A holnapi Criticalmassra tekintettel ma bringával fogok menni az Operába.
Ilyet még úgysem csináltam, bringával járok dolgozni, bevásárolni, bankba, vendégségbe, de színházba azért tömegközlekedni szoktam.
Ma délután azonban szépen megfürdök, sminkelek, kölnizek. A szép ruhát, a kis csipkés vállkendőt, a III. emeleten elengedhetetlen legyezőt, a tűsarkú cipőt, a harisnyát és a színházi táskát beteszem a hátizsákba, felülök a bringára és szép kényelmesen -hogy ne izzadjak le- betekerek a belvárosba. A pacit (Grane a neve, csak mondom) valahol az Andrássyn kikötöm. a mosdóban átöltözök, a tornacipőt. a szerszámostáskát, sisakot, kukásmellényt beteszem a hátizsákba és leadom a ruhatárban. Előadás után ugyanez csak fordított sorrendben, illetve hazafelé már lehet nyomni neki, akkor már nem baj, ha leizzadok.
Hát így.
Arra vonatkozó tanácsot, hogy hol kössem ki Grane-t örömmel fogadok.
Más:
végre, végre, megjelentek a tintagombák!!
Reggel találtam két nagy marokkal, megtisztítottam, felszeleteltem és megpároltam hogy ne kezdjen szinesedni. Edzés után aztán majd ráütök két (vagy három) tojást és nagyon jól fogom magam érezni.

4 Comments:
At 2:16 du., . said…
A múltkor valakinek olyan szépen,kedvesen,okosan leírtad, elmagyaráztad hogyan is kell színházba öltözködni.Ebbe benne van,(volt),hogy az ember a lelkét is előkészíti a befogadásra.stb.stb...
Na, akkor kérdezem röviden:biztos jó ötlet Operába bicajjal menni?! Végig van ez úgy fázisonként (emeletenként) gondolva?!:)
At 3:38 du., . said…
Hogy én mekkora állat vagyok!
Minek szólok bele?! Minek??!
Bocs!Bocs!Bocs!!!
Menj úgy, ahogy akarsz!:)
At 3:57 du., Brünnhilde sziklája said…
Nincs semmi god, miért ne szólnál bele, ha egyszer itt van a komment?
Egyébként igen, végig van gondolva, le is írtam.
Hidd el, a bringa ugyanolyan közlekedési eszköz mint a metró vagy az autó - ráadásul jóval kevesebb a bosszúság vele, mint az utóbbi kettővel. Nem kell a retkes külvároson keresztül kikutyagolni a megállóba, nem kell dugóban rostokolni a buszon vagy nem elkésve, idegesen parkolóhelyet keresni.
Kétségtelen, hogy a legelegánsabb taxival érkezni, de az meg ugye nem az én kategóriám.
Egyébként meg majd ma kiderül, mondom, nem csináltam még ilyet.
At 3:58 du., Brünnhilde sziklája said…
....nem KELL elkésve, idegesen ...
Megjegyzés küldése
<< Home