Brünnhilde szikláján

Valló világ

2007/06/14

Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatala részére

Budapest



Tisztelt Hivatal!


2006. nyarán megtámadott és meg is harapott néhány kutya, de a tulajdonos nem ismerte el a felelősségét.
Ennek következtében engem, a kutyatámadás sértettjét 2007. tavaszán 3 órányi rendőrségi fogdában tartózkodás után, megbilincselve vezettek fel a kerületi Önkormányzat Szabálysértési Irodájába.

Egész pontosan 2007. április 11-én reggel 6 órakor két rendőr csöngetett a lakásomon. Felmutattak egy idézést és megkértek, hogy menjek velük. A rendőrkapitányságon a táskám tartalmát -bankkártyáim, személyes higiénés és egyéb dolgaim- felleltározták, mobiltelefonom szétszedették és kikapcsoltatták, engem becsuktak egy zárkába. 10 óra előtt néhány perccel megbilincseltek és elszállítottak, majd 'pórázon', az okmányiroda főbejáratán keresztül felvezettek az Önkormányzat irodájába. Ott az illetékes ügyintézőnek átadtak, udvariasan elköszöntek és távoztak.
Itt lett csak világos, hogy engem tanúként kívántak meghallgatni a tavaly elszenvedett kutyatámadás ügyében.
Magyarul, engem egy olyan ügyben 'fogdásítottak' és bilincseltek meg, amely ügyben én sértett voltam és a 'bűnöm' mindössze annyi volt, hogy valamilyen oknál fogva nem kaptam meg a Szabálysértési Iroda idézését, így természetesen megjelenni sem tudtam a meghallgatáson.

Ez ellen eljárás ellen, amely engem megalázott, emberi méltóságomban mélységesen megsértett, személyes szabadságomtól valamint önrendelkezésemtől és javaimtól több órára megfosztott panaszt tettem mind a Kerületi Önkormányzat Szabálysértési Irodájánál, mind a Kerületi Rendőrkapitányságon.

Panaszomat mindkét hatóság elutasította arra hivatkozva, hogy ők a jelenleg érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Megjegyzem, ebben egy percig nem kételkedtem.
Panasszal éltem továbbá országgyűlési képviselőm felé – az ő tanácsára írok most Önöknek.

Hangsúlyozni kívánom, hogy mind az elővezetésemben közreműködő rendőrök, mind az engem meghallgató ügyintéző részéről maximális udvariasságot és kíméletet tapasztaltam, tehát nem személyek, hanem az eljárás elve ellen van kifogásom.

Kifogást emelek az ellen, hogy mindenféle előzetes értesítés nélkül, személyes ügyeim elintézésére (pl. a lakásban bezárva maradt kutyám megsétáltatására) időt nem hagyva beszállítottak a rendőrkapitányságra.
Kifogást emelek az ellen, hogy -bár egész idő alatt megőriztem higgadtságom, nyugodtan viselkedtem és együttműködtem a rendőrökkel-, végig kellett szenvednem, hogy személyes dolgaimtól megfosszanak, fogdába csukjanak és legfőképpen hogy megbilincseljenek és így vezessenek fel egy zsúfolt ügyfélfogadó téren keresztül az ügyintézőhöz.


Tisztelt Hivatal!

Kérem, hogy a panaszom kivizsgálni és néhány kérdésem megválaszolni szíveskedjenek.

Szeretném megtudni, hogy egy szabálysértési ügyben tanúként meghallgatandó személyt az önkormányzatnak miért kell ugyanolyan módon elővezettetnie, mint egy bűnözőt?
Arányos-e, hogy egy önkormányzati szabálysértési előadó ugyanolyan jogokkal bír és ugyanúgy megfosztathat a szabadságomtól és az önrendelkezéshez való jogomtól, mint egy bíró?
Arányos-e, hogy pusztán amiatt, hogy egy idézést nem kaptam meg, így bánjanak velem?

Mivel a Szabálysértési Iroda válasza szerint a velem szemben is alkalmazott eljárást írja elő a jelenleg hatályos jogszabály, van-e mód kezdeményezni ezeknek a jogszabályoknak a módosítását legalább olyan mértékben, hogy ha már mindenképpen a rendőrség közreműködését kell kérniük, az első alkalommal ez kimerüljön annyiban, hogy a rendőr átveteti az idézést és ellenőrzi, hogy az idézettnek szándékában áll megjelenni az Önkormányzat irodájában?

