:-) Szépjóestét!
Teljesen jól vagyok már, olyannyira, hogy máma kicsit bírtam hallgatni a híreket és a betelefonálós műsorokat is.
Bár ne tettem volna, ez a mai magyar belpolitikai valóság undorítóbb, mint egy fülbemászó bogár.
De mindegy, ha már egyszer befészkelte magát az agyamba, jobb túlesni rajta.

Szóval hallom ám, hogy Brüsszelben a szlovákiai és a romániai magyar párttal közös ünnepségre készülnek pártjaink - a KDNP és a FIDESZ kivételével mindahányan. 7 párti ünnepségnek szánták, de a két néppártunk nélkül ugye csak ötpárti lesz az esemény.

Ha valaki, hát én igazán elég hamar megútáltam a mindenféle állami ünnepeket. Már rögtön kisdobosként sikerült elájulnom egy órákig tartó április 4-i ünnepségen. Esős, hideg nap volt, az iskola alacsony, levegőtlen folyosóján kellett vigyázzban állni a műsor, az ünnepi beszédek meg a mindenféle oklevelek meg jelvények átadása alatt. Később volt olyan november 7-e, amikor a saját iskolai ünnepségünkon kívül még három üzemet hakniztam végig a Majakovszkij versemmel. Sehol még egy bambit sem kaptam, idő sem lett volna rá, kellett rohanni a következő helyre. A középiskolában azért harcoltam (eredménnyel!!), hogy a bejárósoknak ne kellessen március 21-én bejönni a koszorúzásra meg az ifjú gárda eskütételére. És hogy május 1-én is vonulhassunk otthon, a szüleinkkel. Amikor dolgozni kezdtem, akkor ez utóbbit már nem tudtam elkerülni, vonulni muszáj volt.
Szóval bár a tinédzser- és ifjú felnőttkorom alatt igen közösségi embernek számítottam, a kötelező ünnepségeket mindig útáltam.
Most sincs ez másképp, csak mostanában már a pátosz iránti ellenérzéseimet meghatványozza a tömegiszonyom. Bármiféle tömegben rosszul bírok lenni, már az is elég az ájuláshoz, ha én balra mennék, de a tömeg jobbra sodor.
Szóval ha egy mód van rá, kerülöm az ilyen helyeket.

Persze, ha mondjuk én is valami tribünön ülhetnék, vagy pláne, parlamenti képviselőként a saját felcimkézett székemen, akkor azért erőt vennék magamon, mert valahol azért mégiscsak az ünnepek fejezik ki azt, hogy együvé tartozunk.
Nem áradoznék itt nemzetről meg hasonlókról, ezeket a fogalmakat úgy lejáratták már, hogy szégyellem a számra venni. Maradjunk annyiban, hogy egy kultúrális és adóközösséghez tartozunk. Ez utóbbit most ne boncolgassuk, de a kultúrális közösség magában foglalja a nyelvet, a közös, de legalábbis néhány ponton érintkező történelmünket, a kialakult szokásainkat meg ilyesmiket.
Persze, lehet ezeket az értékeket elbagatellizálni, vagy akár semmibe venni is, miért ne lehetne. Ha egyszer valaki ideológiailag annyira különbözik hogy az felülírja, sőt, egyenesen megsemmisíti a kultúrális közösséget jelentő kapcsokat, az ünnepeljen nyugodtan külön. Vagy ha az a meggyőződése, hogy ő felsőbb rendú, hát akkor meg aztán tényleg nem várható el, hogy kilencszer csavarodott DNS-ű őskeresztény konzervatív létére leereszkedjen holmi korcs libsi-komcsi-buzi-proli bagázshoz.
Csak akkor ne pofázzon hablatyoljon itt nekem nemzetről meg hagyományokról meg gyökerekről meg arról, hogy merjünk nagy közös jövőt álmodni, mert kiröhögöm.


Más:
Hehe, a focistáink (ha jól számolom) a félrebíráskodott török meccset nem számolva a negyedik meccsüket nyerik. Még két nyertes meccs és elmarad az aktuális rendszerváltó tévészékház ostrom. Kíváncsi vagyok, hogy ezt a nagyon ügyesnek és megszállottnak tűnő kapitányt mikor készíti ki a posvány. Remélem ellent bír nekik állni.

Mégmás:
A hihetetlen nyitottságomra és előítéletmentességemre jellemző, hogy majd' három hónapi fitnesszezés után csak ma jöttem rá, hogy azokon a tévéken amik a kardiógépek előtt állnak nem csak a teleshopot meg a 100 kilós nők súlyemelő bajnokságát közvetítő tévéadókat lehet fogni, hanem a CNN-t és a BBC-t is. Úgyhogy ezentúl a testem karbantartását összekötöm az angolom karbantarásával. Külön külön is nagyon jó, de így együtt, kiváló!