:-) Szépjóestét!!

Úgy látszik, hogy ha nagyon rossz a kedvem és/vagy igazi lúzernek érzem magam, rögtön a zenéhez menekülök. Mostanában kifejezetten élvezem a youtube-ra felrakott operarészleteket böngészni és a különböző énekeseket és rendezéseket összehasonlítani.
Mivel legközelebb a Tannhauser van benne a bérletemben (a holnapi Karnyónétől eltekintve, de az premier, szóval aligha van feltöltve a netre) hát legyen itt egy kis ismertető. Na nem ilyen szárazon, szikáran, mint ahogy azt az Opera honlapján olvashatjuk hanem amúgy Brünnhildésen, különböző előadásokból vett részletekkel:

Röviden és tömören: a Tannhauser egy szexbe és dorbézolásba belecsömörlött, a régi vidéki életébe azonban visszailleszkedni képtelen fiatalember helykereséséről szól. Manapság valósághősök vagy pornósztárok járnak így: elmenekülnek a kisvárosi provincializmus elől, belekóstólnak mindenféle földi jóba majd megcsömörlenek, a gyökereikhez visszatérni azonban már nem tudnak - de nem is fogadja őket vissza a prüd szülőföld. Csak hánykolódnak össze-vissza, keresik a helyüket. A legszélsőségesebb érzelmek tépik szét a lelküket; szexéhség, csömör, vallásos áhitat, kiábrándultság, düh, plátói szerelem, egyik végletből a másikba esnek, aztán boldogtalanul meghalnak.
Ismerek pár ilyen embert én is.
De nézzük, Wagner hogy dolgozta fel ezt a sztorit:

Nyitány:
Mint minden operanyitány, ez is megalapozza a hangulatot és röviden végigkalauzolja a hallgatót a történeten. A zene keretes; a tiszta, bűntelen életet jelképező dallam, a zarándokok kórusának témájával kezdődik és végződik a nyitány. A két emelkedett dallamrész közé ékelődik be a Vénusz-barlang túlfűtött, erotikus témája.
Karajan vezényli a Berlini Filharmonikusokat 1975-ben. Gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű!! Szuggesztív, borzongató, mit mondjak még?? Karajan for ever!! Nála a zarándokok áhitatosak, Vénusz pedig olyan mint egy bajadér, szinte lehet hallani ahogy megcsörrennek a fátylán a rávarrt aranypénzek.


I. felvonás
Vénusz barlangjában vagyunk. A kiégett, megcsömörlött Tannhauser (akinek már lehet a farka sem áll úgy, mint kellene) elvágyik. Kérleli Vénuszt, engedje útjára. A szerelem istennője tartóztatná, de a dalnok hajthatatlan, menni akar. Vénusz végül megelégeli a nyafogást és irgalmatlanul begurul, megátkozza Tannhausert és kiakolbólítja a Vénusz-barlangból.

(John Charles Pierce kérleli Vénuszt hogy engedje el. A felvétel érdekessége, hogy az eredeti helyszínen, Wartburg várában készült. Sajnos nem tudom, ki énekli Vénuszt, de gyönyörű.)

Tannhauser egy szépséges völgyben tér magához. Pásztorok énekelnek, majd egy zarándokcsapat halad át a színen. Főhősünket hirtelen vallásos áhitat keríti hatalmába, torkig van mindennel, vezekelni akar bűneiért. Már éppen indulna, amikor befutnak régi barátai, Wartburg lovagjai, dalnokai és széptevői. Wolfram, akivel a régi, még a Vénusz előtti életükben barátok voltak elmondja neki hogy Erzsébet, akibe a távozása előtt szerelmes volt még mindig vár rá. Tannhauser felélénkül, meggondolja magát és mégsem csatlakozik a zarándokokhoz, inkább meglátogatja régi ideálját.
(Louis Gentile énekel a Baltimore-i operában. A kosztümöktől nem vagyok elájulva mert középkor ide vagy oda, vadászni akkoriban sem lebegő palástokban jártak. Mert tessenek figyelni az utolsó néhány másodpercben megszólaló kürtökre - ezek bizony vadászkürtök, akárki hallhatja.)



