Kibéreltem
egy kis házat vidéken, 3 hónapra.
Budapesttől kicsit több, mint háromnegyed, a munkahelyemtől fél órára, egy dombtetőn, gyönyörű kilátással a Gödöllői dombságra.
Kicsike ház, 48 m2, két pici szobával, csupa szutyok zuhanyozóval, falatnyi, csempehiányos konyhával, viszont istentelen nagy garázzsal és hatalmas, elhanyagolt kerttel. A ház is eléggé le van pukkanva, a megboldogult hetvenes években épülhetett nyaralónak. Legalább 8 féle, csuda tudja honnan összelopkodott csempe van a falakon, meg egyáltalán, az egészen érződik az a jó szocreál hangulat.
Viszont minden égtájra van egy-egy hatalmas ablaka, körbesüti a nap és a kertben éppen most érik az alma. Az utcában utánam még négy ház van, és onnan erdő, beérződik a gombaillat. A kék túrajelzés tőlem pár száz méterre van.
Hát igy.
Adódott az alkalom, nem hagyom ki. Ez a három hónap elég lesz arra, hogy viszonylag kis költséggel felmérjem, hogy tényleg jó-e nekem vidéken élni. Hogy birom-e a bejárást, a fűnyirást, a keritésfoldozást, hogy tényleg ezt akarom-e. Ha nem, három hónap után visszajövök. Ha igen, kiadom a lakásom, és a +- bérleti dijakkal pont a nullán leszek. Közben meg lesz lehetőségem szétnézni a környéken és eldönteni, hogy akarok-e venni valamit.
Hát igy.
Bútor nem nagyon van benne, valami ócska ruhásszekrény meg fotel kerül a pincéből (merthogy az is van), a galériáról elviszem a földre is letehető futonágyat, egyedül egy jó matracot veszek, abba még beruházok. Pár konyhaedényt leviszek, mosni meg valószinúleg hétvégente hazajárok. Három hónapért nem fogok százezreket kifizetni a költözésre, azt ráérek akkor, ha tényleg tetszik az ottani élet.
Hát igy.
Azt sajnálom csak, hogy nem hamarabb jött ez a lehetőség, ez a napos, langyos ősz csodálatos lett volna ott.

Címkék: ház
4 Comments:
At 10:36 du., Névtelen said…
Sok sikert az "új" élethez ! wa
At 11:45 du., Brünnhilde sziklája said…
Köszi :)
De annyira azért nem lesz ez új, inkább csak egy próba, amolyan kóstoló féle.
At 7:52 de., Névtelen said…
hejhej!
hát lehet hogy rádtalált a ház?
hmmm. ez nekem is ad egy kis reményt, hogy én sem vagyok elkésve, és ne ugorjak bele valami ócska megoldásba...
drukkolok neked! :)
Kócos
At 8:01 de., Brünnhilde sziklája said…
Majd kijössz hozzám, a nyugatitól 41 perc és 3 kim séta, aztán ott vagy egy gazos kert közepén, hatalmas erdő szélén és néha a fejedre pottyan egy érett alma :-))
Megjegyzés küldése
<< Home