…

    "mehéz dolga van az autósnak, ha ő megy mondjuk teljesen szabályosan ötvennel és ilyen sebességnél kell eldöntenie, hogy amit lát, az egy bringás villogója, vagy valami fényreklám, vagy csak egy hirdetőoszlop plexije ver vissza valahonnan valamit."

    ;) majdnem sikerült megsajnáltatnod velem az autósokat... erről azt gondolom, hogy vagy alkalmas arra hogy döntsön (orvosi, pszichologiai alkalmasság) vagy nem és akkor ne vezessen csak a párját kézenfogva a járdán,
    esetleg lassitson le arra a sebességre, aminél már biztonságosan eldönthető számára is a dolog.
    ha pedig általánosságban írtad, és arra próbáltál utalni, hogy _nem lehet_ ennyi idő alatt dönteni, akkor bizony a kresz -t kell felülvizsgálni, a hsznos és biztonságos sebességeket illetően.

    mert miért is kell 50-el menni a városban, ahol elcsalja a szemét a sok reklám? menjen 40-el (akkor már én is előzök :)) de komolyan!
    vagy miért nincsenek a városban _mindenhol_ valódi kiépített kerékpár utak? vagy oszlopokkal leválasztott sávok? miért nincs normális kresz oktatás gyerekkorban, olyankor amikor a kisemberek még fogékonyak? (nem, 1 db osztályfőnöki óra sztem nem elég)
    tényleg azt érzem, hogy a könnyebb utat választva akarják bevezetni ezt a dolgot, mintha ezzel megoldodnának a kerékpárosok problémái... pedig nem... és igenis tekintsük felnőtt embereknek a felnőtt embereket, akik döntenek a saját életükről (bukósisak, mellény, ködkürt, szirti sas, miegyéb)

    és sztem fontos a motiváció, amit én itt erősen hiányolok... mert miért "csak" kerékpáros szervezetek és önszerveződések kampányolnak a lámpa és sisak használata mellett?

    tudod jól :) én sisakos vagyok, de ez a mellény dolog... ez nekem erőltetett...

    és tudom erőltetett a párhuzam is amiért bocsánatot is kérek, de emlékeztek biztosan ti is, miszerint a "műveleti területen dolgozó fotós húzzon láthatósági mellényt és akkor meg lehet különböztetni a nem fotós vandáltól"
    és akkor egy idő után minden jófiú kukásmellényben fog tekeregni? akin meg nincs, az vagy garázda elem, de minimum gondatlan alak?

     
  • At 5:16 de., Anonymous Névtelen said…

    Brünnhilde, hat persze hogy kuldok fotot azonnal, ahogy teljesen keszen lesz a mu es sikerul visszaszereznem a nagycsaladban kerengo gepemet

     
  • At 12:03 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Kócos, bocs, tényleg nem sajnáltatni akarom az autósokat, hanem a saját jól felfogott érdekemben megpróbálom beleélni magamat a helyzetükbe, hogy annak megfelelően alakíthassam ki a saját védelmi stratégiámat.
    Én több mint nyolc éve bringázom éjszaka (másodállás, na ja) és pont azért kezdtem el fényvisszverő mellényt hordani, mert rendszeresen találkoztam olyan bringásokkal, akiket én is csak akkor vettem észre amikor tíz méterre értek hozzám. Valamikor autóztam is, úgyhogy tudom, ez édeskevés a megálláshoz.

    tök komolyan mondom, éjjel jövök haza az ipari külvárosban, baromi hosszú kerítés amin ahogy megyek el mellette, át-átcsillanak a gyárudvart megvilágító reflektorok. Ha jön velem szemben egy szabályos villogóval felszerelt bringás, nem is tudom eldönteni, hogy a belső világítás csillog ki a kerítésléceken vagy valami másról van szó. Ha éppen autó vagyok és előzök, nem is biztos, hogy eszembe jut, hogy itt az isten háta megett, éjjel 11-kor egy biciklis lehet. Tudom hogy eszébe kéne jusson, de egy másik hozzászólásban leírtam, hogy az isten álaltkertje körül alacsony a kerítés és nekünk -akik a védetelenebbek vagyunk- ezzel is számolnunk kell.

    Hát ilyen és ehhez hasonló élmények miatt kezdtem én előbb banánzöld kabátot, később pedig fényvisszaverő csíkokkal ellátott mellényt hordani. Tényleg komolyan gondolom, hogy magam védem azzal, ha minél nagyobb felület világít rajtam. Nincs ebben semmi erőltetettség. Elfogadom a fizika törvényeit, márpedig az optika is a fizika egy ága.

    Egyébként igen, igazad van, oktatni kéne, meg kölekedési kultúra kéne, de ha egyszer most éppen nincs ilyesmi, hát akkor meg kell próbálnunk apró lépésekkel megteremteni. Egyszere, egy csapásra nem fogjuk tudni megoldani sem a teljesen hiteltelen gépjárművezető képzés, sem az iskolai KRESZ oktatás problémáit. Arról nem beszélve, hogy ha hazfelé menet apuka erőszakosan szlalomozva próbál átcsúszni egy sárga lámpán, a háta mögött ülő kiskölök ugyan hogy fog vezetni 10 év múlva? Ezen mind nem tudunk segíteni.
    Azt tudjuk csak tenni, hogy segítünk azoknak a normális sofőröknek -akik magukon kívül mást is elismernek a közlekedés egyenrangú résztvevőinek- abban, hogy minél meszebbről észrevegyenek bennünket.
    Én tényleg úgy nézek a bringán, hogy aki már engem sem vesz észre, az megérdemli, hogy élete végéig börtönben rohadjon. Ha barna dzsekiben, sötétzöld hátizsákkal bringáznék, ezt már nem merném ilyen határozottan kijelenteni.

     
  • At 12:06 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    wa, kösz, pont ilyesmikre vagyok kíváncsi, hogy milyen fényviszonyok között mit látsz az autóból. rossz hogy két helsen folyik a beszélgetés mert fentebb részletesen leírtam, hogy ha tudom, hogy mit lát aki a volán mögött ül, én kész vagyok módosítani magamon. Villogóról folyamatos fényre kapcsolhatok, feltehetem a lámpát a sisakomra és hasonlók.
    Pont ezet szeretném tudni, hogy mit látsz meg hamarabb a bevárosban, a külvárosban, a töksötét országúton.
    Szóval, erről részletesebben ha lehetne, kérlek.

     

Megjegyzés küldése

<< Home