II. felvonás
Erzsébet, a falu kisváros legszebb és legerényesebb lánya még mindig szerelmes Tannhauserba. A fiú évekkel ezelőtt eltűnt a városból, senki sem tudja hogy hol járt és mit csinált. Erzsébet hűségesen várt rá, észre sem vette, hogy szinte minden fiatal férfi őutána vágyakozik. Most nagyon boldog mert meghallotta, hogy Tannhauser visszatért. Őhozzá jött, hát mégis szereti és feleségül fogja venni!! Ezentúl egész életükben rózsalugasokban fognak sétálni kéz a kézben és Tannhauser majd énekel neki. Szegény kislány még nem tudja -hisz soha senki nem mondta neki- hogy a szerelemben nem harmatos rózsaszirmok érintkeznek hanem izzadt, csatakos testek. Ez később majd nagyon megrémíti őt, de most még semmit sem sejt, most még ártatlan és boldog. (Kedvenc Brünnhildém, Gwyneth Jones énekli Erzsébetet 1978-ban, Bayreuthban:)

(még több csarnok ária itt.)
Erzsébet annyira naív, hogy rögtön megvallja szerelmét Tannhausernek, aki csak hímez-hámoz, semmit nem mond sem a múltjáról, sem a jövőbeni terveiről. Wolfram, a hű barát titkon imádja a lányt, de látva a megtért Tannhauser iránt érzett hevültségét magában lemond róla.
A kisvárosban hamar híre terjed Tannhauser visszatértének, hetethét országr szóló bulit csapnak; dalnokversennyel ünneplik, hogy a tékozló fiú visszatért közéjük.
Az ünnepség azonban balul sül el. Az illedelmesen énekelgető dalnokokat Tannhauser szinte lesöpri a színről túlfűtött, erotikus dalával. (ezen a szép, 1949-ben készült felvételen a svéd Joel Berglund énekli Wolfram illedelmes dalát az esthajnalcsillaghoz.)

Még több dal az esthajnalcsillaghoz.
Kitör a botrány, az összegyűltek elborzadva ismerik fel, hogy a züllött Tannhauser Vénusznál járt, belekóstolt a bűnök legborzalmasabbikába, a testi szerelembe. Kábé úgy reagálnak, mint mostanában, amikor a falu egyik szülöttéről kiderül, hogy pornószínész vagy drogkereskedő. Kis híján meglincselik a megszeppent fiút. Erzsébet avatkozik közbe, bármennyire megalázta is a durva szerelmi ajánlattétellel, ő megbocsát a bűnösnek. Tannhausernek azonban nem marad más választása, mint csatlakozni a zarándokokhoz és Rómába menni, hogy a pápától feloldozást kérjen.


III. felvonás
Erzsébet az út menti keresztnél imádkozik és várja, hogy a zarándokok -és velük Tannhauser- visszatérjenek. Wolfram mindenhova követi a lányt, aggódik érte. Minden oka megvan rá, mert amikor végre megérkeznek a zarándokok -és Erzsébet nem találja köztük régi szerelmét- összeroppan.
(1982. Metropoliten, Erzsébetet Marton Éva énekli)

A lány kétségbeesésében meg akar halni, hazaindul. Kicsit várhatott volna még, mert néhány perccel később mégis megérkezik Tannhauser - egyedül, megalázottan, dühvel és fájdalommal telve. Elpanaszolja Wolframnak, hogy nem kapta meg a feloldozást. A pápa gúnyosan azt mondta, bűne oly súlyos, hogy csak akkor nyer megbocsátást, ha a püspöki pásztorbot kizöldül. Kitaszítottságát nem tudja feldolgozni, őrjöng, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elindul, hogy visszakönyörögje magát Vénuszhoz - ha már az erénynek nem kell és így is úgy is bűnösként kell meghalnia, akkor legalább valami kis öröme legyen még addig, amig él. Vénusz vissza is fogadná, de Wolfram eszébe juttatja Erzsébetet és Tannhauser összeroppan. Vénusz is tudja hogy viszonyukat már nem lehet feléleszteni és örökre eltűnik. Ekkor hírnök érkezik: Ezsébet meghalt. Tannhausert letaglózza a fájdalom, most jön rá, hogy ő már soha többé nem tudja azt a mondén, züllött életet élni. Erzsébet koporsójának látványát már nem bírja el a megtört férfi, összeesik és meghal.
Kicsit ő is várhatott volna még, mert Erzsébet halála elég engesztelés volt az Istennek, megbocsátott és az összegyűlt tömeg ámulattal látja, hogy csoda történt, a püspöki pásztorbot ágat hajtott.
(Luis Gentile énekli a címszerepet Brüsszelben. Nem gondolnám, hogy a testi szerelemet gyermeknemzéssel lehet csak megnemesíteni, de azok a meztelen terhes nők olyan szépek és költőiek ott az opera végén, hogy üsse kavics, megbocsátom ennek a rendezésnek ezt az igen patriarchális felfogást. Végül is, erről szól az opera, a mindenféle bűnök megbocsáthatóságáról.)

Nno, hát ilyesmikről (is) szól a Tannhauser. Még mindig van rá jegy.
Aki még ennek ellenére is soknak érzi a teljes operát de kíváncsi a zenére, az nézze meg Szabó István Találkozás Vénusszal című filmjét Glenn Close-sal (énekhangja Kiri Te Kanawa). A legszebb részeket belerendezték a filmbe.