:-) Szépjónapot!
Nno, hát a jelek szerint mégsem olyan nagy a baj.
Mégsem vagyok sem hülye, sem agykárosodott - pedig már tényleg azt hittem. A halláskárosodásom még megvan, még mindig vannak hangszinek amikre összrezzenek, de ennyivel még lehet élni és a jelek szerint tanulni is.
TEgnap elkezdtem írni a diplomamunkám és meglepve tapasztalom, hogy szinte minden itt van a fejemben, a szöveg folyik ki az ujjaimból és 'csak' be kell gépelnem. Meg persze szerkesztenem kell, formába rendezni és mi tagadás, iszonyú redundáns a szöveg, szóval lesz még rajta mit dolgozni amúgy is.
Viszont semmit nem felejtettem el, még az ábráimat is látom magam előtt, azokat sem kell újra kitalálni, 'csak' újra meg kell rajzolni.
Azért a kedves volt kollégáimmal még nem szívesen futnék össze, igen keresetlen szavakkal adnám a tudtukra, hogy miattuk most jó két hétig csak gépelhetek, meg rajzolhatok, meg vakoskodhatok ezek előtt a szar könyvtári monitorok előtt. De legalább jó volt nekik arra a két percre, amig letilthatták a jelszavam, ennyi öröm járt nekik is, ne tagadjam meg tőlük.
A lényeg, hogy semmit nem felejtettem el.
Ez mondjuk a bizottságra is jó hatást fog tenni, szóval tényleg nincs vészhelyzet.
A blogom viszont egy darabig hanyatlani fog.
És hát egy CD-jogtárnak is nagy hasznát tudnám venni.
Sőt.
Anélkül nem is fogok boldogulni, affeneennémeg!

2 Comments:
At 5:04 du., Névtelen said…
Hála égnek, örülök, hogy mégis sikerülni fog. A jogszabályok a neten hozzáférhetők, biztos több helyen is, pl. www.complex.hu-n is.
At 10:05 du., Brünnhilde sziklája said…
Wow, köszönöm szépen, ennyi eszem nekem is lehetett volna, hisz régebben már jártam is az oldalon.
Minden ott van, amire szükségem van, juhhéj!!
:-)
Megjegyzés küldése
<< Home