:-) Szépjóestét!!
Hehe, nagy hírem van: felmondtam.
Mondom: FEL-MOND-TAM!!! Mármint a főállásomban mondtam fel.
Elég régóta érik bennem az elhatározás, hát ma végre megszületett.
Tényleg nem bírom már, az idegeim elvékonyodtak, sündisznópozícióban vagyok és akkor is védekezek ha nem is bántanak. Így aztán nekem is meg a kollégáknak is jobb, ha eljövök.
Az az igazság, hogy nem nekem való ez a fél- vagy inkább negyedértelmiségi lét. Unom. Unom az aktákat, unom az adatbázist, unom, hogy egész nap csak keresek, gépelek, nyomtatok, javítok, borítékolok, rendezgetek, unom, unom, halálosan unom. Fáraszt, nagyon fáraszt. Majd' tíz évig varrónő voltam pedig, nagyon jól tűröm a monotonitást - ha csendben, vagy halk zene mellett dolgozhatok. Egy irodában ilyen nincs.
Úgyhogy feladom, ennyi volt, megpróbáltam, de be kell látnom, hogy nem megy.
Éhen persze nem fogok halni, az esténkénti takarítás marad.
Na, de ez is milyen már, hogy fele annyi munkaidőben másfélszer annyit keresek, mint az irodában?
Ez van.

Antiszociális vagyok, depressziós és legfőképpen paraszt; örökre, a legkisebb csontomig az vagyok - ráadásul az ilyesmire fogékony koromban jócskán hatott rám a produktív - inproduktív munka elmélete is. Meg aztán közben tanultam is annyit erről a szakmáról, hogy tudjam; az informatika fejlődése és az integrált munkaszervezés gyakorlatilag feleslegessé teszi azt a fajta adminisztrációt amit most én csinálok. De ez mindegy is, az a lényeg, hogy ma végre bepörögtem annyira, hogy megírjam azt a két soros felmondó levelet.
Remélem, nem lesz túl hosszú a felmondási idő.


Más:
ez még szombaton történt, de akkor annyira megakadt a torkomon, hogy még csak mostanra bírtam lenyelni. Ahhoz, hogy meg is emésszem, le kell írnom:
A "barátném" a főszereplő, naná hogy ő, az, amelyik úgy adta el a házát, hogy egy szót sem szólt róla pedgi tudta hogy meg akarom venni. A kutyáink nagyon szeretik egymást, nem tudom velük megtenni, hogy amig ők Pesten vannak, más sétautat válasszak. Így is fog a blökimnek nagyon hiányozni ha majd áprilisban leköltöznek a Balatonra és nem lesz pajtása. De akkor már legalább nem lesz ott mindenhol a másik kutya szaga, akkor jobban viseli majd, hogy nem a cimborával sétálunk. Meg aztán keresünk is majd másik cimborát, a kutya társasági lény, még ha a gazdája nem is. Addig azonban hallgatok nagyokat és próbálom elereszteni a fülem mellett ahogy őnagysága szidja a zsidókat és az egészségügyi minisztert, isteníti Hortyt és visszasírja a szocializmus vívmányait.

Szóval, az én kedves felebarátnémmal szombaton kimentünk a piacra; a kutyáknak csont, belsőség, a madárkáknak szotyola meg cinkegolyó, ezt mindig együtt szoktuk beszerezni. És mindig meghívom egy kávéra is, az egyik standon isteni kávét főznek.
Egyszercsak az én szívemszottya barátném nagyot sikkant, összecsapja a 9 db aranygyűrűvel díszített kacsóit és azt mondja, hogy
- jé, nézd már, milyen szép terítők!-
Nézem, hát valami géppel hímzett, műselyem gagyik vannak kilógatva az egyik kirakatban. Valódi médincsájna vackok.
- Kéne nekem egy kerek terítő az intarziás asztalomra.- (valamelyik katalógusból rendelte, lapos dobozban érkezett, én még nem láttam, de el tudom képzelni azt az intarziát, amit lapra szerelve, csomagküldőtől lehet megrendelni)
- Ne hülyéskedj már, intarziás asztalra csak nem raksz ilyen kínai szart?-
- dehogynem, nagyon szépek, menjünk be!-
Bementünk, őnagysága válogat, hosszan értekezik az eladóval, végül kiválaszt egy bézs színű, piros-fehér melírozott rózsákkal hímezett förmedvényt és a kezembe nyomja:
- Na, ezt fizesd ki!-
- ÉN?? Már miért fizetném ki?-
- Hát mert azt mondtad, hogy megveszed nekem ajándékba a nyugdíjba menésem alkalmából.-
- Mit mondtam én?? Mit veszek neked?? És mire fel?? Csak áprilisban mész nyugdíjba, nem?-
- De igen, de a patikában a lányok már megrendelték a rózsaszínű WC-ülőkét, tőlük azt kértem. Lajos megvette a szív alakú kádat, Veszprémben kapott csak. Te meg ezt a terítőt veszed meg.-
Uhh.
Nem fizettem ki neki. Elmész te anyukám a jó büdös picsába, nem baszlak én téged, hogy ajándék nélkül szóba se állj velem!
Kicsit megsértődött, de nem nagyon és rövid huzavona után megvette ő maga.
A pofátlanságnak is van határa, ha én valakit meg akarok ajándékozni akkor kipuhatolom hogy mit szeretne és megveszem neki, na de álljon már meg a fáklyás menet! A pasijának beadagolhatja, hogy most éppen rózsaszín mobiltelefonra vagy szív alakú füdőkádra meg márványkandallóra vágyik, azt is elhintheti, hogy allergiás az ezüstre és csak arany bokaláncot bír elviselni magán, de engem azért ne nézzen már se hülyének, se fejőstehénnek!

Basszus, ha négy nap kellett ahhoz, hogy ezt a kis piszlicsáré párbeszédet meg bírjam emészteni, akkor a kimerültségtől nem csak a vérnyomásom magas, nem csak a memóriám és a koncentráló képességem romlik rohamosan de a humorérzékem is sorvad.
Márpedig azt valahogy vissza kell szereznem, mert anélkül fabatkát sem ér ez a tyúxaros élet!