:-) Szépjóestét!
Nos, mégsem kell megbánnom a felmondásom; az új fax sem jó ugyanis. El kellett küldenem az aláírt felmondásom a központba, hát mit történik, na mi??
Hehe, harmadik nekifutásra sikerült csak, a visszaigazolás is beragadt. Ebbe a masinába is egyenként lehet csak adagolni a papírt, hát még örülhetek, hogy csak egy oldalas a felmondásom.

Nem kis megdöbbenést okoztam egyébként, azt hiszem, hogy ennél a cégnél magától még soha senki nem mondott fel. Fele a társaságnak kétségbeesetten kapaszkodik a székébe mert egyrészt semmi máshoz nem ért, másrészt pedig az eltelt évek alatt teljesen elveszítette a rugalmasságát, az új iránti fogékonyságát és a kreativitását. A másik felének meg a lelkiismerete nem engedi hogy borítson, nélkülük ugyanis összedőlne a ház. Nem gúnyolódok, tényleg így gondolom. Iszonyú egyenetlen a cégnél a munka elosztása.
Az egyik kolléganőn jót mulattam, nézett rám nagy bociszemekkel, hogy de jó nekem, én még fiatal vagyok, biztos kapkodni fognak utánam. Ő 48 körül van, én 42 (egész pontosan 42,4658, egy nagyobb munka miatt az ekszcel dátumfüggvényeit bűvöltem ma, onnan tudom ilyen pontosan) - szóval nem hinném, hogy az a cirka 5 év annyit számítana abban, hogy a középkorú nőket diszkriminálják a munkaerő piacon.
Bizony, tapasztalat ide, munkabírás oda, precizitás amoda, valkűrésg emide, tetszik vagy nem (jobbára persze nem tetszik), de középkorú nő vagyok és mint ilyen, jelentős hátrányt élvezek a munkaerőpiacon.
De mindegy, higyjenek amit akarnak, valaki vagy be meri ismerni magának, hogy alkalmatlan, vagy keres valamilyen magyarázatot a beposhadásra. A kor végülis elég jó indoknak hallik, erre majdnem mindenki rábólint, hogy persze, igaz, negyvenen túl nem lehet má újrakezdeni, maradjon hát minden úgy ahogy eddig. Én nem akarok semmit megmagyarázni, csömöröm van és váltani akarok, adni magamnak még egy esélyt.
Ez elég vitriolosan és nagyképűen hangzik, tulajdonképpen az is vagyok most.
Illetve hát, mint a nyuszika éjjel az erdei ösvényen, jó hangosan énekelek, hátha azt hiszik, hogy qrvára bátor vagyok és semmitől sem félek.
Pedig hát dehogynem! A zabszem sem férne be, hogy őszinte legyek - mégiscsak nagy változás ez, ha nem is háló nélküli salto-mortale, de nem veszélytelen. Már csak azért sem, mert az elmúlt évek alatt iszonyúan megkoptam és korántsem biztos, hogy újra tudom tölteni a telepeim.

(Az is a baj, hogy a jövő héten le kell mennem a központba (vidékről vagyok "felhelyezve" ide) és beszélnem a tulajdonképpeni főnökmmel - aki nem mellesleg az ország talán legszebben stuccolt bajuszának a tulajdonosa és ezt még akkor sem tudom figyelmen kívül hagyni, ha életemben eddig mindössze 4-5 alkalommal találkoztam vele.)

Most pedig ágyba velem! Ma beszálltam a liftbe és a talpig érő tükörfalba nézve teljesen elborzadtam azon a karikás szemű, lestrapált, borzas kóbor macskán, aki visszanézett rám.