Brünnhilde szikláján

Valló világ

2007/07/16

:-) Szépjóestét!
A kánikulára tekintettel gasztronómiai különkiadás következik.
Nekem sajnos (vagy hálistennek, mikor hogy érzem) volt szerencsém néhány meleg égövi országhoz, szóval van tapasztalatom arról, hogy miket érdemes enni és inni nagy melegben.

Először is, vegyük az arabokat - ha valakik, hát ők aztán tudják, mit kell fogyasztani 30 fok felett. Ők mentateát isznak, méghozzá melegen. Kipróbáltam, bevált, bár én nem tisztán mentát használok, hanem zöld teával keverem. Cukor nélkül, kézmelegen kell kortyolgatni.
Még mindig az arab világ, kicsit feljebb; a törökök kedvenc itala ilyenkor -ha jól emlékszem a nevére- az ayran. Ezt itthon is lehet kapni a legtöbb török büfében, én nagyon szeretem. Nem más, mint vízzel hígitott, sóval ízesített joghurt habosra turmixolva és jól behűtve. Nagy melegben nem csak a folyadékbevitelre kell ügyelni, de arra is, hogy elegendő só legyen a szervezetben, mert az izzadással rengeteget veszítünk.
Az ayrant továbbfejlesztettem, mépedig nem sóval és vízzel, hanem kovászos uborka levével habosítom fel. Kicsit érlelni kell a hűtőben, isteni, még ki sem öntöm, azonmód, a kancsóból szoktam hörpölni.

Aztán ne hagyjuk ki a saját égövünk legjobb kánikulai italát, az aludtejet se. Sima zacskós tej kell hozzá és egy pohár joghurt vagy kaukázusi kefír - vagy oltóanyag, de ahhoz elég nehéz hozzájutni. A kissé meglangyosított tejbe bele kell keverni a joghurtot és kint hagyni a konyhapulton. Egy nap múlva kész is a finom, sűrű aludtej, csak be kell tenni a hűtőbe és pár óra múlva már lehet enni, inni, vagy levest készíteni belőle.

Merthogy az lesz a következő, a joghurt- vagy kefírleves.
Nekem nem nagyon jönnek be a mostanában divatossá vált, hígra főzött pudingból készült, agyonédesítet gyümölcslevesek. Én fogok egy marék gyümölcsöt, mindegy milyet, bármilyet, akár több félét is. Kimagozott meggy vagy cseresznye, sárga- vagy őszibarack, felkockázott dinnye, málna, ribizli, ami éppen van otthon. Egy marék gyümölcsöt beszórok az aprítóba, ráborítok egy pohár kefírt és jól összedolgozom. Kész is a gyümölcsleves, lehet enni. Én cukrot sem teszek hozzá mert pont a savanykás, édesítetlen íz jó a szomjúság ellen.

Van ennek a kefírlevesnek sós változata is, ebben az esetben maréknyi gyalult tököt, vagy uborkát, vagy cukkinit, vagy reszelt sárgarépát, vagy zellerszárat, esetleg zsenge céklát mixelek össze kefírrel. Fűszerezni lehet apróra vágott kaporral, petrezselyemmel, pici fokhagymával és mindenképpen sóval. Amennyire ellene vagyok a sózásnak normális körülmények között, annyira figyelek arra, hogy kánikulában a normális sómennyiségnek legalább kétszeresét megegyem.
(Megjegyzem, ez még így is kevesebb, mint amennyit egy átlagos, a menzán azonnal a sótartó után nyúló ember elfogyaszt.)

És hát igen, a szezon is kedvez a sok salátának és gyümölcsnek. Krumpli vagy rizs helyett érdemesebb inkább 3-4 kovászos uborkát enni ebédre, vagy salátát. Én a menzai miniatűr, ám annál drágább görög salátáktól falra mászok, különösen azt utálom, hogy még az olajbogyós-fetasajtos salátát is cukros-ecetes lével öntik fel. Nem is veszek olyat soha. Nekem bőven megfelel, hogy egy kis dobozkába beledarabolok 3-4 paradicsomot, megszórom oragánóval, meglocsolom pici olajjal és beviszem a suliba. Ott veszek valami frissensültet vagy tésztaételt, megsózom a paradicsomot és köretként megeszem. Desszertnek pedig szintén viszek kis dobozban felkockázott dinnyét vagy pár szem keményebb őszibarackot, szilvát.

Amikor végre hazaérek, a kutya megpocakolása után első utam rögtön a hűtőhöz vezet. Két eset lehetséges: vagy egy üveg nyi kovászos uborkalé van benne, vagy egy doboz sűrű paradicsomlé, de szóda mindenképpen. Akár uborkalé, akár paradicsomlé, az eljárás ugyanaz. Félig töltök egy poharat és felüntöm szódával. Ezt hívom uborkafröccsnek, illetve paradicsomfröccsnek. Isteni, mind a kettőt imádom. A paradicsomot ráadául lehet finomra reszelt zellerrel vagy zúzott fokhagymával ízesíteni.

