Vésztelenhelyzet

Nemrégiben költöztünk új irodába, ma volt először, hogy bent akartam zuhanyozni. Bemegyek egy ajtón, egy szűk kis előtérbe jutok. Balra WC, elől öltöző. Az öltözőből újabb ajtó nyilik, szintén WC-k, majd még egy, az már tényleg a zuhanyozó.
Már csak némi szappanhab takarta a testem legintimebb részeit, amikor kialudt a villany és én ott álltam a legteljesebb sötétségben, négy ötven kilós ellenállással nyiló ajtó mögött. A közintézményekben oly megszokott és oly sokszor kiröhögött zöld emberke és mellette az „EXIT” felirat sem világit.
Emlékezetből elindulok arrafelé, amerre az ajtót sejtem, gondoltam, valaki kifelé menet leoltotta a villanyt. Találok egy kilincset, lenyomom, megtolom, nem nyilik. Lenyomom, húzom, nyilik. Az előtérben egyetlen zöld pontocska foszferoszkál, nem nagyobb, mint a laptopomon az ON/OFF gomb. Elindulok arrafelé, gondoltam, az ajtó fölött lehet a vészkijáratot jelző fény. Jól sejtettem, némi tapogatás után megleltem a kilincset. Ez kifelé nyilott, eddig hát eljutottunk. Eddigre a szappanhab már kezdte csipni a micsodámat, de gondoltam, inkább legyen kicsit piros, mint bennégjek egy zuhanyozóban. Kiáltok egyet, hogy kapcsolják fel a villanyt, egy férfi visszakiabált, hogy már intézkedtek, áramszünet van. Anyád picsája, attól még itt bent kéne lenni egy vészkijárati lámpának, az mindenhol van, moziban, szinházban, nyilvános WC-kben, mindenhol. Elindultam a hang irányába, előbb kis hiján magamra rántottam egy lemezszekrényt, de aztán mégiscsak sikerült olyasmit tapintanom, ami sem nem csempe, sem nem szekrény volt. Kilincs is volt rajta. Tolom, nem nyilik, húzom, nyilik. Újabb tapogtatózás után újabb ajtó, ezúttal egy WC fülkébe nyitottam be. Kihátrálok, orditok megint, mondják, hogy szerelik. Mondom jó, de én meg itt vagyok meztelen, mit csináljak? Várjak. Anyátok picsáját. A talán harmadik WC fülke után sikerült megtalálnom a folyosóra nyiló ajtót. Hálistennek mindenki nekem háttal állt, volt hát időm a hirtelen fénytől elvakulva magamra rántani az oly hőn áhitott ajtót, hogy mégse mutassam már meg a karbantartóknak a több hetes borostámra száradt intimszappant meg a hajamból csöpögő sampontól kivörösödött szememet. A mindenféle hurkákról meg narancsbőrről nem is beszélve. Kiszóltam, hogy legalább egy elemlámpát adjanak már be, mert tök sötét van, legalább a törölközőmet és a ruhámat meg kéne találnom. Kinyúltam az ajtórésen, kaptam egy elemlámpát, annak fényénél leöblitettem magamról a mindenféle habokat és az időközben kiütközütt izzadtságot, megtörölköztem és felöltöztem. Addigra pont vissza is jött a villany. Sem a villanyszerelők, sem a portások nem értették, hogy mire is volt a nagy ijedtség, igy aztán gondoltam, hogy teszek egy próbát a munkavédelmisnél. Ő is csak második nekifutásra hitte el, hogy a vészkirjárati lámpák ugyan fel vannak szerelve, csak éppen nem világitanak.
Hát a jó kurva édesanyját azoknak, akik ezt szerelték, akik nem próbálták ki és akik szintén próba nélkül átvették.