Brünnhilde szikláján

Valló világ

2007/05/04

:-) Szépjóestét!
Éppen ma akartam megdícsérni az OTP-t. Az évek folymaán úgy alakult, hogy szinte az összes pénzügyem egy másik bankhoz vándorolt, az OTP-s számlámon csak a közműátutalások maradtak. Nem volt velük gond, de már untam egyik számláról a másikra utalgatni a pénzt, volt hogy el is felejtettem és kifizetetlen maradt néhány számla, csekken kellett pótolni.
Szóval vettem egy mély levegőt és elindultam, hogy megszüntessem a számlát. Már régen kellett volna, csak hát ugye a hivatalos ügyek intézésétől és a sorbanállástól való írtózás és a lustaság nagy úr.
Ehhez képest szemem-szám tátva maradt a bankban. Talán 3-4 percet ha várakoztam és az ügyintézés sem vett el több időt. Ott rögtön, egy ablaknál megszüntették a számlámat, kinyomtatták a szükséges papírokat, kifizették a számlámon lévő 1.643-ot és megsemmisítették a kártyámat. Udvariasan elköszöntek, mire észrevettem magam, már kint is voltam az ajtón. Állatira szerettem volna pedig megkérdezni, hogy milyen programot használnak mindehhez a flott ügyintézéshez és milyen képzést kaptak hozzá, mert komolyan mondom, ebből a szempontból világszinvonalú a szolgáltatásuk. A többi részéről a bankolásnak nem tudok nyilatkozni mert nem értek hozzá, de integrált, egyablakos ügyintézésben le a kalappal előttük, szoftware, hardver, ráver, minden rendelkezésre áll és úgy működik ahogy kell. Valemennyi munkahely fel van szerelve univerzális, a különböző méretű bizonylatokat kezelni képes nyomtatóval, kártyaleolvasóval, számzáras kis kasszával. A leolvasóval hívják be az adataim, nem kell semmit kitölteni, éppen csak rápillantott az ügyintéző a személyire, hogy ellenőrízze az adatokat de közben már bújt is ki a nyomtatóból a papír. Nem kellett 'átfáradni' a pénztárablakhoz, ott rögtön megkaptam a pénzem.
Nagyon jó rendszerük lehet és az embereik tudják is használni. Tényleg néhány kattintás volt csak az egész, szóval elismerésem.

Ahhoz, ami délután történt csak annyit tennék hozá, hogy 5 éve, Mór után pont azért kezdtem el egy másik bankba járni, mert ott nem egy széthízott, lúdtalpas, szuszogós biztonsági őr cigizett a bank bejárata előtt hanem egy feltűnően jóképű, huszonéves fiatalember mutatta hogy milyen üggyel melyik ablakhoz kell állnom. Persze csak azután, hogy bementem a fotocellás bejáraton, végigmentem egy néhány lépés hosszú, tükörrel borított falú kis folyosón, majd az ügyféltérbe lépés előtt megálltam egy pillanatra hogy megvárjam, amig becsukódik a hátam mögött a bejárati ajtó és kinyílik egy másik, az ügyféltérbe vezető kapu.
Ezt hivják zsiliprendszernek és fogadni mernék, hogy a tükrök mögött nem zselézett hajú, olajos tekintetű szépfiúk ücsörögnek. Azok arra valók csak, hogy az ügyfeleket eligazítsák.
Mondjuk, a biciklipumpát mindig kint hagyom mert a hideg is kilel a gondolatra, hogy netán bent ragadok a két kapu között és addig nem engednek be, amig mindent ki nem pakolok a zsebeimből. Pedig hát se úzit, se revolvert, de még csak csúzlit nem tartok magamnál soha.

2 Comments:

  • At 8:17 du., Anonymous Névtelen said…

    Nekem semmi bajom az OTP-vel, de azt azért eltanulhatták volna sok más banktól, hogy az ügyintézővel szemben nem csak állni lehet, hanem a megfelelő alkalmatosság (ún. szék) installálásával más testhelyzet is elképzelhető lenne, már akinek igénye van rá. Szerintem sokaknak lenne.
    k

     
  • At 7:01 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Az OTP mindig is 'álló' bank volt. Szerintem egyrészt ez még maradt a múltjukból, másrészt pedig ők nagyon sokáig csak folyószámlákat vezettek. nem csináltak olyasmiket, ami sokáig tartott volna és le kellett volna ültetniük az ügyfelet.
    Szerintem.
    Aztán a fene se tudja.

     

Megjegyzés küldése

<< Home