A rendőrségnek miért kell a higgadt, együttműködő és nagy valószínűséggel nem kriminális személlyel szemben ugyanúgy eljárni, mintha bűnöző lenne? Ha már az Önkormányzat kérésére tanúként elő kell hogy vezessenek, miért kell holmijaimtól és telefonomtól megfosztaniuk, miért kell egy zárkába csukniuk és legfőképpen miért kell megbilincselve, pórázon felvezetniük az önkormányzat irodájába?
Mivel jelenleg ezt írja elő a rendőrség belső szabályzata, van-e mód arra, hogy ezeken a rendelkezéseken változtassanak és a hatósági ügyekben tanúként elővezetett, együttműködést mutató személyeket ne 'fogdásítsák' és bilincseljék meg?


Válaszukat előre is köszönöm,

üdvözlettel:


Brünnhilde

Budapest, 2007. június 13.



Megjegyzés:
és közben a Rádió hangátárból szól az a gyönyörű, gyönyörű Rajna kincse, amivel nem bírok, egyszerűen nem bírok betelni. Minél többször (már vagy negyedszer) hallom, annál több szépséget fedezek fel benne. Még a hibái is tetszenek, mert az élő zene soha nem lehet olyan tökéletes mint egy stúdiófelvétel, viszont ez tényleg élő zene, ott voltam a születésénél. Imádom, ahogy ez a Loge még Wotannak is a torkára forrasztja a szót, fantasztikus ez az énekes. És Alberich sem semmi, szinte éget a hangjából, hogy mennyire megalázták és szegény Mimén áll bosszút. Az meg úgy jajong, hogy a hátam borsódzik tőle.
Csodás előadás volt, na, mit ragozzam.
Lehet holnap elrohanok és veszek egy CD írót, mert csak egy hétig tölthető le, aztán leveszik a hangtárból.
itt van, 2007.06.09. 18.00 óra.

4 Comments:

  • At 5:55 du., Anonymous Névtelen said…

    Olvasd el a jinjang.nolblog.hu-n a mai bejegyzést. Mit szólsz a bilincshez?

     
  • At 11:58 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Első nekifutásra, 26 ablak lemosása és egy három órás opera végighallgatása után egyelőre csak annyit, hogy ott bűncselekmény gyanúja 'forgott fenn' mégsem bilincseltek, legfeljebb fenyegetőztek vele. Mondjuk tizenpár éve még nem volt ez a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény, ami alapján engem elővezettettek.
    Aztán el kell majd olvasnom reggel még egyszer, mert elég ködösen van írva és elsőre nem mindent fogtam fel belőle.

     
  • At 2:18 de., Anonymous Névtelen said…

    Csak pont erre akartam felhívni a figyelmed, hogy ott bűncselekmény gyanúja és mégsem bilincseltek. Tehát akkor mégis joga van mérlegelni a rendőrnek? Továbbra is az a meggyőződésem, és az idevonatkozó törvényekből is ezt olvastam ki, hogy bilincselni csak szükség esetén, ellenszegülés esetén, stb. kell. Mivel Veled nem így jártak el, ezzel megszegték a törvényt.

     
  • At 8:51 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Most már mindenképpen az ombudsmani hivatal kezében van a dolog.
    Egyébként nevetséges ellentmondások vannak a törvényben, mert a közigazgatásról szóló törvény rögtön az elővezettetést írja elő, míg a büntetőtörvénykönyvben van lehetőség kényszerkézbesítésre és az útbaindításra.
    Magyarul, engem, a tanút csak elővezettetni lehet, egy rablógyilkost a börtönbe útnak indítani is. Reggel kimegy a rendőr és kiviszi a delikvenst a vasútállomásra. Szoktak is ilyet csinálni egyébként, mondta az üti.
    Szóval nagy katyvasz van, szerintem túlságosan feldühítette őket néhány eset amikor parkolóbüntetésekkel nemt aláltak meg embereket aztán jól bekeményítettek. Annyira, hogy a közigazgatási eljárás keményebben bánik a tanúkkal mint a btk a bűnözőkkel.
    Bízzunk az ombucmanóban, más lehetőségünk úgy sincs. Manapság már disszidálni sem lehet.

     

Megjegyzés küldése

<< Home