Ha pedig valaki fagyira vágyik de nem bír elmenni a cukrászdáig se, az tartson a fagyasztóban pár pohár gyümölcsjoghurtot. Csak úgy, dobozostul. Csonttá és élvezhetetlenné fagy, úgy kell a kanállal kapirgálni de néhány perc múlva kezd felengedni és egy isteni gyümölcsfagyit élvezhetünk - arról nem beszélve hogy elhitethetjük magunkkal, hogy az biztos nem hízlal. Megsúgom hogy dehogynem, de hát istenkém, valamit valamiért.

Egyébként apróra vágott dinnyét is lehet fagyasztani, finom jégkása lesz belőle. Krumplinyomóval megzúzva, koktélos pohárban, néhány mentalevéllel díszítve még partiitalnak is megfelel, ha valakinek éppen reprezentálnia kell.

No, hát ennyi.
És hogy a test után a szellemnek is megadjuk ami őt megilleti, legyen itt bónusznak még egy jó tanács: járjunk moziba!
Aki napközben ráér, annak érdemes a kora délutáni előadásokra beülni. Egyrészt, mert ilyenkor olcsóbb, másrészt, mert így a nap legmelegebb és leginkább elviselhetetlen részét hűtött, légkondicionált helyiségben töltheti. Olyannyira hűtöttben, hogy a moziba érdemes vinni egy kardigánt, mert könnyen meg lehet fázni.

8 Comments:

  • At 11:11 de., Anonymous Névtelen said…

    Régóta tudom, hogy az arabok langyos, vagy éppen meleg italokat isznak a nagy hőségben, és hallom is, hogy jót tesz, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy miért. Igen, tudom, hogy állítólag a szervezet ennek hatására több hőt kezd leadni, de valahogy nekem akkor is fizikai nonszensz, hogy kánikulában ne jéghideg italt igyak. Egyszerűen nem fér a kis fejembe ez a meleg teázás.

     
  • At 1:30 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Nem is kell, hogy beleférjen. Én is csak a mentával tudom magyarázni a hatásmechanizmusát, mert azt felfogom, sőt, fizikailag érzem, hogy hűt. De tényleg jó a langyos mentatea. Ami kissé visszatart, hogy ilyenkor még eg tea erejéig sem szívesen gyújtom be a tűzhelyet. Ez is hüyleség pedig, mert ugye a hűtő hőcserélője jóval több hőt bocsát ki egy lakásba mint egy bögrényi víz felforralása.
    De hát az ember már csak ilyen, nem tud túllépni az érzékein.

     
  • At 5:49 du., Anonymous Névtelen said…

    Ma őszibarackkal és görögdinnyével mixelt joghurtot ebédeltem - nagyon köszönöm! Eddig túléltem a meleget, remek ötlet.
    k

     
  • At 10:29 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Nno, hát ennek igazán örülök, egészségedre.
    Csak ma jutott az eszembe, hogy kifelejtettem az alföldi aratók és kubikusok legfontosabb nyári eledelét, a ciberelevest.
    Fel is adom rejtvénynek, kíváncsi vagyok ki ismeri és hány féle változatát.

     
  • At 11:09 du., Anonymous Névtelen said…

    Cibere leves

    Hozzávalók: 4-5 gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, 1 dl tej, fél citrom, liszt.

    Elkészítés: tegyél fel kb. 1,5 liter vizet főni, adj hozzá 4-5 gerezd apróra vágott, vagy zúzott fokhagymát, forrald fel, majd egy evőkanál liszttel elkevert tejjel és tejföllel habard be. Fél citrom levével ízesítsd savanykásra, majd – gyenge tűzön – melegítsd át.

    Tipp: Tálald pirított kenyérkockákkal

     
  • At 11:29 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Ez fantasztikus, honnan van??
    Úgy értem, melyik vidékről?
    Nahát, ez annyira különbözik attól amit én ismerek, hogy a nyakam merem rátenni, hogy legalább tucatnyi recept össze fog gyűlni és mindegyik más lesz :-))

     
  • At 6:30 de., Blogger Kinga said…

    Brunnhilde: ha csak siman hagyom megaludni a tejet, az miben kulonbozik a kefires (oltoanyagostol)? (Itt olyan kurva hoseg van (107 fok fahrenheit), hogy par ora alatt a pulton hagyva megalszik meg ez az agyonkezelt, romlasmentes amcsi tej is mindenfele hozzaadott anyag nelkul... ez nem ugyanaz?)

     
  • At 9:23 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Ha tényleg megalszik, akkor mindegy, illetve minimális a különbség. Én azért szoktam keverni, mert a mi tejünk már nem nagyon alszik meg, inkább megkeseredik. De a valódi tejhez nem kell semmi, az tényleg finom savanykás aludtej lesz magától is.

    A különbség abban van, hogy a kaukázusi kefírt gombával oltják és egy lazább, szénsavas aludtejet kapsz. Én ezt nagyon szeretem.
    A joghurtot azt hiszem tejsavval, az egy kicsit megint más ízű lesz. Ez persze semmit nem jelent abból a szempontból, hogy ilyenkor jólesik egy bögre savanykás aludttej, tök mindegy, mivel van vagy nincs oltva.

     

Megjegyzés küldése

<< Home